Schauspielhaus; 2009. május 31. 18.15
Talán meglepő lehet a Der Blaue Reiter trió névválasztása, hiszen az 1910-es években Kandinszkij által vezetett csoport világa, és a lipcsei színházban a csernobili katasztrófa áldozatainak emléket állító katalán csoport között első elrugaszkodásra nehezebb analógiára lelni. Mélyebbre ásva azonban nem is tűnik annyira különösnek a kék ló „megnyergelése”, tekintve, hogy a DBR a martial-apocalyptic-neclassical-ambient stílusjegyeket hordozza magán, a múlt századelő Kék lovasa pedig a harcias, hősi jellem szimbólumaként vált a művészcsoport jelképévé. Az átfogó törekvés, ami Kandinszkij almanachját jellemezte, nyomon követhető egy személyes megközelítésből Sathorys Elenorth zenei világán is. Rajongása a tolkieni univerzum, a tündérek és képzelt teremtmények iránt a csodálatos Narsilion-ban – az alkotó másik formációja – manifesztálódik, míg a befejezettnek tűnő Ordo Funebris neomediaeval stílusában a gyász, a temetés, de egyúttal az újjászületés feloldása érhető tetten. Ennek a mozaiknak újabb kockája a 2006-ban életre hívott DBR, mely a fentebb említett alkotó és Lady Nott (interjúk alapján nem csak a közös muzsikálás szálai kötik őket össze) zenekara, mely élő fellépésein még a dobos szekcióban erősödik további zenészekkel.
Talán nem túlzok akkor, ha a Der Blaue Reiter-t az utóbbi évek legmeghatározóbb zenekarának nevezem a dark ambient berkein belül. Az Arcana első albuma, a „Dark Age of Reason” megjelenésekor erődöt emelt és széles körben ismertté tette a műfajt, kalandozik is falain kívül-bévül remek albumokat megjelentetve csaknem másfél évtizede. Ennek a falnak legerősebb bástyáiként emelkednek a Der Blaue Reiter „Le Paradis Funebre, L'envers du Tristesse” és a tavaly megjelent „Silencis” albumai.
A lipcsei szervezők választása cseppet sem lepett meg, amikor helyszínül a városi színházat bocsátották rendelkezésre, a hétfő délutáni program első állomása negyed hétkor ez volt hát. Meglepő kontrasztban állt a felvezető hangulatkép az általam megálmodottól. Füst, villogó szirénák, a „Regret” mozgalmi indulójára a tagok sugárvédelmi munkaöltözetben egy fertőzöttet evakuálnak. Mindeközben a vetítő néhány sorban az 1986-os atomkatasztrófa tényeiről tájékoztat. A vizuális háttér a koncert végéig a csernobili nekropoliszban készített felvételekből tallóz; magára hagyott osztálytermek, üres épületek, sivár utcaképek, „indusztriál enyészet”.
Rendhagyó volt maga a hangszerelés is. A csendes-ülős két eddigi album éteri hangzását a martial-industrial kemény dobjaival hegyezték élesre, lendületbe hozva a koncertet. Nem lehet említés nélkül hagyni a nyilvánvaló párhuzamot, ami az Ordo Equilibrio-val hozható - s úgy gondolom ez a későbbiekben az élő koncertjeik sikerének záloga is lehet. Szó sincs azonban plagizálásról, sokkal inkább egy nagyon eltalált érzésről, mely az Equilibrio-t is napjainkra már nagyobb fesztiválok „headlinerei” közé emelte. Mint az idei év összes általam látott produkciójáról az elmondható, a DBR is rendkívül összeszedett előadást produkált, szó sem volt olyan bakikról vagy esetlen pillanatokról, mint azt korábban például a jóval tapasztaltabb In the Nursery esetében ugyanitt láthattam néhány esztendeje. A Der Blaue Reiter azoknak a névtelen hősöknek szándékozott ebben az egy órában emléket állítani, akik életük kockáztatásával – vagy annak árán – az evakuálásban segítették a lakosságot a csernobili katasztrófa után. Az emlékezéshez kiválóan válogatták össze eddigi anyagaikból a témához illeszthető szerzeményeket, átformálva és kiegészítve felejthetetlen koncertélménnyel gazdagítva a teltházas színháztermet.
Közérdekű lehet, hogy az Arcana társaságában Brassóban szeptember 12-én koncertet adnak!
Vajna Nikolett fotói
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
