A lassan másfél évtizede létező Dawn and Dusk Entwined tizedik, „Vanitas Vanitatum” című lemezével méltán ünnepelte a szoftver generálta zajok mögött eltöltött időszakot. A cím bibliai eredetű, a Prédikátor könyvéből (Préd.1,2) származó sorok latin fordítása: „Vanitas vanitatum et omnia vanitas”, melynek mai magyar változata így hangzik: „Hiúságnak hiúsága, minden hiúság.”
A vanitas (hiúság, hiábavalóság) motívuma nagy hatással volt az európai kultúrtörténetre. Az emberi élet rövidségét, múlandóságát és hiábavalóságát tükröző szimbólumok a középkorban egyre nagyobb szerepet kaptak a képzőművészetben is, így különböző képtípusok alakultak ki. Az ún. vanitas képek közé sorolhatóak a haláltánc ábrázolások is. A legismertebb és legtöbbet használt vanitas szimbólum a koponya, de nagy hangsúly van az időhöz kapcsolható elemeken is, mint a pókháló, homokóra, romos épületek és a kialudt gyertya. Megjelennek – különösen a haláltánc ábrázolásokon – a földi hatalom és tudás jelképei is. A könyv és a koponya együttes ábrázolása, a pénz vagy a társadalmi szintek reprezentációi. Nemcsak a múlandóság, hanem a vele szembesítő motívumok is megjelennek, mint a tükör, az elpattant húr vagy a szappanbuborék. Ez utóbbinak története érdekes és jól nyomon követhető, ugyanis először feliratként– homo est similis bull („Az ember buborékhoz hasonló”) Varro és Lukiánosz műveiben – jelenik meg a képeken. Majd a XVI. században „vizuális nyelvre” fordítják, és később ennek nyomán a buborékot fújó puttók a következő századok, kedvelt, de tartalomnélküli zsánerképei lesznek.
A képzőművészetben a vanitas csendéletek a XVII. században terjedtek el, elsősorban a barokk németalföldi festészetben. Társadalmi mondanivalójuk mellett nyomon követhető rajtuk a világi festészet változása, ekkor jelennek meg az ún. kisműfajok, mint a csendélet, tájkép, életkép.
A zene felől is megközelíthető motívumkincs gyorsan új otthonra lelt számos műfajban, így a Dawn and Dusk Entwined-et is jegyző David Sabre munkásságában is. A DDE „Vanitas Vanitatum” című lemeze hangulatában és szövegvilágában jól illeszkedik a fentebb vázolt társművészetek világába. Az album játékideje alig fél óra, ami ennek ellenére esszenciális.
A harangokkal, és távoli zajokkal kezdődő, majd himnikus és fenséges Glory of Nothing nyitja a sort, címében röviden összefoglalva a hátralévő alig húsz perc mondanivalóját. Zaklatottabban indul az Au bucher des vanités, de szép kórusával és megragadó fő zenei motívumával, valamint Dead Can Dance-et idéző hangulatával a műfaj egyik legjobb darabja. Könnyed billentyű futamok kísérik a Haibo ego sum-ot, nemesi kertek sövénylabirintusainak vadromantikáját idézve ezzel meg, és ehhez hozzájárul még a francia nyelven előadott, erősen effektezett ezért nehezen érthető szövegkíséret, amely a fullasztó korszakot megtörő vihart vetíti előre. Az idő és az elmúlás örök kapcsolata mutatkozik meg a The fleeting stream of time-ban, melynek elemeit már többször hallhattuk Peter Andersson munkáiban, nagy meglepetést nem is okoz a két perces játékidejének letöltése után színpadról levonuló tétel, ami akár átvezető is lehet a fajsúlyosabb Homo homini lupushoz. Dübörgő háttér, csillogó hangszőnyeg és erőteljes mélység jellemzi ezt az ötödik dalt, amely így a lemez leghangsúlyosabb tételévé válik. Az album végét záró bibliai gondolat a porból vétetett létbe való visszatérést rejti címében és hangulatában: For you shall all return to dust.
Ez a dalcsokor is, ahogy az egész vanitas művészet olyan transzcendens világképre utal, amely az elmúlt két évszázad parttalan modernizációja következtében egész Európában szétesett, lesöpörve ezzel nemcsak a keresztény, de az antik tradíciókat is. Az ilyen színvonalú lemezek megjelenése jelenleg inkább gyakori kivétel, mint elterjedt szokás, mégis reményre adhat okot.
Dawn and Dusk Entwined - Vanitas Vanitatum
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
