Catacomb Kittens / Katakomba cicák
Egyedül töltötte az éjszakát, zúzódásokkal a testén és szétszakadt szoknyákkal.
Reggel egy pocsolyában találta a húgát, elázva.
"Meneküljünk el" - mondta a lány. "Mindkettőnket szüntelenül ver!
Tudok egy helyet a város alatt, ahol örökre elveszünk!"
"Láttam már a föld alól előbújni a csavargókat.
A katakombákban és mindenütt a föld alatt bolyonganak...
Élhetnénk titokban, távol a társadalomtól!"
Napnyugta után végigbukdácsoltak a sötét városon...
hideg rácsozott után kutatva.
mint a kiforgatott fogak és a széthúzott, recsegő állkapocscsontok.
Nedves és beszélő szél tiltotta őket!
"Csak fogd be a füled - mondta a lány.
"Az árvák védelmezői ezek a dolgok!"
"Fogd meg a kezem, levezetlek alulra.
Találunk egy alkóvot, és senki sem fog rólunk tudni!
Élhetünk titokban, távol a társadalomtól!"
Apró cicamancsaikat rothadó kövek és víz nedvesítették.
Mélyre ásva nyúzták a bőrüket
ahol a sötétség sarkokba és fognyomokba telepszik,
látatlan szemekbe és beesett mennyezetekben.
Az érző mélységek megébredtek és észrevették őket...
sikoltozni kezdtek.
"Siessünk vissza - mondta -, mielőtt elnyelnek minket!
Fuss most, drága gyermekem, biztosan szorosan követni foglak!
El kell bújnunk, távol a szörnyetegek elől!"
Jövő héten, jövőre,
lesz valaki, aki hallja a lábukat alulról.
Megállnak, és billegnek, és a homlokukat ráncolják... hallják, hogy fuldokolnak!
Nem, a szél éppcsak az utca alatt énekel...
"Itt vagy velem, csak mi ketten vagyunk.
Szóval, ha te meghaltál, akkor nekem is muszáj lesz!"
