Mithras- kultusz Magyarországon

"Mithra hatalmas palotában lakik,
Amelyet a Teremtő épített, és amelyben
Nincs sem éj, sem sötétség, sem süvítő szél,
Sem perzselő hőség, sem halálos kór,
Sem bárminemű szenny,
Mely a gonosz istenek műve."
(10. Jast, 49-50, AHM, 99)

E. Renan írja könyvében: „Ha a kereszténységre lesújtott volna valamilyen halálos kór, a világ mithraizálódott volna”. Vagyis a világ a Mithras vallást vette volna fel. Számos kutató egyetért abban, hogy a mithraizmus volt a kereszténység legkomolyabb vetélytársa, s egyúttal a legvonzóbb riválisa.
Hogy ez valóban így volt- e , célom kideríteni…
A Mithras vallás a Krisztus előtti évszázad első felében érkezett Rómába, majd a Krisztus utáni harmadik században élte fénykorát. Mint vallás, széltében – hosszában elterjedt a Római Birodalom területén, ahol különösen az azóta földbirtokossá lett egykori légionáriusok váltak a híveivé. Mithras, a Napisten tisztelete összhangban állt harcos szellemükkel, aminek köszönhetően, pl. Hadrianus, Commodus és Aurelianus császár is a kultusz beavatottja volt.
Mithras az az isten, akihez fűződő kultusz a legkülönbözőbb országok történetében, a legkülönbözőbb időkben játszott kiemelkedő szerepet.
Tisztelete Nyugat- Angliától egészen Indiáig elterjedt. A vallás több ezer éves múltra vezet vissza, és az iráni zoroasztriánusok körében még ma is tisztelet övezi.

 

Történelmi háttér

„A pannóniai törzseket, amelyeket az én principátusom előtt
a római nép hadserege sohasem közelített meg, Tiberius Néro révén,
aki akkor mostoha fiam és legátusom volt, legyőztem,
a római nép hatalma alá vetettem, és Illyricum határait előbbre vittem
egészen a Danuvius folyó partjáig.”

Augustus császár

A római hódoltság Pannóniában olyan négy teljes évszázadot ölel fel. Daciában viszont, amelyhez Erdély tartozott, Róma fennhatósága sokkal rövidebb ideig tartott, 106-tól 268-271-ig tart, ami alig több másfél évszázadnál, s ezt is sűrűn zavarták barbár betörések, lázongások. Sőt, a hódoltság talán soha nem volt teljes, mert egyes dák csoportok magashegyi földváraikban, végig függetlenek maradtak.
Pannónia tartomány, Illyricum régió részeként Augustus császár uralkodása idején, Kr.e.9 körül került Rómától függő viszonyba. Kr.u.9 táján alakították ki Illyricum északi feléből Pannónia provinciát. Az itt talált, részben illyr, részben kelta bennszülött népcsoportokat területi önkormányzati joggal rendelkező közösségekbe, civitas peregrinákba szervezték.
Ezek működésének felügyeletét eleinte római katonatiszt látta el. Helyükre később az előkelő bennszülöttek közül választott főnökök léptek. Néhány helyi vezetőnek római polgárjogot adományoztak, akik ennek jeleként felvették a császár családnevét.
Az első városokat a Borostyánút közlekedési csomópontjaiban alapították, ami nagy jelentőségű hadi és kereskedelmi útvonal volt. Ilyen például Savaria Colonia (a mai Szombathely), amit Claudius császár uralkodása idején alapítottak. A colóniákba a leszerelt római légiósokat telepítették.
Tiberius császár uralkodása idejétől kezdve mutatható ki a Drávától északra fekvő területeken a helyi lakosokból álló segédcsapatok jelenléte, akiket a birodalom különböző részeiről szervezett. A Pannóniai bennszülöttek már a század elejétől szolgáltak a római hadseregben, de toborzásuk csak a Kr.u. 50-es évektől vált rendszeressé. A segédcsapatok katonái rendszerint 25 év szolgálati idő után szereltek le, és ekkor római polgárjogot is kaptak, amiről esetenként írásos bizonylatot is kiállítottak a veterán számára. A tartomány meghódítása idején még a Dráva-Száva közében állomásoztak a római légiósok. A mai Magyarország területére, Aquincum térségébe csak Domitianus császár uralkodása idején, Kr.u. 89-ben vezénylik az első légiót (legio II. aditurix). A Pannóniában állomásozó hadierő létszáma ekkor 40-50000 fő volt. A légiókban a Birodalom más területeiről toborzott, már római polgárjoggal rendelkező férfiak szolgáltak. A katonai egységek kőfaragó műhelyei a csapat legénysége és veteránjai számára sírköveket készítettek. Ezeknek a műhelyeknek a hatása megfigyelhető a helyi lakosság sírkövein is.

Kr.u. 106-ban Pannóniát két részre osztották. Felső-Pannónia székhelye Carnuntum, Alsó-Pannóniáé Aquincum lett. 106- 108 között Hadrianus, a későbbi császár volt Alsó-Pannónia helytartója. Ő kezdi el építeni a helytartói palotát, amelynek maradványait Óbudával szemben, a Hajógyári-szigeten tárták fel. 118-ban, már császárként, Hadrianus ismét ellátogatott Pannóniába. Valószínűleg ekkor kapott városi rangot több pannóniai település, köztük Aquincum is. Városhoz hasonló szervezetet hozott létre több katonai tábor mellett kialakult település. Valamint ekkor építették át a fontosabb útvonalakat kőből.

A helyi lakosság kultúrájában is mutatkoznak lényeges változások, részben átalakult, részben új elemekkel gazdagodott. Átvették a sírkőállítás szokásait a rómaiaktól, amely a Kr.u. 2. század elejétől már nemcsak a helyi vezetők között, hanem a szabad jogú lakosság szélesebb rétegében is kezdett elterjedni.
A sírköveket kőfaragó műhelyek készítették, a katonai bázis mellett. Az őslakosok sírköveire is rákerültek a hadsereg által meghonosított motívumok, például a koszorú.
Kr.u. 110 körül, valószínűleg leszerelt katonák alapítottak egy új műhelyet, amelynek jellegzetessége a magas domborműves fülkés sírkő. Ezeken a köveken a Traianus-kori hajviselet is fellelhető.

A római szokások átvétele mellett az őslakosság hosszú ideig megtartotta régi hagyományait. Ennek nem a római befolyás gyengesége volt az oka, hanem azért ismerjük a lakosok viseletét, mert azt a – római szokást átvéve – sírköveiken ábrázolták. A sírkövek jólétről tanúskodnak és egyúttal azt is bizonyítják, hogy a helyi arisztokrácia a római uralom idején sem veszített befolyásából.
A békés fejlődés a 2. század közepéig tartott. A 150-es években megkezdődött a germán népek Balti-tenger felől délkelet felé tartó vándorlása.
A helyi lakosok síremlékein a Kr.u. 1. század végén jelennek meg a kocsi-ábrázolások, amelyek egészen a 3.századig gyakoriak. A sírkövön fellelhető kocsi motívumok valószínűleg azzal magyarázhatók, hogy az elhunyt lelke kocsin távozik a túlvilágra.
Ugyanebben a korban terjed el az a szokás, hogy az előkelő halott sírja mellett temetik el a kocsiját, drága bronzedényeit.

A 2. század közepe táján a szomszédos Noricum tartomány fővárosából , Virunumból kőfaragók érkeztek, ahol műhelyet alapítottak. A békés korszak építkezései számos munkaalkalmat teremtett számukra. A műhely alkotásaira a klasszicizáló stílus és a mitológiai témák gyakorisága jellemző. A mitológiai jeleneteket a birodalomszerte használt mintakönyvek képei alapján faragták ki a mesterek.
A 3.század első felében a hamvasztásos temetkezési rítusról Pannónia lakosai is fokozatosan áttérnek a csontvázas temetkezésre. A testet gyakran díszes kőszarkofágban temették el, így feleslegessé vált a sírkő: a sírfeliratot a szarkofág előlapjára vésték.
A virunumi műhely honosította meg Pannóniában azt a szarkofág típust, amelynek középső, feliratos mezőjét kétoldalt egy-egy alakos fülke díszíti.
Sok szarkofágot később, főleg a 4. század folyamán, újra temetkezésre használták fel.

A 3.század első felében jelennek meg azok a darabok, amelyekre a dionüszoszi- vénuszi gondolatkör, a vastaglevelű borostyánindák és súlyos szőlőindák ábrázolása jellemző. A kocsitemetkezések leletein szintén gyakoriak a dionüszoszi elemek.

Kr.u. 167-ben, két germán törzs, a langobárdok és az obiuszok észak felől betörtek Pannóniába. Ezzel kezdetét vette a másfél évtizeden keresztül húzódó makromann- háború, amely Pannóniában rendkívül súlyos pusztításokat okozott. A következő évben Marcus Aurelius és Lucius Verus társcsászárok megszemlélték Pannóniai csapataikat. A Római Birodalom kiterjedése Marcus Aurelius uralkodása idején volt a leghatalmasabb. 180-ban halt meg, Sirmiumban. Fia, Commodus császár folytatta a harcokat a barbárok ellen, majd hamarosan békét kötött velük. Az új császár elrendelte a dunai határ megerősítését. Az építkezések emlékét 184-185-ben készített feliratok őrizték meg.

