Der Blaue Reiter - Nuclear Sun

Nem olyan rég került kezembe a spanyolországi (katalán) martial-dark ambient zenekar új lemeze, amelyet a csernobili atomkatasztrófa emlékére készítettek és a 2009-es év koncertjein egy igen ötletes előadással mutattak be.

A zenekar 2006-ban került a figyelem középpontjába, amikor a Narsillion nevű neoclassical-ethereal zenekar tagjai által alkotott új csapat megjelenetette a "Le Paradise Funébre, L'envers Du Tristesse" című anyagukat, amely remekül ötvözte a mély dark ambient és a neoclassical zenét a komor és monoton harci dobok ritmusával. Ezen elemeket többnyire felváltva használják (különösen az első albumon), hideg és monumentális "dobos" tételek váltakoznak az emocionálisabb, zongorás (esetleg női vokállal kiegészített) számokkal. Ezen tökéletes elegy steril, végtelenül letisztult de mégsem gépi hangzása azonnal a zenekar védjegyévé vált.
Az új anyagra is jellemző ez a hangzásvilág, bár nagy örömömre a zenében újdonságként megjelentek az ős-industrial elemek is, valószínűleg a témára való tekintettel gyakran hallunk "erőműves" zajokat: monoton fémes kattogás vagy éppen egy gőzszelep hangjait. A lemez a Katyusa című közkedvelt orosz nótával indít, amely egy csapásra megteremti a "keleti blokk" hangulatot, bár a szomorkásan táncos orosz nóta hamar átvált egy baljósan pulzáló zajba, amely talán egy vészjelzőt jelképez és horrorfilmbe illően kísérteties, nyomasztó, bevisszhangosított gyermeksírást hallunk. Azonban ennek is hamar vége szakad (már a harmadik váltás egy számon belül) és jön egy nosztalgikus, "tipikus DBR-es" zongorás darab. Végül újra gyermekek hangjai és egy templomi kórus zárja a számot. A következő szám, a "négyes blokk" ("Fourth Reactor") egy remek industrial-ambient induló monoton, Test Dept.-et idéző fémes zajokkal, a lemez egyik legjobb száma. Ezután újabb és újabb, hasonlóan színes tételek következnek. Az ötödik, középső szám a sokak számára ellentmondásokkal bíró szovjet himnusszal indul (bár valószínűleg a nálunk szerencsésebb huszadik századi történelemmel bíró spanyoloknak ez tényleg csak történelem), de ez is hamar átcsap egy remek martial-neoclassical számba, amelyet a műfajban megszokott módon történelmi beszédmintákkal egészítenek ki. A "Nuclear Sun" (8. szám) ismét egy ipariasabb tétel igen hatásos, monoton beszéddel. A lemezt egy "End Credits" című szám zárja le, amely az intró címével ("Main Title") együtt olyan hatást kelt, mintha csak egy filmet láthattunk volna az elmúlt csaknem egy órában. A lassú dobos tételt a Katyusa ismét bejátszott egy perce zárja.
Eddig a zenekartól az első lemez volt a kedvencem (a további két lemez kritikája egyébként szintén olvasható az oldalon Gátas József tollából), de ezzel az anyaggal ez azt hiszem megváltozott, az industrial elemek bevonása nagyon jó ötlet volt és biztos vagyok benne, hogy nem vagyok egyedül ezzel. Kíváncsi vagyok, lesz e folytatás és ha igen milyen, vajon ez a csúcs, vagy még innen is van tovább? Minden esetre örömteli, hogy a huszonegyedik század is tartogat még kellemes zenei meglepetéseket a gombamód szaporodó másolatzenekarok mellett...


A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2013. 04. 19. - 17:33 | © szerzőség: bercesa