A párizsi Aprószentek temetője és a párizsi haláltánc
A XV-XVI. századi Európa szinte minden területén elterjedtek a haláltánc ábrázolások. Leginkább egyházi épületek falain találkozhattak a hívek a halottak és élők táncoló menetével. Ennek oka a haláltánc morális üzenete: a memento mori, a halál gondolatának folytonos szem előtt tartása. A képek emlékeztették a kor emberét arra, hogy a vég mindenkit elér, legyen az a pápa, vagy egy koldus. Ez a gondolat egyrészt felhívta a figyelmet arra, hogy a földön szerzett rang és gazdagság a halál idején és azt követően már felesleges lesz, így az életet nem ezeknek a hiába való javaknak a halmozásával kell tölteni.
A XV. században nagy tisztelet övezte az Aprószenteket, így egy párizsi temető elnevezése is számukra állított emléket (Cimetière des Innocents).[1] Ez a nyughely volt a legnépszerűbb a következő századokban, gazdagot és szegényt egyaránt temettek ide. A főkapu, amelyet Berry hercege készíttetett, a Három élő és három halott legendáját ábrázolta. Az Egy párizsi polgár naplója dokumentálja a Aprószentek temetőjében található macabre freskó készítését. A festményt 1424 augusztusában kezdték el és következő év februárjában fejezték be.[2] A XVI. század elején készült el a Halál nagy szobra, amely ma a Louvre-ban tekinthető meg.
A halál nagy szobra a párizsi Aprószentek temetőjéből, Louvre
A temetőt a 18. század végén bezárták, lebontották, így a freskók ma már nem láthatók. 1470-ben a párizsi Haláltánc mintájára freskók készültek a Haut-Loire megyei La Chaise Dieu templomban, ám ezek befejezetlenül maradtak.[3] A falfestmény három táblából áll, az elsőn világi és egyházi hatalmasságok láthatók, a másodikon a korabeli középosztály képviselői, a harmadikon pedig a társadalmi rend legalsó szintjén elhelyezkedők, mint a ciszterci szerzetes vagy a gyermek. Minden élő szereplő mellett egy holttest látható, amely magával rántja, vagy táncolni invitálja partnerét. A képek sajnos hiányosak, így nehéz meghatározni, pontosan melyik alak milyen rangú vagy milyen foglalkozású.[4]
Egyházi és világi arisztokrácia a La Chaise Dieu-i freskón
A párizsi Aprószentek temetőjének Haláltánc freskójának mintájára készítette Guyot Marchant párizsi nyomdász a fametszeteit, melyek az 1485-ben kiadott Haláltánc kötetet díszítették. Ez volt a téma első nyomdai megjelenése.[5] Marchant képein megörökítette a temetőben látható figurák hierarchiai sorrendjét, attribútumait és a hozzájuk tartozó szövegeket is lemásolta.[6] Az eredetileg „La Grande Danse Macabre des Hommes et des Femmes" (Az Emberek és Asszonyok Nagy Haláltánca) címen jelent meg. A kötetben különböző rangú és hivatású férfiakkal táncoló holttestek láthatók. Marchant metszetein és a képekhez tartozó leírásokban táncoló alak Halott Ember néven szerepel, tehát nem a megszemélyesített halál, hanem egy-egy névtelen holttest táncol az élőkkel. A haláltánc jelenetben tehát elhunytak jönnek el az élők közé és táncolnak velük, közben emlékeztetik őket arra, hogy ugyanez a sors vár rájuk.[7] A nyomdász elkészítette a kiadvány női verzióját is, amely szintén különböző rangú és foglalkozású hölgyeket vonultat fel. Mivel kevés jellemzően női foglalkozás volt, különböző életszakaszban lévő hölgyeket is beemelt szereplői közé, a holttestet pedig Halott Asszonynak nevezte.[8]
A párizsi haláltánc pontosan osztályozva jeleníttette meg a korabeli társadalom jellemző alakjait hierarchikus sorrendben. Elsőként a pápa, majd a császár, őket követik a különböző világi és egyházi méltóságok, majd a különböző mesterségek képviselői, végül a középkori társadalom marginális szereplői, mint a kolduló szerzetes, az udvari bolond, vagy a kisgyermek.
