Visszaköszönő oldschool védjegyek. Elsőre ez jutott eszembe, amikor meghallottam a banda albumát. 2010-ben alakultak Legnicában, Lengyelországban. A banda vezetője
Dariusz "Leszy" Borowiec (gitár), jelenlegi társai pedig Nela Sajdak (az énekesnő), Mateusz Kowalczyk (basszus) és Marcin Tokarski. Azért írom, ho gy jelenlegi, mert a még fiatal együttes eddigi éveiben kész átjáróházként működött.Leszy alapítótársa Ziggy (basszus) volt, énekesnőként pedig Saloema csatlakozott hozzájuk, és hármasban indították a Cabaret Greyt. Az első évben a középkori idők romjain próbáltak romantikus, gótikus kompozíciókat létrehozni.
2011-ben debütáltak a nyilvánosság előtt a Shadow Places válogatásán, „reprezentálva a lengyel dark independent zenét”. Nagyon pozitív visszajelzéseket kaptak, s ennek is köszönhető, hogy még nagyobb lendülettel álltak neki számokat írni és rögzíteni. Ebben segítségükre volt Alexey Nightchild A. Nikitchenko (The Nightchild, Sociophobia) is, aki a Stirring c. első EP-jük készítésében is közreműködött. Saját maguk jelentették meg az albumot egyedi és szokatlan origami dobozban, ami egyben a zenészek fizikai síkon való kreativitását és odaadását is reprezentálta.
Ezt a bizonyos Stirring c. lemezt száz példányban adták ki, ami bemutatkozásuk után két hónappal el is fogyott. Külföldön is elkezdtek utánuk érdeklődni, főleg azért, mert zenéjük kellemesen ötvözi a darkwave, post punk hagyományokat némi kaliforniai deathrock hangzással egybefűzve.
A Shadow Places válogatás második részében is szerepelhettek (Grey Lights c. számukkal). 2011-ben és 2012-ben több koncertjük volt, amik közül kiemelendő prágai koncertjük, amit a Joy Disaster támogatásának köszönhettek, ill. a varsói, amit a Deathcamp Projectnek. 2012-es sikerükként lehet elkönyvelni, hogy szerepeltek a Halotan Records válogatásán is (különféle independent zenék közt).
A hirtelen sikerek közt hirtelen törést okozott, hogy az énekesnő csúnyán összebalhézott a többi zenésszel 2012 márciusában. Olyannyira nem álltak szóba egymással, hogy a csapat megmaradt tagjaival a lány végül „A” közösségi portálon szakított. Ejnye!
Szeptemberben új énekesükkel kezdtek el dolgozni, Agata Pawlowicz-cal, ill. 2013-ban őt felváltva Nela Sajdakkal. És mivel a tagok egyértelműen éreztetik a Bauhaus, Siouxie, The Cure, Xmal Deutschland iránti szeretetüket, alig várom, hogy további anyagaikat is hallhassam!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni