"Rengeteg holló élt ebben az erdőben. Tudtam, hogy a hollók és a varjak csillogó tárgyakkal rakják tele a fészküket, és hogy az Özönvíz negyvenedik napján Noénak egy hollóra esett a választása. Ő volt az első madár, amit útjára bocsátott a bárkáról, hogy szárazföldet keressen. Noé nemsokára elengedett egy galambot is, ami első alkalommal csőrében egy olajfa ágával tért vissza. Amikor pedig másodszor is útjára engedték, már vissza sem jött, biztos jelét adva ezzel annak, hogy a föld kiszáradt.
A holló sorsáról semmit sem tudunk. Homály fedi azt, hogy mi történt vele. Számomra azonban egyértelmű, hogy mi történt: a holló addig repült, amíg csak bírta és azután vízbefulladt."
A Jorge Luis Borges szellemi örökösének tartott szerző műveivel az Egyesült Államokban is meghonosította az addig inkább Dél-Amerikára jellemző mágikus realizmust, hogy olvasóit és kritikusait egyaránt elkápráztatva díjat díjra halmozzon.
Xeno Atlas Bronxban nőtt fel. Anyja korán meghalt, apja pedig az évek nagy részében tengerészként járta a világot. Így a fiúra szicíliai származású nagyanyja vigyázott, aki esténként állatszellemekről mesélt neki különös történeteket. Felcseperedvén Xeno megszállottjává vált az állatoknak, s közülük is leginkább a rendkívüli lényeknek. Szenvedélyét tovább tüzeli egy elveszett középkori szöveg, a Karaván Bestiárium, mely állítólag azokat a teremtményeket gyűjtötte össze lapjain, amiknek nem jutott hely Noé Bárkáján. Írt a griffről, a mantikórról, a szfinxről és főnixről, csupa olyan csodalényről, melyek a mi világunkban nem léteznek már. Xeno a kézirat után nyomozva elhagyja New Yorkot, s bejárja Európát, Ázsiát, hogy végül mégis saját családjának történetében leljen rá a legnagyobb rejtély kulcsára.