191-193. ban az afrikai születésű Septimius Severus töltötte be Felső-Pannónia helytartói tisztjét. A helytartót a tartományban állomásozó légiók kikiáltották császárnak. Severus ezután csapatai élén bevonul Rómába és győzelmet arat a szenátus császárjelöltje felett. Uralkodása alatt Carnuntum és Aquincum colonia rangra emelkedett. Megnövekedett a pannóniai hadsereg politikai súlya is.
A háborúk után újjáépítés kezdődött meg. Vidéken villákat, a városokban új középületeket, szentélyeket, vízvezetékeket építettek.

A megnövekedett politikai súly hozzájárult a határvidékek lakói és a velük összefonódott katonaság sajátos pannóniai öntudatának kifejlődéséhez. A határvidék
lakossága pannóniaiként is rómaiságát hangsúlyozta: ezt bizonyítja a római- itáliai istenek tisztelete. A kisparaszti birtokokon gazdálkodó polgárok között Silvanus, az erdők és ligetek istene volt a legnépszerűbb. Liber és Libera a jó termést, Terra Mater pedig az ásványok kitermelésével kapcsolatos foglalkozásokat védelmezte.
Új telepeseket, főleg kereskedőket vonzott ez a gazdasági fellendülés. A bevándorlókkal megnőtt a keleti eredetű misztériumvallások szerepe is. (Iuppiter, Mithras).
Kr.u. 196-ban Septimus Severus császár és fia, Caracalla, átvonult Pannónián- körutat tettek a tartományban: Lugio (Dunaszekcső), Lussonium (Dunakömlőd), Intercisa (Dunaújváros), Gorsium (Tác- Fövenypuszta), Campona (Nagytétény), Aquincum (Óbuda), Brigetio (Szőny). Itália felé Scarbantia (Sopron) és Savaria (Szombathely) érintésével vonultak el. 212-ben Caracalla a birodalom minden szabadon született lakosának biztosította a római polgárjogot. Az új polgárok a császár családnevét (Aurelius) vették fel.
A Severus- kori békés virágzásnak a gótok újabb délkelet felé irányuló mozgalma vetett véget. 258-260 között szarmata és kvád csapatok pusztítottak Pannóniában.
A zavaros viszonyok és az ezzel együtt járó gazdasági hanyatlás miatt a tartomány lakosai egyre kevesebbet tudtak áldozni kőemlékek állítására.

Mithras I.

A mai Iránt és Indiát benépesítő indoeurópai törzsek magukat árjáknak nevezték. Hitük szerint a világ sorsát a Jó és Gonosz; a Fény és a Sötétség; az Igaz és Hamis örök harca határozza meg, amelynek egy napon a Jó győzelme fog véget vetni.
Ugyan mind India, mind Perzsia átformálta ezt az ősi hitvilágot, mégis nagy hatással van még ma is mítoszaikra, rítusaikra.
Zoroaszter (a perzsa Zarathusztra név görögös változata) Perzsia nagy prófétája volt. Hogy mely korban élt a filozófus, vallásalapító – vitatott. Egyes feltevések szerint i.e.628-551 körül, a kutatók másik csoportja szerint i.e.1400-1200 körül élt. Utóbbi esetben ő a nagy világvallások első prófétája, megelőzve Mózest és Buddhát.
A zoroasztriánizmus egykor Perzsia nemzeti vallása volt, de a mai Irán egy részén még ma is él.
A perzsa mitológiáról szóló ismereteink a legkülönbözőbb forrásból származnak. Különösen fontos a zoroasztriánusok Avesztája. Legjelentősebb részét a Zoroasztertől származó tizenhét himnusz, a gáthák alkotják, melyek fordítása nem könnyű feladat, nehezen értelmezhető. A gáthák Zoroaszter által hirdetett mítoszokat tartalmazzák, azzal a céllal, hogy a hívő belőlük erőt meríthessen, felébresszék a már ismert gondolatokat.
Zoroaszter nem új mítoszokat teremtett, hanem a már meglévőket formálta át, az egyén szerepére téve a hangsúlyt. Meggyőződése szerint látomásaiban maga az Úr, Ahura Mazda jelent meg neki, hogy kijelölje őt erre a szent küldetésre. Azt hirdette, minden embernek maga kell dönteni a Jó és a Rossz között: Mazda a tökéletes jóság, az Igaz, a vele szemben álló szellem Angra Mainju, a Pusztítás Szelleme. Az Univerzumban egyenlő erőt képviselnek. Az evilági létet a kettejük közt dúló kozmikus harc határozza meg. Majd az eljövendő megváltók napján megdől majd a gonosz uralma és győzedelmeskedik a Jó. Fontos itt párhuzamot vonnunk a keresztény megfelelőjével- Jézus, mint a megjövendölt megváltó képével. Hiszen rendkívül sok megegyezés, vándormotívum fellelhető a vallások között, melyről még később szót ejtek.
Az egyén döntése, ítélőképessége, véleménye és a személyes felelősség a kulcsszavai Zoroaszter tanításainak.
Az Avesztának a legfontosabb része az, amelyben a különböző istenségekhez szóló himnuszok, a huszonnégy jast található. Nagy részük még Zoroaszter előtt készült, ezek a Mithrashoz szóló himnuszok.
Az ősi Indiából származik Mithras tisztelete. Itt a neve Mitra, Perzsiában Mithra alakban szerepel, Mithras pedig a római változata. Maga a név jelentése: „barátság”, „egyetértés”, „megegyezés”, „szerződés”.
Egy másik istenséggel, Varunával („igaz beszéd”) együtt tisztelték Mitra-Varuna néven. Így Mithras először a természeti törvények pásztora, őrzője, majd az emberi társadalom törvényeinek garanciája lett. Hiszen a Szerződés és Igaz Beszéd a kozmosz, a vallási és társadalmi élet rendjének alapjai. Az emberiség a szerződés megtartásával testesül meg, így győzhető le a Gonosz. A hitük ereje, a vallási törvények megtartása biztosítja, hogy a Nap felragyogjon az égen, és elegendő csapadék jusson a földekre.
A Mithra- himnuszokban gyakran ruházzák fel az istenséget emberi tulajdonságokkal, és tárnak elénk olyan képet, melyben emberi tárgyakat használ. Ilyen például, amikor Mitra és Varuna együtt szállnak fel fénylő kocsijukra, és a kocsi felszerelése megegyezik a mindennapjaikban használatos kocsié. Ezer oszlopú és ezer ajtajú arany palotában laknak…Ezek a képek nem beszélnek el konkrét mitológiai jeleneteket, céljuk abban rejlik, hogy kialakítsák Mitra jellemét a hívőkben.
Perzsiában, csakúgy, mint Indiában ezek a mitikus képek csak az istenség tulajdonságainak a leírását szolgálták. Mithra a Rend, az Igazság, az istenek és emberek közötti szerződések őrzője és bírája. Ezt a szerepét emeli ki az a himnusz, melyben a Hazugság démonjaira ront, és legyőzi őket. Egy hatalmas, erős harcos, akinek ezüst a lándzsája, arany a páncélja, vasbuzogányán ezer bunkó és penge, a vállai izmosak és lesújt a gonosz istenségek és emberek fejére, s aki előtt

„„ a Széthúzás szelleme…
a rosszindulatú Harag…
a hosszú kezű Késlekedés…
az összes természetfölötti gonosz erők…
vonaglanak félelmükben.”

A római Mithras- kultusz 300 éven át, Kr.u. 100-400 között élte fénykorát.
Fontos megemlíteni, hogy a rómaiak miért is imádták egyik legfőbb ellenségük, a perzsák istenét. Nos, erre nincsen konkrét bizonyíték, de a legvalószínűbb és a legkézenfekvőbb magyarázat az, hogy a provinciákból, Pontuszból, Kappadokiából, Kommagenéből, ahol a császárok hódításai nyomán számos perzsa hagyomány gyökeret vert, a légiókba besorozott perzsák terjesztették el Mithras tiszteletét a Birodalomban.
A vallás a katonák körében terjedt el, de császárok és magas rangú katonák emeltettek épületeket, és ajánlottak fel áldozati tárgyakat a Napistennek.
A mithraizmus összhangban állt harcias, férfiúi szellemükkel, aminek köszönhetően például Hadrianus, Commodus és Aurelianus császár is a kultusz beavatottjává vált.
Beavatottá, hiszen mint a legtöbb kultusz-vallás, Mithras tisztelete is titkos összejöveteleken folyt.
A Kr.u.2. század végére a mithraizmus a Birodalom hivatalos vallásává lett, magát Mithrast pedig a Birodalom védőszentjeként és élharcosaként ünnepelték. A Mithras-kultusz a Napisten, Hélios kultuszával is egybeolvadt, akit, mint legfőbb, legyőzhetetlen isteni hatalmat tiszteltek. Az egyik legnagyobb mithraista ünnep december 25.-e volt, a téli napforduló, Mithras születésének a napja, a Nap megújjulása. Ezzel bizonyítható Mithras Napisten mivolta, hiszen téli napfordulókor a Nap a Baktérítőn delel - azaz ekkor van a legalacsonyabban, és ekkor van a leghosszabb éjszaka az Északi félgömbön Ez az időpont azonban eltérést mutat a csillagászati dátumtól – december 22.- amit azzal lehet magyarázni, hogy a napjainkban használatos naptárak (Gergely- naptár), csak évszázadokkal később kerülnek bevezetésre. Korábban rossz számításokat végeztek a teljes év időtartamára, de erre nem térnék ki részletesen.
Tehát december 25.-e a Nap újjászületésének a napja( die natalis Solis invicti Mithra).
Vándormotívuként, ezzel párhuzamban a keresztény Karácsonykor Jézus, a Megváltó születését ünnepeljük.

