Alan Woxx : Bloodrain MCD

- kénköves szivárvány -

Ez, a kissé hosszabb, mint 18 perces kislemez Alan Woxx munkásságát tárja elénk. A fentebb említett francia úriember amolyan művészlélekként kóborol világunkban, és már 1990 óta készíti demoit, kislemezeit, amiből nem túl sok van.

A „Bloodrain” 2003-ban került szerzői kiadásban az emberiség elé, 666 kézzel sorszámozott példányban. A kiadvány sorozatszáma alapján leszűrhető ama következtetés, miszerint francia barátunk nem a keresztény anyaszentegyház vakbuzgó követője. Eme tényt, még a lemez belső borítója is sugallja, valamint az is, hogy saját kiadványait a The Luciferian Uneversity of Atlantis névvel ellátott saját kiadón, vagy szervezeten keresztül teszi közkinccsé. Általában nem szeretem, ha egy formáció szélsőséges eszméit a nagyközönség elé tárja, ez sok esetben elvonhatja figyelmünket magáról a zenéről. Itt azonban nem érzem olyan erős jelleggel, csupán azért akadtam meg ennél a momentumnál, mivel ebben a műfajban nem nagyon szokás a kénköves poklok hercegének bókolni ennyire nyíltan.
A lemezen 3 dalt találunk, melyből a nyitó a legrövidebb a kissé több mint 3 percével, ez a „Like A Saviour Of Death” címre hallgat. Sötét, melankolikus, fájdalmasan szép dark wave szerzemény, gitár és ének nélkül. Eztán a címadó tétel következik, mely majd 10 perc hosszú. Kevés szavalás a dal elején, majd az előzőnél valamivel élénkebb, de cseppet sem világosabb kompozíciónak lehetünk fültanúi. Itt találunk gitárokat is, és Alan Woxx fájdalmas énekét. A zene olyan, mint ha a Clan Of Xymox-szerű elektronikusabb gothic zenét kevernénk a Christain Death korai munkásságával. A hangulat éjfekete, borzongató, de aki a sötét zenéket szereti, annak ez lágy simogatásként hat.
Utolsó dal a „The Rainbow Of Hell” (szivárvány a pokolban? –elég szürreális!) valóban olyan, mint ha a pokolban tennénk rövidke sétát. Már-már rituális íze van a dalnak - főleg a dobok miatt -, és hihetetlen sötét, komor kompozícióval találjuk magunkat szemközt. Talán honfitársuk, a Violet Stigmata tud még ennyire kárhozatszagú dalokat írni, de a hasonlóság ebben és az eszközök használatában ki is merül.
Szóval ennyi lenne! Stílusát nem igazán lehet ennek a produkciónak meghatározni, de erősen keveredik a gothic, dark wave, deathrock, és talán egy csipetnyi cold wave. Azonban, a New Dark Age 2 válogatáson Alan Woxx által előadott szerzemény a deathrock világát hordozza magán. Majd a következő kiadványánál meglátjuk talán, merre viszi tovább az út.
Ez azonban most jeles osztályzat!

(10/10)    Honlap és kiadó: Alan Woxx, The Luciferian Uneversity of Atlantis