Kolduló rendi szerzetes és gyermek Marchant metszetén, Bibliothèque nationale de France, Párizs, Res Ye 189/Microfilm R 1760
Az alakokat jellemző eszközeikkel és tipikus viseletükben ábrázolták. A börtönőr kezében kulcsok vannak, a zarándoknál batyuja, az egyházi személyeket pedig fejfedőik vagy botjuk alapján tudta felismerni a korabeli szemlélő.[9]
A versek szerzőjének nevét homály fedi, Elek Oszkár szerint a legvalószínűbb Jean Gerson és Nicolas de Clamanges.[10]
A bázeli haláltánc
Az klingenthal-i ágostonos konventben 1440-ben készülhetett el az úgynevezett Kis bázeli haláltánc freskó. Azért kapta a kis jelzőt, mert később elkészült Bázel belvárosában is egy nagyobb, és jelentősebb freskó. Az ismertebb Nagy bázeli haláltáncot 1480. körül festették a kis freskó mintájára a domonkos Predigerkirche falára. A „kisbázel” hamarabb elpusztult, mint a nagy, amit időnként renováltak.[11] 1805-ben a bázeli városi tanács lebontatta a haláltáncot ábrázoló falat, mert az akkori etika szerint rémületet keltett.[12] Szerencsére viszont másolatok kiadásai fennmaradtak. Matthäus Merian a XVII. században metszeteket készített a bázeli freskó alapján, ezt tekinthetjük a leghitelesebb másolatnak.[13] Az viszont továbbra is kérdés marad, hogy ki a szerzője a lefestett jelenetekhez készült verseknek.[14] A metszetek alapján a bázeli alkotás a legtipikusabb középkori haláltánc. A bevezető képen majdnem csontvázzá aszott halottak táncolnak egy csontokkal teli kamrában, majd egy prédikátort láthatunk a pulpitusánál. Ezután következik a többi különböző rangú és nemű szereplő, a pápától kezdve az ifjú hölgyön és a bolondon át a koldusig. A képsorozatot tekinthetjük egy körtáncnak, melyben halottak táncolnak az élőkkel.[15] A holtak olykor hasonlítanak az elevenekre, bizonyos tipikus eszközeiket vagy fejfedőjüket esetleg öltözetük egy részét magukra veszik.
Lovag Matthäus Merian metszetén, 1621, Bayerischen Staatsbibliothek, München, VD17 1:084286K
Az élők viseletéből a korabeli emberek pontosan tudták, hogy milyen karakterről van szó, ehhez járultak még a rövid magyarázó versikék, melyekben a Halál személyesen szólítja meg az élő szereplőt. Wilhelm Seelmann felhívja a figyelmet arra az ellentmondásra, hogy a képeken az egyes szereplőkkel egy-egy halott táncol, ezzel szemben a versekben maga a megszemélyesített halál kezd párbeszédet az élőkkel.[16] Ez az ellentmondás a jelentheti azt is, hogy a versek eredetileg talán nem is a képekhez íródtak, és talán előbb is keletkezhettek.
XIV. századtól egész Európában elterjedt a haláltánc ábrázolása. 1440-ben a londoni Szent Pál temetőben készültek freskók az Aprószentek temetőjében látható mintájára.[17] A lübecki Mária templomban található Haláltánc bombázások miatt elpusztult a II. világháború idején, így jelenleg csak fényképeken látható. Emellett a tallini Szent Miklós templomban még ma is megtekinthető a Bernt Notke 1463 és 1466 között készült alkotása, amely majdnem pontos másolata a Lübeckben látottaknak.