Mithras - a mítosz

A Mithras –szentélyekben talált archaikus szobrokon és domborműveken megörökített epizódok, mitikus képek olyan valóságos eseményeket jelenítettek meg, amelyeket a beavatandó személyek éltek át. A cselekménysor az istenség hőstetteit elevenítette fel, akivel a beavatottnak eggyé kellett válnia.
A mítosz szerint Mithras egy folyó mellett heverő sziklából született ( theos ek petras , petrogenos Mithra ). E csodálatos születést, az „őseredeti uránikus fény megnyilvánulását”, csak a hegycsúcsokon rejtőző „őrzők” észlelték. Az „őrzők” valójában „láthatatlan mesterek”, vagyis olyan őseredeti állapotot megőrzött lények, akiket – Hésziodosz szerint – sohasem érhet utol a halál, akik a következő korokban is tovább élnek, s akiket „felébredettnek” is neveznek. Itt is nyilvánvaló a hasonlóság két vallással is : az őrzők, a halhatatlan lények azonosak a Biblia Genezisében megemlített óriásokkal, akik minden tudás birtokában voltak. Valamint „felébredett” a jelentése Buddha nevének. A vallások ilyenfajta homogenitása, hasonlatossága megfigyelhető már a mitikus események összehasonlításával is.
A kősziklához a különböző hagyományokban számos jelentés kapcsolódik. Bizonyos értelemben párhuzamot lehet vonni, például Mithras születése és Artur király legendájának egyik eleme, nevezetesen a vízen lebegő sziklába mélyesztett kard között. Amikor Mithras kilépett a kősziklából, az egyik kezében kardot, a másikban fáklyát tartott: az erő és megvilágosodási képesség szimbólumait.
A kőszikla a benső erő és szilárdság szimbólumának is tekinthető, amik a beavatandó személy számára nélkülözhetetlenek. Ezek a nélkülözhetetlen tulajdonságok képzik újjászületésének alapját.
Ezt követően Mithras egy fához siet, leveleiből ruhát készít magának, gyümölcseit pedig elfogyasztja. A fa beavatási szempontból ugyanaz a fa, amelynek gyümölcsére Ádám áhítozott, hogy „olyan légyen, mint az Isten.”; a Genezis könyve szerint azonban a fa közelébe jutást az Ótestamentum Jehovája eleve megakadályozza.
Ezt az értelmezést a mítosz egy további epizódja is alátámasztja, ami Mithras és a Nap, a lángoló Aeon közti harcot írja le. Az epizód végül egy megállapodással zárul. Ezután Mithras elnyeri a Nap korlátlan hatalmát. Azt a hatalmat, amelyet a hvareno-val, az ősi mazdaikus (perzsa) hagyomány glóriájával egyenértelmű. E „glóriát” az égi istenségeket beragyogó természetfeletti tűzként ábrázolták, olyan tűzként, ami olykor leszállt, hogy felékesítse, megszentelje s legyőzhetetlenné tegye a királyokat. A királyt, ha reá a glória leszállt, az embernél magasabbrendűbbnek tekintették, s alattvalói halhatatlanként tisztelték.
Mithras, miután eggyé vált a sötétség felett örökké diadalmaskodó Nappal, a Római Birodalom védelmezője, főistene lett.
Mithras rangjára a mítosz kulcsjelenete, a bika megölése is rávilágít. Mithras kifürkészi a bikát, és vár. Amint a bika feltűnik a barlang mélyéről, felpattan rá, és szarvainál fogva igyekszik meglovagolni. Ekkor a bika Mithrassal a hátán vad vágtába kezd. Ő azonban nem engedi el, uralja mindvégig, mígnem az állat visszatér barlangjához. Itt Mithras ledöfi kardjával.
Az elementáris, „alvilági” életerő, a bika, és átalakítója, Mithras közötti küzdelem egy szimbolikus ábrázolás, aminek célja az életerő feletti ellenőrzés és uralom megszerzése. A leszúrt bika oldalából szivárgó vér búzává változik, s ahogy a szemek a földre hullanak, vegetációt sarjasztanak.
A mítosz e jelenete azért lényeges, mert egy sajátos rítus kialakulásához vezetett a beavatási szertartásokban: a „vérkeresztséghez”. A mitréket, vagyis azokat a helyeket, ahol a misztériumokat celebrálták, oly módon építették, hogy egy magasabban és egy alacsonyabban fekvő – rendszerint földalatti átjárót képező - részből álljanak.
A Mithras – misztériumok beavatottjának élményei kapcsán egy rítusról, az úgynevezett apothanaismusról kell még szólni. Ebben a mithraista sajátosságok a gnoszticizmusból s más mágikus hagyományokból eredő elemekkel vegyültek össze. Egy utasításokat, mágikus formulákat, illetve ezekkel összefüggő élmények leírását tartalmazta a rítus. Feltehetőleg egy előbeavatás előzte meg, mivel a beavatandó (neophyta ) kijelenti, hogy a „szent szertartásokon” már megtisztult, továbbá, hogy a „félelmetes erők erejének”, és a „fáradhatatlan jobbkezének” már a birtokosa. Most az „öröklétben való születésre” , az alacsonyabb világokat irányító Végzet törvényének a széttörésére vállalkozik, s az istenek és az Aeon ( a tündöklő Glória Ura ) látására készül. A rítus arra vonatkozik, miként tárulnak fel a kapuk, feledvén a Hét Létezőt, akik először női, majd, mint a „Mennyei Pólus Urai” férfi arculatban tűnnek elő.
Majd villámlások, és vakító fényáradat közepette egy alak tűnik elő: maga Nap- Mithras, akivel a neophytának szembesülnie kell. Végül paranccsal el kell érnie, hogy ne válhassanak el többé, s hogy (felvéve természetét) maga transzformálódjon Nap- Mithrassá, a halál pillanatáig egyesülve a palingenezisben (újjászületésben), s ebben a maradéktalan egyesülésben elérje a tökéletességet.
A rítusnak számos további részlete is van, amelyekre azonban most nem térnék ki. Annyit kell hozzátenni, hogy a mithraizmus is ismeri a hét planetáris szférán keresztüli utazást. Ám jelen esetben ezt fordított irányban taglalja, ugyanis a Mithras- misztériumokban nem egy a „szükségszerűség szféráinak” a hálóiba való egyre mélyebb belegabalyodást jelent ( más szavakkal : nem egy egyre elhatalmasodó feltételezettséget, ami végül az emberi állapotba torkollik ), hanem e szférák fölé való emelkedést , az anyagi világhoz fűződő kapcsolódások „levetkőzését”, egészen a Legfelsőbb Princípium, a Feltétlenség megvalósításáig.

