A tapolcai medence délnyugati részén, a mocsarakból kiemelkedő 230 m magas bazaltcsúcs tetején állnak az észak-déli irányú, szabálytalan alaprajzú vár maradványai.
Egy 1121-ben kelt oklevél szerint a terület az Atyusz nemzetség birtoka volt.
A XIII. század elején az e nemzetségből származó Ogyz bán, később a görög származású Kalián zalai ispán tulajdona, majd annak halála után királyi birtok lett.
IV. Béla 1260-ban a pannonhalmi bencéseknek adományozta. Favus apát két év alatt építtette fel a várat, amely annyira megtetszett a királynak, hogy 1262-ben nyitrai, somogyi és zalai birtokokért elcserélte. Ettől kezdve, mint királyi várat a Móriczhidai családra bízta, akik az általuk alapított mórichidai premontrei prépostság gazdag egyházi felszereléseit, kincseit is itt őrizték. Nekik köszönhető az erősség nagyszabású bővítése, így az alsóvár kiépítése is.
Szigliget 1445-ben a korszak egyik legjelentősebb főúri családja, az Újlakyak tulajdona lett, kiknek birtoklási idejére esik a vár második jelentősebb megerősítése és bővítése.
Újlaky Lőrinc halála után 1521-ben a feltehetően a Móriczhidaiakkal rokonságban álló tóti Lengyel család szerezte meg a várat.
A mohácsi csata után I. Ferdinánd király a Szapolyai Jánoshoz csatlakozó Lengyel család birtokait, köztük Szigliget várát is elvette, és hívének, enyingi Török Bálintnak adományozta. Török Bálint Martonfalvay Imre deákot nevezte ki a vár kapitányává, aki azonnal hozzálátott a középkori vár a kor harcászati követelményeinek megfelelő átalakításához: megerősítette a külső várat és ágyúrondella kiépítésével igyekezett fokozni védhetőségét.
A vár 1547 körül került vissza a Lengyel család birtokába, kapitánya Lengyel Brigitta férje, Magyar Bálint lett.
Szigliget betagozódott a török elleni végvárvonal fontos erődítményei közé, a karbantartás és a katonaság költségeit már részben a királyi kamara fizette. Bár az ellátással folyamatosan gondok voltak, kiváló stratégiai helyzetének köszönhetően a törökök sohasem tudták elfoglalni.
A török hódoltság végén a még mindig Lengyel család birtokát képező Szigliget vára elvesztette hadi jelentőségét, javításaival senki sem törődött, így lassan pusztulásnak indult.
1697-ben villámcsapás következtében a vár legnagyobb része leégett, majd a még álló épületek lerombolását I. Lipót király rendelte le 1702-ben.
II. Rákóczi Ferenc szabadságharca idején a kuruc seregek a várat már nem használták, fokozatosan romba dőlt, köveit a lakosság építkezéseihez széthordta, birtokosai a várhegy lábánál építették föl kúriájukat.
A még megmaradt falakat 1931-ben, 1953-ban és 1965-66-ban erősítették meg.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