A császár és a császárné a tallini Haláltáncon
Az eddig említettek mellett kisvárosokban, falvakban is készültek Haláltánc képek. A bretagne-i Kermaria an Iskuit kápolnában például egy a la chaisedieu-i freskóhoz hasonló látható. (24. ábra) Nem csak Nyugat-Európában, hanem a Balkán katolikus területein is találhatunk haláltánc freskókat. Az isztriai Beramban 1447-ben a szlovéniai Hrastovlje Szentháromság-templomában pedig 1490-ben készült élők és halottak táncát ábrázoló falkép.
Haláltánc, Kermaria an Iskuit, Bretagne (Galamb György felvétele)
Emellett Itáliában is láthatunk több példát a jelenségre.[18]
Érdemes még megemlíteni Niklaus Manuel Haláltánc freskóját is. A képek a berni domonkosrendi kolostor temetőjének falán láthatóak. A falfestmény 1516 körül készült el és a korábbi alkotásokhoz hasonlóan a társadalom minden rétegét felvonultatja, a pápától a kisgyermekig.[19] Az egyes szereplőket holttestek kísérik, mint ahogy a többi Haláltánc képen is, és egy halott vezeti a menetet. Így jelenik meg a halál, mint egy mindenek felett álló lény, akinek az ember ki van szolgáltatva születésének pillanatától.[20] Norbert Ohler elemzése alapján értelmezhetjük úgy ezt a Haláltáncot, hogy nem holttestek jönnek elő, és táncolnak ez élőkkel, hanem a halál személyesen jelenik meg az egyes emberek mellett.[21] A berni freskó figurája egy majdnem csontvázzá aszott alak, szinte csak csontot és bőrt láthatunk rajta.[22] Manuel érdeklődését leginkább az ragadta meg, hogy a Halál miként környékezi meg a fiatal nőket.[23] Mintha egy-egy erotikus jelenetet látnánk, de a szerelmes pár egyik tagja nem egy férfi, hanem a Halál. Ezek a képek borzongást váltanak ki, ugyanakkor a memento mori üzenetét is hordozzák.
A hrastovlje-i Haláltánc
Egy kései Haláltánc: Hans Holbein metszetei
Hans Holbein Augsburgban született, ebben a városban is volt egy haláltánc festmény, amely hatással lehetett a művészre. Később Bázelbe ment, ami ekkoriban nyomdaipari központ volt, és itt találkozhatott a kisebb és a nagyobb XV-i századi haláltánc freskóval is.[24] 1526. körül kezdhetett el dolgozni saját haláltánc kiadásán, azonban kollégája, Hans Lützelberg fejezte be a kötet metszeteit. A munka megjelenését akadályozta a reformáció cenzúrája, ráadásul Holbein elhagyta a várost, Angliába távozott, mert visszaesett a megrendelések száma. Lützelberg pedig nem sokkal a munka befejezése után elhunyt, így a metszett táblák két bázeli nyomdászhoz kerültek. A kész munkát nem Bázelben, hanem már Lyonban adták ki 1538-ban.[25]
A kötet első pár ábráján bibliai jelenetek láthatók. A teremtés, a bűnbeesés, a kiűzetés a paradicsomból majd a kiűzetés utáni élet jelenik meg, és utóbbin tűnik fel először a halál, csontváz alakjában. Ezt követően kezdődnek a bázeli haláltánc mintájára készült képek. Az első képen halottak jönnek ki a csontházból, de ellentétben a bázeli mintával, itt már nem oszlófélben lévő holttesteket, hanem csontvázakat láthatunk, akik emlékeztetik az élőket eljövendő végükre. Majd a művész a bázeli minta szerinti hiearchia szerint csökkenő sorrendben szerepelteti figuráit.
A pápa és a halál Hans Holbein metszetén, Bibliothèque nationale de France, département Arsenal, RESERVE 4-BL-3121 (1) f23.
A metszetek részletgazdagok, sokszor több emberalak és a kulcsfigura több attribútuma látható rajtuk. A bázeli haláltánctól eltérően itt már nem élők és halottak körtáncáról van szó, hanem különálló képekről, melyeken a szereplőket hétköznapi tevékenységük közben lepi meg a halál, csontváz alakjában. Az oldalak felső harmadában egy bibliai idézetet olvashatunk, majd a metszetet látjuk, alatta pedig a kis szöveget, a halál intelmét. A Holbein-féle metszetek a XIX. század végéig számos kiadásban megjelentek, olykor felületes másolatokként, de a személyek sorrendje megmaradt, követve a bázeli haláltánc mintáját.[26]
XVI. században a Haláltánc morális, tanító jellege kezdett megkopni. Az ábrázolások stílusa karikatúrákéhoz kezdett hasonlítani, így ezek a későbbi munkák már inkább az egyes társadalmi csoportok kifigurázására készültek.[27] A morálizálás helyett a haláltáncban egy szociális üzenet került előtérbe. A szegények számára megnyugvást jelenthetett az a gondolat, hogy az arisztokraták ugyanúgy halnak meg, mint ők.[28]
Irodalom
Collins, Marcia: Dance of the Deathin Book Illustrations, Missouri, 1978.
Elek Oszkár: A Halál motívuma és a haláltánc. I-IX. In: Athaeneum, 1907,I. 30-39., II. 160-174.,III. 374-380., IV. 487-496. 1908, V. 54-61., VI. 213-219., VII. 351-356., VIII. 468-483., 1909, IX. 162-189.
Huizinga, Johan: A középkor alkonya. Magyar Helikon, Bp. 1976. Le Goff, Jacques: Európa születése a középkorban. Atlantisz, Bp. 2008.
Le Goff, Jacques: Európa születése a középkorban. Atlantisz, Bp. 2008.
Ohler, Norbert: Sterben und Tod im Mittelalter. Deutschen Taschenbuch Verlag, 1990.
Révész Andor: A halál gondolata Villon költészetében. 1912.
Seelmann, Wilhelm: Die Totentänze des Mittelalters. Bréma, Dogma, (1893) 2012.
[1] Huizinga, 1976, 113.
[2]Seelmann, 2012, 14.
[3]Huizinga, 1976, 111.
[4]http://www.abbaye-chaise-dieu.com/-la-danse-macabre-.html 2015. 11. 13. 12:40
[5]Collins, Marcia: Dance of theDeathinBookIllustrations, Missouri, 1978, 20. továbbiakban: Collins, 1978.
[6]Collins, 1978, 20.
[7] Huizinga, 1976, 111.
[8] Huizinga, 1976, 111
[9]Collins, 1978, 21.
[10] [10]Elek Oszkár: A Halál motívuma és a haláltánc. IV. In: Athaeneum, 1907, 487.
[11]Collins, Marcia: Dance of theDeathinBookIllustrations, Missouri, 1978, 29. továbbiakban: Collins, 1978.
[12] Révész, 1912, 19.
[13] Collins, 1978, 30.
[14] 1968-ban a drezdai képzőművészeti kiadónál megjelent egy angol, francia és spanyol nyelvű kiadás, Kozáky István utószavával
[15] Collins, 1978, 30.
[16]Seelmann, 2012, 12.
[17]Le Goff,. 2008, 213.
[18]Le Goff, 2008, 213.
[19] Ohler, Norbert: Sterben und Tod im Mittelalter. Deutschen Taschenbuch Verlag, 1990, 263. továbbiakban: Ohler, 1990.
[20] Ohler, 1990, 264.
[21] Ohler, 1990, 266.
[22] Ohler, 1990, 266.
[23] Ohler, 1990, 263.
[24] Collins, 1978, 30.
[25] Collins, 1978, 33.
[26] Collins, 1978, 35.
[27] Collins, 1978, 29.
[28]Huizinga, 1976, 111.