Mithras - egy titkos tan

„Minden olyan esetben, amidőn a szakrális témájú mítoszok összeegyeztethetetlenek az értelemmel – pontosan eme összeegyeztethetetlenség által -, arra szólítanak fel, mondhatni azt követelik, hogy ne szó szerint értelmezzük őket, hanem kutassuk fel s fejtsük meg rejtett értelmüket. Amikor a jelentés oda nem illően van kifejtve, remény nyílik arra, hogy az emberek a szavak közönséges értelmét félreteszik, és a tiszta intelligencia eljut a minden létezőn túli istenek eltérő természetének megértéséig.”
(Julianus Flavius-Római Imperátor : Istenekről és emberekről /Kr.u.361-363.)
Raffaelo Prati szerint ezt afféle alapelvként kellene alkalmazniuk mindazoknak, akik ősi mitológiákat és teológiákat tanulmányoznak.
Ezek szerint, amikor ez ügyben egyes szaktudósok a „babona” vagy „bálványimádás”, s hasonló, becsmérlő kifejezésekkel dobálóznak, csak szűklátókörűségükről és alulinformáltságukról tesznek tanúbizonyságot.
Az ősi, szent, római hagyomány – Julianus által megkísérelt – újraértékelésekor végeredményben tehát az istenek és a róluk szóló tudás természetének a szemlélése a lényeg. Ez a tudás a benső önmegvalósítás függvénye. Innen nézve az istenek nem a költői ihlet szüleményei, de nem is a filozofáló teológusok képzeletbeli lényei, hanem a tudat transzcendens állapotainak kivetítései és szimbólumai.
Ennek megfelelően Julianus, mint a Mithras- misztériumok beavatottja, szoros összefüggést látott a magasrendű önmegismerés és az istenekről szóló tudás megszerzésének az ösvénye között; ez utóbbi kapcsán nem habozott kimondani, hogy ez a nemes cél, amely a római fennhatóság alatt álló területeket a barbárokéitól megkülönbözteti.
Egy titkos tan hagyományához vezet vissza, amely révén az emberi Én átalakuláson megy keresztül, s olyan új erőkkel, benső állapotokkal vérteződik fel, amelyeket az ősi teológiában a különböző numinákkal szimbolizáltak. Ez az átalakulás egy kezdeti előkészület után mehet végbe, amely előkészület lényege a megtisztított életrend, az aszkézis és végül olyan különleges élmények átélése, amelyeket a beavatási rítus szab meg.
A Mithras- misztériumok a Nyugat mágikus hagyományának legbelsejébe vezetnek: az önigenlés, a fény, a kiválóság, a királyi szellem és a szellemi királyság formájában megjelenő világba. Ezen a szellemi megvalósítási úton menekülésről, önsanyargatásról, önmegadó és ájtatoskodó önmegalázásról szó sincs. Mithras útja a tett, a szoláris hatalom és a szellem ösvénye, ami egyaránt eltér a minden ember megváltását vállaló, álmodozó álkeleti tanoktól, valamint a keresztény szentimentalizmustól.

A Mithras- kultusz Magyarországon

Mint említettem, a mithraizmus különösen a katonák, leszerelt veterán légiósok körében volt népszerű. Ily módon a legtöbb emlék olyan határ menti területekről került elő, mint a Duna és a Rajna völgye, vagy a Hadrianus fal környéke Észak –Angliában.
A kultusz a civil lakosság köréből is toborzott magának híveket, főleg Rómában és a kikötővárosokban, Ostiában, valamint Kelet- Európában, a mai Magyarország, Románia és Bulgária területén. Keletről, Izraelből, Szíriából és Észak- Afrikából is kerültek elő Mithras- kultuszra utaló leletek.
Figyelemre méltó, hogy a kultusz egyik kiemelkedő központja Magyarország területén volt található, a Dunától nyugatra eső területeken. Ennek ellenére kutatásaim során három olyan szentélyre bukkantam, ahol feltárást végeztek a hazai régészek.

Sopron- Fertőrákoson, Óbudai Aquincum, és a mai Dunaújváros környékén találhatóak feltárt, részben és egészében helyrehozott Mithras- szentélyek.
A feltárás során előkerült leletek, illetve azok másolatai a városok múzeumaiban kerültek kiállításra. Ezek alapján a következőkben alkalmam nyílik a Mithras- mítosz eseményeinek további részletezésére, hiszen ezeken a domborműveken és szobrokon minden egyes epizód és szimbólum megtalálható. Mindezek az ábrázolási módok, építési alapelvek, cselekmények és szimbólumok teljes lényegében heterogének a Birodalom minden részében, nem mutatnak különbséget sem a tartományok, sem a különböző városok között. Vannak azonban olyan olaszországi és nyugat- európai szentélyek, ahonnan rendkívül gazdag lelet került elő. Ez részben azzal magyarázható, hogy eltérő volt az egyes provinciák Mithras- híveinek lélekszáma. Így a különleges és mind tartalmában, mind értékében jelentős Mithras- leletek Észak- Angliából, Nápoly és Róma körzetéből kerültek napvilágra.

Az észak- angliai Carrawburgh Mithras- szentélyének oltára egyedi ábrázolásnak számít. Az oltár belső részében egy mécsest helyeztek el. Fénye az istenség fején lévő korona (hvareno) sugarait alkotó nyílásokon szűrődött át. A figura jobbjában ostort tart, ezzel utal a mennyei kocsihajtóra, mely az egyiptomi nap-szekér motívummal hozható összefüggésbe.
A trieri szentély feltárásakor megtalálták a gyermek- Mithras oltár reliefjét.
A szentélyt feltáró Siegfried Loeschke készített feljegyzéseket a Kr.u.337-ben megsemmisült mithreumról. A domborművön a sziklából kipattant gyermek Mithrast ábrázolják. Bal kezében az óriási Napot tartja: ő hozza a világnak a fényt. Mithras körül az állatöv csillagképei, a zodiákus szerepel. A gyermek teste átlósan metszi a kört, jobb kezével meg is érinti. Itt látható a holló is, aki majd azt a parancsot hozza Mithrasnak, hogy áldozza fel a világbikát, hogy ezáltal egy új, bűntelen világ keletkezhessen. A kígyó is itt található, aki majd megissza a megölt állat vérét. Jobbra ül a halál-kutya, ő lesz az, aki Mithrassal együtt utoléri a bikát. Az állatöv körül a négy szélisten, a négy égtáj feje látható, az edikula fölött a napisten (Sol), és a holdistennő (Luna ) mellképe. A timpanonban a négy elem: a tűz, egy perzsa tűzoroszlán képében; a víz, egy kétfülű edény képében – éppen egy kígyó iszik belőle; a levegő villám formájában, valamint a föld, mint szikla.
A mithreumok - vagyis a Mithras tiszteletére épített szentélyek – készítői láthatólag a kis méreteket kedvelték, s egy városban akár több is lehetett.
A mithreumok alaprajza egy séma szerint készült. Mivel a mítosz szerint Mithras egy kősziklából született, a templomokat és a szentélyeket természetes környezetben, barlangokba, sziklák között építették. A Napisten születésében a folyó is szerepet játszott, ezért a mithreumok általában forrás, vagy patak mentén épültek. A beavatás rituális cselekedeteihez szintén szükség volt vízre.
A források mellett emelt oltárköveket az „Örök Forrás” névre szentelték fel.

A fertőrákosi Mithras-szentély

A Fertőmeggyes és Fertőrákos közti szentély-templomot a mai magyar- osztrák határ közelében 1866-ban fedezte fel rövid időeltéréssel két különböző személy. Az egyik Malleschitz Steinmetz György, a másik ifjabb Storno Ferenc Sopronból. Feljegyzései szerint* mikor 14 nap múlva visszatértek a helyszínre éppen 5-6 személy tárta fel a barlangot, de sajnos anélkül, hogy értettek volna hozzá. Így lehetetlenné tették az egyes darabok helyzetének megállapítását.
A szentély észak- déli fekvésű, keleti és déli fala terméskő; nyugati és északi fala falazott. Tehát így kizárható, hogy a szentély barlangban helyezkedett volna el, mint ahogy Király Pál az 1891-es cikkében megállapította.
A templom alaprajza trapéz alakú, amit a sziklás környezet eredményez, ahol a déli és keleti sziklafal helyzetéhez viszonyítva egy szimmetriát hoztak létre. Így lettek a pódiumok, azaz a magasítások a bejárat felé egyre szélesebbek, ugyanakkor a középső rész szélessége, azaz a cella állandó szélességű.

A szentélyek belső tagolása törvényszerűséget mutat. Általában téglalap alaprajza volt, az egyik kisebb oldalán volt a bejárat és szembe helyezték el a fő kultikus képet. Mindkét hosszabbik oldalon emeltek egy pódiumot a beavatottak számára, a rítusokat pedig a cella- részen tartották. A hívők egy oszlopcsarnokon át közelítették meg a még földszinti termet, ahonnan lépcső vezetett az út, az előtér felé. Innen egy lépcsőn haladtak tovább a tulajdonképpeni szentélybe, a kriptába. A kriptát a földi világ mintájára építették. Boltíves mennyezetét, amely az égboltot utánozta, csillagokkal díszítették. A pódiumokon térdeltek a hívők és vették magukhoz a szent ételt. Az előttük álló oltárokon égett a tűz. A bejárat előtt egy taurobolium, vagyis egy lécekből tákolt rácsozattal befedett szent áldozati gödör található. Ebben ült a hívő, míg felette leöltek egy bikát, hogy vére rácsorogjon, a vér közvetítette az állat erejét és segítette a lélek megtisztulását. Ez a szokás meglehetősen gyakori volt.
Az alapkövetelményeknek megfelelően a beavatandó személy ( neophyta ) az alacsonyabban fekvő cellában helyezkedett el. Amikor bebocsátást nyert a magasabb pódiumra, ruhátlan testét a levágott bika vére borította. Ilyen, vagy hasonló szimbolikus élményeket társíthatunk a – kereszténység baptismos rítusával egyenértékű – „vérkeresztséghez”.
Az intézményesített mithraizmus beavatási rituáléja hét szintből állt. Mindegyik fokozat egy-egy bolygó oltalma alatt állt. E szintek emelkedő sorrendben a következők: Holló ( Corax ), bolygója a Merkúr; Menyasszony (Nymphus ), bolygólya a Vénusz ; Harcos (Miles), bolygója a Mars ; Oroszlán (Lion), bolygója a Jupiter ; Perzsa (Perses), bolygója a Hold ; a Nap küldötte (Heliodromos), bolygója a Nap ; és az Atya (Pater), bolygója a Saturnus. Az ide vonatkozó értelmezés szerint az alsóbbrendű természetet mortifikációnak /átalakítás/ kell alávetni.

A Porphyros és Origenes beszámolóiból, a régészeti leletekből és a mithraizmus mitológiájával foglalkozó tudósok legfrissebb eredményeiből kirajzolódó kép szerint a Mithras- hívők úgy tartották, hogy születéskor a lélek leereszkedik a földre. A vallási élet fő célja, hogy a lelket visszajuttassa oda, ahonnan leereszkedett, a beavatási szertartás hét fokozatának megfelelő hét mennyei kapun keresztül.
A kultuszban való elmélyülés fokozatai tehát a lélek égi útjának állomásait jelentik. A szentélyek oldalfalán található falfestményeken volt látható a beavatási szertartás eseménysorozata. Az idő sajnos eléggé megrongálta őket, és írásos emlékek híján a belőlük kirajzolódó kép is töredékes. Néhány központi jelenet valószínűleg valamely magasabb fokozat beavatási szertartásának mozzanatait ábrázolja. Ezeken a festményeken egy férfi látható, először meztelenül, megkötözve, térdelő helyzetben, majd kötelékeitől megszabadítva.
A térdelő helyzet a vallási tekintély előtti hódolatot, a mezítelenség a korábbi élettel való szakítást, és a földi vágyakról való lemondást jelenti. A kötelékétől való megszabadulás a beavatással elnyerhető szabadságot szimbolizálja. A magasabb fokozatok ábráihoz fűződő feliratokból kitűnik, hogy az út, a lélek égi útjához hasonlóan, egy életen át tartott, s kemény próbatételekkel és lemondásokkal volt teli.
A kőszikla, amiből Mithras születik: a test szimbóluma. A test, a végeláthatatlan vágyak „háza. Ahhoz, hogy az ember beavatott legyen, a „kősziklától” meg kell szabadulnia, s meg kell valósítania egy olyan tudatállapotot, amely nincs többé a testi hordozóval való kapcsolatra kárhoztatva. Az alábbi epizódok ilyen jellegű testen kívüli élmények, amelyek egy – sajátos gyakorlatok révén előidézett – különleges állapotban tapasztalhatók meg.
A „theos ek petras”(sziklából született) kifejezés a mágikus hagyományban egy másik jelentéssel is rendelkezik. Egyrészről jelöl egy negatív folyamatot: a „mennyei világosság” által szimbolizáltnak a sötét „föld” börtönébe való lecsapódását; másrészről a szellemi princípium jelenvalóvá válásának lehetőségét is kifejezi. A test szerkezete egy energiaközpont jelenlétéről tanúskodik. A mágikus beavatás e középpontot nem oldja fel, éppen ellenkezőleg. Ennek megszilárdításában, és kiterjesztésében áll. A beavatás tehát e középpont előtérbe helyezését, nem pedig háttérbe szorítását jelenti. Beavatási szempontból a szellem nem „valami más”, hanem az aki egy kézzelfogható, tapasztalati valóság (kőszikla) mélységeiben rejlik s abból kiemelendő.
A szellem isteni - nem kegyelemből, hanem önnön- mivolta szerint; ebből ered a „szülőkőszikla” kifejezés (a hermetikus- alkímiai hagyományban ez az „Opus Magnumhoz szükséges nyersanyag”) s a petrogenos (kősziklából való) jelző, ami az ember- istennek, Mithrasnak jár ki, aki nem a Mennyből száll le, hanem a Földből emelkedik ki.
Az Isteni Gyermek „mezítelenségének” megvannak a maga szimbolikus kiegészítői: a „kősziklából kivont lény”, a „ruhák levetkezése” és a „megtisztulás” kifejezésekben. E szimbólumok számos ezoterikus hagyományban megtalálhatóak. A „mezítelenség” a megtisztulással egyenértelmű, ami ilyen szempontból az önállósággal, a mindentől és mindenkitől való függetlenséggel kapcsolatos.
Nyugaton az akarat ilyen tiszta formáját a „Szűz” szimbolizálja. A „Szűz” eltapossa a „Kígyót” s a „Holdat” (a vizek két szimbóluma), és „szűznemzés” révén megszüli az isteni gyermeket. Az önnemző élet az esetleges emberi természeten túl is fennmarad. A mithrasi rituálé a „lélek erejének romlatlan tisztaságában való működéséről” beszél; ez egy vizek feletti, új középpontot kelt életre. Ez a középpont pedig egy új létet sarjaszt, majd egy emberi dimenzión, téren s időn túli világ benépesítéséig terebélyesedik.
A beavatottnak lelke felemelkedéséhez szüksége volt egy égi térképre is, amely eligazítja az úton. Azon az úton, amelyen bizonyos szellemi erők meg akarják gátolni előrehaladását, s amelyen számíthat viszont más erők segítségére.
A legalacsonyabb fokozat a Holló (Corax) volt, amely a Merkúr oltalma alatt állt. A bolygót a kígyós bot (Caduceus) jelképezi. A Holló elnevezés valószinűleg a Corax csillagképre utal, s az sem kizárt, hogy a hollónak a korabeli római hagyományokban betöltött szerepével is kapcsolatban áll (a holló például Apolló madara ). A csésze jelentésére nincsenek adatok.

*A Storno család archívumában talált feljegyzések ifj. Storno Ferencről – K 482 jelzéssel ellátott kézirat. A német szöveg magyarra fordítását ifj. Storno Ferenc végezte, és Paur Iván írta. Az eredeti német szövegek a máig még fel nem dolgozott kéziratokban megtalálhatók.
** az első két kép a http://www.mithras.hu/ honlapról származik

Fokozatok

Nymphus
A második fokozatot Menyasszonynak (Nymphus) nevezik, de a szónak ez a fordítása túlságosan leegyszerűsített. Az elnevezésnek ugyanis „nympha”, azaz nőnemű alakban kellene szerepelnie, de csak „nymphus”, tehát hímnemű alakban fordul elő. A hímnemű menyasszony egy paradoxon, a két nem összeolvasztása olyasvalamire utalhat, ami az emberi katagóriákon túl van. A beavatási fokozatokkal kapcsolatban használt összes terminus hímnemű. Nők nem vehettek részt a szertartásokon és a kultuszban, ahogy a hadseregben sem szolgálhattak. A második fokozatra többféle jelzőt is találtam. Franz Cumont, könyvében Okkultistaként (Cryphies) szerepel. Az ide vonatkozó értelmezés szerint a beavatandó egy okkult létformát vesz fel.
A diadém, az oltalmazó bolygó, a Vénusz jelképe. A lámpás, a fokozatba való beavatás által elnyerhető világosságot szimbolizálja, ahogy azt a következő fohász is mutatja:
„Itt van Nymphus! Üdvözlégy Nymphus! Üdvözlégy új fény!”

Miles
A harmadik fokozat a Katona (Miles), természetesen a Mars felügyelete alatt áll, akit a sisak és a lándzsa jelképez. A képen látható harmadik tárgy a bika hátsó lábaként értelmezik, amely patájával a sisakhoz ér. Néhány dombormű Mithrast kezében egy ilyen hátsó lábbal ábrázolja, amellyel Sol-t veri fejbe. A jelenetet, mint felkenést értelmezik. A harmadik szinten a neophyta a mithras- beavatottak légiójának válik harcosává, amely közösséget e hagyomány harci szelleme miatt milíciának nevezték.
Tertullianus azt mondja, hogy amikor a törekvő e szintre emelkedett, felajánlottak neki egy kardot s egy koronát, hogy válasszon. Természetesen a kardot kellett választania, elutasítva a koronát, mondván: „az én koronám Mithras.”

Leo
A negyedik fokozat az Oroszlán (Leo), amelyet a Jupiter oltalmaz, rá utal a villám. A harciasság felfokozását képviselte. A bal oldali tűz- lapát az oltáron való tömjénégetés fontosságát mutatja. Középen egy, az egyiptomi misztérium-vallásokban használt tárgy, a kereplő (sistrum) látható, amely az oroszlánok mitológiai szerepét illetően egyiptomi örökségre utal. A negyedik fokozatnál az oroszlánokat hívták segítségül.

Perses
Az ötödik fokozat a Perzsa (Perses), a Hold védelme alatt. Ez a szint a mithraizmus forrásával, a perzsa fény-kultusszal áll kapcsolatban. Az Oroszlán és a Perzsa fokozatba beavatandó személyeket mézzel tisztították meg. A fokozat jelképei a gabonakalász, és a sarló, mert „Ő a gyümölcsök őrzője”.

Heliodromus
A hatodik fokozat, a Nap futára (Heliodromus), a Nap oltalma alatt áll. Jelképei Sol attribútumai, a sugaras korona, a fáklya és a korbács. A beavatott ugyanazt a minőséget tükrözi, amelyet a mítosz Mithrasnak tulajdonított Sollal (Héliosszal) való szembeszegülését követően.

Pater
A legmagasabb fokozat, az Atya (Pater), a Saturnus oltalma alatt áll, akinek sarlója a fokozat jelképei között is ott van. A perzsa sapka Mithras fejfedője, a bot pedig a hatalmat jelképezi. A baloldalon látható tárgyról nincsenek feljegyzések, valószinűleg gyűrű, vagy szem. Az atya szintje a mithraista közösség vezetőjének a rangját jelöli (pater sacrorum, pater patrum), azét, aki mások beavatására felügyel.

Feliratok

Mint mondják, az ösvényt csak férfi követheti, a nőket a bikaerő lesújtja s elpusztítja. A diadalmas és tündöklő mithrasi dicsfény, a Hvareno csak szikrázó feszültségből áradhat, s egyedül a „Napba révülő Sast koronázhatja”.
Mithras az ezen az úton járóknak a szimbóluma. Ő az őseredeti égi fény, a „kősziklából született isten”. Folyóparton áll, amikor egyik kezében kardot forgatva, a másikban fáklyát tartva (ami az „anyaölben” volt korábban segítségére) a sötét ásványiságtól megszabadul. Születése csoda, amit a tekintet elől rejtőző hegyi pásztorok észlelhetnek csak.
A fentiek a szó szoros értelmében vett beavatási fázis szimbólumai. A mennyei „világosság”- az Ige világossága, amit az emberek nem fogadtak be (Szent János 1:9-11.)- abban gyullad ki, aki szellemi értelemben megszületik. Ez csak úgy történhet meg, ha az ember a földi „isteneitől” elszakad, s a vizek áramlásából képes kilépni. A világosságot egy princípium nyeli el, amely a közönséges ember életét irányítja, s amellyel való elteltsége múló lényének, szenvedélyeinek s meggyőződésének alapja.

A beavatottak oltárköveket faragtak Mithras tiszteletére, és azokat a szentélyben elhelyezték. Itt meg kell említeni, hogy nemcsak a szentélyekben voltak ilyen oltárkövek, hanem a hívők házaiban is, hiszen az úton, ösvényen való haladás a beavatott egész életére szólt, az istenséghez szóló imáit naponta többször elismételte.
A fertőrákosi mithreumban ifj. Storno Ferenc által talált oltárok száma bizonytalan, hiszen az eredeti ásatási jelentést nem találták meg. Kenner Ferenc három oltárról ír, Király Pál négy kőről, kettő felirattal, kettő felirat nélkül.
A négy oltárkövet a helyreállított szentély pódiumának falánál helyezték el, eredeti helyüket nem lehetett megállapítani.
Ezek a kövek másolatok. Az eredeti kövek a Soproni Múzeum római kori kőtárában lelhetők fel.
A köveken található feliratok és fordításuk a következő:

1. L(ucius) AVIT(us) Ma/TVRVS DEC(urio) COL(oniae) KARN(unti) V(otum) S(olvit) L(ibens)M(erito) – vagyis : Lucius Avitus Maturus Carnuntum colonia decuriója fogadalmát szívesen beváltotta – méltán.

2. S(oli) I(nvicto) M(ithrae) / SEPT(imus) IVSTI/ANVS ARM(orum) CVST(os) L(egionis) XIIII G(eminae) / ANTON (inianae) V(otum) S(olvit) – vagyis: A győzhetetlen Napnak, Mithrasnak Septimius Iustianus a XIV. Gemina Antoniniana légió fegyver őre fogadalmát beváltotta.

3. Felirat nagyon töredékes.

4. S(oli) I(nvicto) M(ithrae) SEP(timus) IVSTI/ ANVS A(rmorum) C(ustos)/ L(egionis) XIIII G(eminae) ANT(oninianae)/ V(otum) S(olvit) L(ibens) M(erito)- vagyis: A győzhetetlen Napnak Mithrasnak Septimus Iustianus, a XIV. Gemina Antoniniana fegyver őre fogadalmát szívesen beváltotta- méltán.

5. D(eo) INVICTO/MITHRE S(acrum) /IVL(ius) SATVRNINVS/Ex VOTO POSVIT /L(ibens) M(erito)- vagyis: A győzhetetlen istennek, Mithrasnak Iulius Saturninus fogadalomból szívesen oltárt állított- méltán.

Ábrázolás

A feliratokból az derül ki, hogy az oltárköveket carnuntumi személyek készíttették. Elképzelhető, hogy Fertőrákos környéke még Carnuntumhoz (ma Deutsch- Altenburg) tartozott közigazgatásilag, de Scarbantiához (mai Sopron környéke) volt közelebb, ugyanis a szentély Sopron városától körülbelül 15 km-re található.
A Mithras- szentély méreteit tekintve csak igen kis közösség befogadására lehetett alkalmas. Kb. 20 személynél több aligha látogathatta.
Aszentély fölé id.Storno Ferenc a helyben talált sziklatömbökből, illetve faragott kőből boltozatot emelt, ez az egyik első műemléki védőépület Magyarországon.
1990- 91- ben került sor a hitelesítő ásatásra az Országos Műemléki Felügyelőség megbízásából.
A szentély környezetének feltárása során láthatóvá váltak az eredeti római falrészletek. A mithreum homlokzatával párhuzamosan egy árok húzódik, ahol az egykor itt folyt patakra utaló nyomokat kerestek (a víz már említett szükségessége miatt), de ilyeneket azonban nem találtak. Talán távolabb folyt a szentélytől, esetleg már osztrák területen. A mai kerékpárúttól a szentély bejáratáig újkori út maradványait találták a régészek, kövekből kirakva.
A szentély belsejének feltárása során, több mint egy méter vastagságú hordalék eltávolítása után múlt századi téglapadló- burkolat vált láthatóvá, a pódium- cella- pódium, hármas felosztású szerkezet nélkül, de megfigyelhetőek voltak egy-egy rövid szakaszon a pódium alapozásai. A hordalékból és a boltozat nyugati sarkában felhalmozódott kőtörmelékből a szentély kultuszképének töredékei kerültek elő.
Hasonlatosan a többi Mithras- szentély felépítéséhez, a mithreumok legfontosabb kelléke, a bikát megölő Mithras- kép központi helyet foglal el – a bejárattal szembeni oldalon, hogy a hívő azonnal szembesüljön Mithras erejével.

Bár az ábrázolások méretei, illetve egyes részletei nem mindig azonosak, döbbenetes az a következetesség, amellyel magát az istenséget ábrázolják. Bal lábával mindig a bika hátán térdel, bal kezével az orrlyukait megragadva hátrafeszíti a fejét, és beledöfi a jobbjában tartott tőrt. Hátrafelé kinyújtott jobb lábával a bika lábát szorítja a földhöz. Ezt az azonosságot nem magyarázhatjuk pusztán a tömegtermeléssel. Ezek a részletek szinte bizonyosan lényegi, mitikus, vagy szimbolikus jelentést hordoztak.

„Hosszú üldözés után az isten végre utoléri a bikát. Térdét a bika keresztcsontjához illeszti, egyik lábával a bika patájára lép, így veti rá magát, egyik kezével megmarkolja az orrlyukát, a másikkal beledöfi kését az állat oldalába. Ez a megragadóan mozgalmas jelenet a legyőzhetetlen hős ügyességét és erejét hivatott kifejezni. De az áldozat fájdalma, ahogy a végsőkig megfeszíti erejét s végül borzalmas halált hal, a gyilkos arcán tükröződő felindultság és az együttérzés sajátos keveréke ennek a szent drámának a patetikus vonásait hangsúlyozza és együttérzést kelt a nézőben is.”
Franz Cumont

Az isten arca egy majdnem lányos szépségű ifjú arca: a lehulló dús hajfürtök dicsfényként veszik körül arcát, feje könnyedén hátrahajlik, tekintetét az égre veti, félig csukott szeme, összeszorított ajkai egy sajátos fájdalom kifejezői.
Az isten kutyája is megtámadja a bikát, Ahriman pedig a rossz szellem egy skorpiót, hangyákat, és egy kígyót küldött segítségül, akik a bika vérét szívják, és az életnedvét megisszák. De a csodát nem tudják megakadályozni: a bika véréből bor lesz, testéből gyógynövények, gerincvelejéből pedig gabona.
Ezért hasonlít az állat farka az egyes kultuszképeken a kévéhez. Mithras segítői a magját egy edényben fogják fel, a Holdra viszik, és ott megtisztítják.
Ettől születik az első szarvasmarha pár s tőlük származik valamennyi haszonállat.
A hellenisztikus- római világban már nem tudták, hogy a bika eredetileg maga is egy isten volt, szoros rokonságban a Holddal, és azt sem, miért éri halálában ilyen sajátos átalakulás.
Jelképes állatként a bikához sokféle jelentést fűhetünk. Általánosságban az ellenállhatatlan (férfi) erőt testesíti meg. Mint ilyen, a termékenység, a rendet teremtő (királyi) hatalom égi jelképe, de éppúgy a féktelen, alvilági rosszé is, a pusztításé, a halálé. Már az archaikus műveltségben a vízelem (eső, vihar) állatszimbóluma.
A bikakultusz kezdetei az őskorra nyúlnak vissza, fénykora a Kr.e. 4.évezred után kezdődik. Ekkor az év termékeny periódusának kezdetét jelző tavaszi napéjegyenlőségkor (hagyományosan mithraista ünnep) a Nap a Bika csillagképben tartózkodott.
Az ókori indomediterrán világban az ég megszemélyesítőjeként az Atyaisten a bika képét öltheti magára (: 1. Védikus Rudra, Indra, illetve Siva, babilóni Enlil, és a bibliai Él .* A görögség mindenek előtt Zeuszt tisztelte bika képében (Europé elrablása), Egyiptomban minden planetáris, asztrális istenség viselhette az „ég bikája” címet.
Az égi bika bőgése (mennydörgés) esőt jelzett (a közép- ázsiai és szibériai hiedelmekben is), ondója, nyála jelképezte a földet megtermékenyítő esőt, szarva pedig önmagában is bőségjelképként (bőségszaru) – a fogyó és növekvő Hold „szarvait”. ( A bikaszarv másfelől hatalmi jelkép : „letöri a szarvát” eredetileg annyit jelentett, hogy megfosztja a hatalmától.- Héraklész és Akheloósz küzdelme)
A termékenységkultuszokban a bika Holdállat, tisztelete az anyaistennőéhez kapcsolódik. Egyiptomban, és máshol a holdbika hordozta szarvain a Napot; a sumér holdistent arany bikafejjel és lazúrkő szakállal ábrázolták.
Az asztrológiában a szilárd és földeis jegy (április 21.- május 20. ) Vénusz otthona, s a Hold itt van „ereje teljében” (egzaltációban).
A hindu Siva isten állata (korábban állatalakja), a Nandin bika az erő, az igazság és kozmikus rend megtestesítője (~Mithras). A védikus Vrisabha bika hordozza a világot, s vontatja körbe a mindenség Kerekét. Buddhista legenda szerint a véda bikája a négy világkorszak végén visszahúzza a földről egy-egy patáját; ennek következménye a világ vége.
Az altáji népeknél és a muzulmán hagyományokban a bika szintén világhordozó állat.
Mint holdállat és csillagkép, az éjszaka és sötétség jelképe is egyben. Így válik az elszabadult alvilági rossz szimbólumává; az életadó princípiumnak a másik énje halált hoz ( l. Minotaurusz). A felette aratott győzelem a Nap (tűz, fény), a tavasz, a jó győzelmét jelképezi a Hold (víz, sötétség), a tél, a rossz felett (- Mithras harca a bikával /Orion csillagkép/, Gilgames, Thézeusz)
Ázsia legtöbb részében a halált fekete bika (vagy ökör) testesíti meg.
Kettős természetének megfelelően a bika állhat mindkét oldalon, s a bikák küzdelme az fent jelzett ellentétpárok összecsapását jelképezi, így a belső ázsiai népek (mongolok, burjátok) mitológiájában , a keltáknál, a magyar néphagyományokban, mint a hiedelembeli táltos bikák küzdelme.
Magán a domborművön a kozmikus barlangot a zodiákus köre - a fertőrákosi mithreum esetében a bikaölő –Mithras felett elhelyezkedő félkörív jelzi.

A barlang nemcsak a bikával vívott küzdelem szempontjából jelentős szimbólum. Hozzátartozik a természettel való kapcsolathoz, valamint a kultusz titkos beavatási rítusaihoz is.
A barlang az anyaméh, kozmikus síkon a nagy anyaistennő, a Földanya méhének jelképe. Mint ilyen, jut szerephez az eredetmítoszokban a halál, a magzati állapot és újjászületés színtereként.
A képzet alapja a földbe temetkezés szokásával összhangban az a megfigyelés, hogy az égitestek- egykor istenek látszólag- a földbe térnek nyugovóra, s onnan kelnek naponta új életre.
A fertőrákosi mithreumban 27 téglából épített sír került elő. A nyugati oldalon található pódium végénél találtak egy csontvázsírt, aminek fedlapjaként egy kultikus kép szolgált.
A kép szintén a bikaölő Mithrast ábrázolja. Lényegében megegyeznek a dombormű alakjai, és mozdulatai, de a fedlapon található bikaölő Mithras felett két oldalon Sol, és Luna mellképe is megfigyelhető.
A sírok vonatkozásában a kutatások során különböző nézetek vetődtek fel. :
A Mithras hívők eltemetéséről van szó, vagy egy későbbi kultusztól független temetésről? Erre a kérdésre az utólagos ásatások sem adták meg a választ.

Visszatérve a barlang motívumra, mindig is a Nap-vallásokban játszott fő szerepet.
A Nap barlangja naptári jelkép, igazából nem a földben, hanem az égen található. Nyílása, a Tejút Skorpió és Nyilas csillagképben lévő „hasadékát” jelképezte, ahol a téli napfordulókor tartózkodik a Nap. A barlang (égi mivoltára egyiptomi, mezopotámiai, szibériai, japán és más adat utal) elsősorban az Alsó Világot: az alvilágot (a déli égboltot, a nappálya Egyenlítő alatti szakaszát) szimbolizálja, s mint a holt lelkek tartózkodási helye, a pokollal is azonosul. Ez megfelel az életadó, életelvevő anyaistennő felemás természetének.
A vallásos képzetkörben és a néphit szerint a barlangot többnyire a Gonoszt megtestesítő erők lakták. A bikán kívül még ilyen volt a boszorkány, ördög, sárkány…
Így lett a természetes barlang és mesterséges utóda, a labirintus az újjászületési rítusok, beavatási szertartások, a mágia, a meditáció (remetebarlang), pokoljárások színtere. Általában kultikus hely: szentély, sír, templom mélyén.
A barlang azonban nemcsak az alvilág, hanem a purgatórium, az e világ, középső világ, valamint a fölénk boruló égbolt jelképe is volt.
A képzet az égsátor mintájára született: a barlang talaja Földünk, boltozata, az ég. Az alvilági sziklabarlang ennek a tükörképe. Nemcsak a zoroasztriánus, de a platóni, és pitagóreus tanítás és a távolkeleti misztika szerint is a barlang a világ szinonímája.
Platón közismert hasonlata szerint valóságélményünk olyan, mint azoké a barlanglakóké, aki nem lát mást a világból, csupán a barlang falára vetült árnyképét.
A buddhista sztúpa, melynek boltozata Buddha ereklyéje fölé borul.
Újabb kori szemléletben a barlang – érthető módon – az őskort, az emberiség gyermekkorát, de a mélylélektan szerint is a múltat: a magzati és csecsemőkori élményeket, a tudatalattit jelképezi, ez találkozik a szimbólum ősi jelentésével.

* „aranyborjú” : Kiv 32, Kir 12, 28

A fő kultuszkép alakjaira vonatkozóan még a bikaölő- Mithras két oldalán elhelyezkedő istenekről kell még említést tenni. Jobb és bal oldalán Mithras két másik alakja jelenik meg, Cautes és Cautopates, a pirkadat és az alkonyat megtestesítői.
A bal oldali isten lefelé, a jobb oldali felfelé irányított fáklyát tart a kezében. A jelenet részesei még a kutya, a kígyó és a skorpió is, mint Mithras segítői.

A fő kultuszképen Mithras alakja a hagyományos ábrázolásmóddal megegyezik.
Az isten phrygiai ruhát visel: hosszú, testhez símuló nadrágot (anaxorydes), hosszú ujjú tunikát, rövid köpenyt (clamys), fején csúcsos sapkát. A Pirkadat és az Alkonyat szintén phrygiai ruházatban látható.

A domborműveket minden esetben festették. A fő színek a kék, piros, sárga voltak, amik mára igencsak megkoptak.
A fáklyavivőket ábrázoló reliefeket, és az oroszlánszobrokat a főhajó két oldalán helyezték el. Az oroszlánszobrok (2 db.) funkciója nem ismeretes, de mindenképpen kultikus célt szolgált.
Az oroszlán gyakori szereplője a Mithras legenda eseményeinek, de semmi nem utal arra, hogy a Mithras- hívők számára, a zoroasztriánusokhoz hasonlóan, a Gonoszt szimbolizálta volna, mint a kígyó és a skorpió.
Az összes említett alaknak létezik egy csillagkép megfelelője.
Bika = Taurus
Kutya = Canis Minor
vagy Major
Kígyó = Hidra
Skorpió = Scorpio
(Holló = Corvus)

A domborművek más részletei is tartalmaznak asztrológiai utalásokat.
A kalászok, vagyis a Spica csillag a Virgo csillagkép része: az oroszlán és egy kétfülű váza együttese a Leo- és a Crater (Serleg)- csillagkép konstellációjára utal.
Az ilyen egybeesések túl gyakoriak ahhoz, hogy azt véletlennek nyilvánítsák.
Az elmúlt tíz- tizenöt évben a kutatók kénytelenek voltak újra átgondolni a mithraizmus mitológiájáról vallott nézeteiket. Azelőtt az asztrológiának viszonylag csekély jelentőséget tulajdonítottak, ma már azonban alapvetőnek tartják a mithraizmus tanításában.

A fertőrákosi Mithras-szentély helyreállítása

A templom fölött ifj. Storno Ferenc szerint részben sziklatömbök, részben négyzetes kövekből egy boltozat van. A kultikus kép a múlt században erősen megrongálódott, a Mithras alakot lövések eltorzították, a dombormű jobb oldala egy robbanás következtében megsemmisült.
A határnál lévő templom egyre jobban omladozott, a belsejében agyagos omladék halmozódott fel.
Ilyen állapotban volt, mikor 1990-91 – ben a Műemlékvédelmi közigazgatás a hiteles ásatásokra a felkérést átadta.
A templom környékének feltárásakor három oldalon láthatóvá vált az eredeti római fal maradványa. Bizonyossá vált, hogy Storno az építmény boltozatát és oromfalát a római kori alapfalon emelte fel.
A boltozat nyugati sarkában találtak egy ott felhalmozódott kőrakást, egy nagy megmunkált szikladarabot szín, festék maradványokkal, amely a kultikus kép egy része.
A rítusokhoz szükséges patak nyomaira nem bukkantak még a régészek, ellenben a római kultúra rétegét fel tudták tárni. Különösképpen a római kori tetőfedő cserepek leletei jelentősek, amik a helyreállítás során a cseréptetős rekonstrukciót indokolták.
A mostani út és a templom bejárata között az újkor egy útjának maradványát találták, ami a szélén nagyobb, középen kisebb hasított kövekkel volt kirakva.
A templom első részének a feltárása során láthatóvá vált a múlt századi téglával burkolt padlóréteg, az eredeti, mint már említett hármas osztás nélkül. Storno rajzában jól látható, ő sem a szabad hely növelése miatt, sem a rossz állapota miatt nem távolította el. Mikor részben lebontották a téglaréteget, a hosszfalak déli sarkánál a pódium alaprészeit találták. Egy eredeti, széles fal alap az északi oldalról is előkerült.

A törmelékből a kultikus képnek egy további darabja előkerült, amin a jobb oldali alak térde és ruhájának széle látszott. Továbbá találtak a törmelékréteg maradványában, valószínű, hogy már a huszadik századból származó, a dombormű elé épített kőkeretet, és hozzá csatlakozó vasprofilt.
Kis lelettárgyak csak kis számban voltak, mint például edénydarabok, állatcsontok, IV. századi aranypénzek. Ezek nagyrészt az újkori anyagokkal összekeveredve kerültek elő , a Storno ásatások törmelékéből.
Az ásatási munkák befejezése után a templom rekonstrukcióját kezdték el a kutatási eredmények és a szakirodalom alapján. Kívülről H. Vladár Ágnes építész terve alapján rekonstruáltak. Ez egy római szentély benyomását keltette, viszont időtálló építési anyagokból készült. Ezt azzal indokolták, hogy nem feltétlenül szükséges a templomnak úgy kinéznie, mint ahogy kinézett korábban.

Az ásatások során előkerült tetőcserépdarabok arról tanúskodnak, hogy az épületet cseréppel fedték. Storno munkáinál a homlokzat egy részét lebontották, a boltozatot megtartották.
Az új szárnyasajtó méretét Kenner F. cikkjében említett két méter hosszú kő alapján a római arányok figyelembe vételével határozták meg. Az épület keleti és északi oldalán 3-3 támasztó oszlop statikai szempontból szükséges és a boltozat biztosítására szolgálnak, az összképre mégis negatívan hatnak.
A belső kialakítás nagyrészt Kenner F. leírásához igazodik. Mivel ő közvetlenül Storno Ferenc jelentését dolgozta fel, elfogadható, hogy az igazság a következőképpen szól. Kenner leírásából világos, hogy a pódiumnak és az általa pronaos (előtér)- nek nevezett rész ugyanolyan magasságú. A mostani állapot a Kenner leírására támaszkodó, méretpontos arányosítás eredménye.
Az előtérből lépcsők vezetnek a cella részbe. Mindkét oroszlán alakot a cellabejárat oldalánál állították fel, általánosan a helyük ugyanis a templom előtt, vagy annak bejáratánál van. A négy oltárkövet a pódiumok falainál helyezték el, az eredeti helyüket nem lehetett meghatározni.

A Mithras tauroktonos (bikaölő Mithras) fogadalmi táblája, jelenetével a feltárása helyén lett felállítva.
A szentély déli falába vésett kultikus kép keletkezése a helyi kőzetanyag tulajdonságaival magyarázható. Függőleges repedések keletkeztek az időjárás hatására az eredeti kőzetfelszínen, később nagyobb tömbök leváltak. Egy így kialakult kőzetfelszínt (előbb említett hasonló sziklatáblának függőleges oldala) a Mithras- hívők a kultikus kép keletkezésének környezetében munkáltak meg.
A bikaölő Mithras jeleneteinek reliefjeit Kovács György, kőfaragó restaurálta és kiegészítette. Az alak csak durván volt a kőbe vésve, a finomabb formákat egy vékony gipszréteggel modellezték, majd végül befestették. Néhány helyen dupla gipsz-, és színrétegek figyelhetők meg.
A kép felső részén a jobb oldali Luna mellkép kiegészítésre szorult.
A kultikus képet a restaurátor elválasztotta a sziklától, mert a domborművet a nedvesség teljesen átitatta és benőtte a moha.
A pódiumok alatt levő csatornák a relief közelében összegyűlt természetes nedvesség elvezetésére szolgáltak.
A területen a III.század közepétől a Mithras- kultusz elveszítette jelentőségét. Habár Diokletian uralkodása alatt (284-305) egy fellendülés volt, a templomnak azonban ebben nem volt része, hiszen hiányoznak az erre utaló jelek: a restauráció és nincsenek ebből a korból származó feliratok, oltárkövek.

Mithraista kultikus tárgyak

A Mithras- kultusz rituális tárgyain is megjelennek a mítosz jelenetei.
A kölni Römisch – Germanisches Museumban kiállított edényen jól láthatók a napistent két oldalról közrefogó fáklyavivők. Az edény fülét oroszlán és kígyó formázza. Kígyót idéző fülei vannak a Bad- Deutsch Altenburgban, Museum Carnuntinumban kiállított edénytöredékeknek is.
A darmstadti Hessisches Landesmuseum edényén szintén megtalálható a kígyó, valamint a váza oldalán egy skorpió is van : a domborművek ábrázolásmódjában ez az állat a bika nemi szervénél szokott megjelenni. Ezt az elhelyezést a termékenység asztrológiai fogalmára, ezen kívül a zodiákus egyes csillagképei és az emberi testrészek közötti kapcsolatra vezethetjük vissza.
Ezek a kultikus tárgyak mind a beavatásnál, mind a rituálék alkalmával szerepet kaptak. Hogy a tárgyakat pontosan mire használták, arra sem a feliratokból, sem a beavatási és mitológiai jelenetekből nem derül fény.

Összegzés

Azt a felvetést azonban, hogy az ókori világ a kereszténység felvétele helyett mithraizálódott volna, fenntartással kell kezelnünk. Tudniillik a kereszténységgel való eredményes versenyhez a mithraizmusnak saját színvonalát lejjebb kellett volna szállítania. Ha ugyanis marad eredeti valójában, nagyon valószínűtlen, hogy képes ugyanolyan népszerűségre szert tenni, mint a jézusi vallás, amelyet a mindenki számára nyitva álló megváltás szentimentalista tana jellemez.
Kijelenthetjük, hogy a vallás és a beavatás különválasztása önmagában korlát volt a Mithras- kultusz számára, mivel az eszméi elérhetetlenek voltak a beavatatlanok számára. Titkos kultusz volt, ennek révén eleve kizárható az oly mértékű terjesztés (inkvizíció), mely a keresztény vallásra volt jellemző. De éppen emiatt volt mégis a Hagyomány tökéletes formája.
 



Bibliográfia

Lázár István: Magyar Történelem
Gabrielli Gabriella: Das Mithraeum Am Ufer Des Neusiedler Sees , A pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Történelmi Tanszékeinek Évkönyve
John R. Hinnels : Perzsa Mitológia, Corvina könyvkiadó
Rudolf Drössler : Amikor a csillagok istenek voltak, 1986, Kossuth Könyvkiadó
Franz Cumont: Bevezetés a Mágiába ( Introduzione alla magia quale scienza dell’Io)
Franz Cumont: Mágikus Nagy Papirusz Mithrasi Rituáléja (görögül Apathanatismos)
Raffaello Prati: Julianus Flavius Római Imperátor
Hoppál Mihály
Jankovics Marcell
Nagy András
Szemadám György: Jelképtár, Helikon kiadó

Mithras- kultusz Magyarországon, Vető Orsolya szakdolgozata

 


A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2013. 04. 26. - 09:08 | © szerzőség: Vető Orsolya