FLA | WarMech

Az indusztriális elektronika egyik legnagyobbja visszatér az A38 Hajóra: a Front Line Assembly ezúttal a német pályatárssal, a Kruppsszal állt össze egy európai turnéra. Az alapító ipari zseni, Bill Leeb mellé (immár sokadszor) visszatért a másik alapító, Rhys Fulber, és az augusztus 31-i fellépésnek különös aktualitást ad, hogy pár napja jelent meg a WarMech című, monumentális nagylemez, az AirMech Wasteland játék FLA által írt kísérőzenéje.

A nyolcvanas évek közepén még kevesen gondolták volna, hogy sötét, súlyos indusztriális technó legkeményebb vadhajtásai nem valami füstös iparvárosból, mondjuk Detroitból vagy Manchesterből, hanem egy szellős, kellemes nagypolgári városkából, a kanadai Vancouverből fakadnak majd ki. Abban, hogy Vancouver lett a kilencvenesévek-beli EBM fővárosa, óriási szerepe van egy megszállott úriembernek, Bill Leebnek, aki a Skinny Puppy egykori tagjaként szinte egymaga építette fel a szcénát. Irgalmatlan mennyiségű együttműködés, projekt, zenekar és formáció alakult kezei alatt, amik közül a legnevesebb és legfontosabb talán a Front Line Assembly volt.

A zenekar gyökerei 1986-ba nyúlnak vissza, amikor Leeb elhagyta a modern indusztriál egyik legfontosabb előfutárának tekinthető Skinny Puppyt, és Rhys Fulberrel közösen saját(os) hangzásokkal kezdett kísérletezni. A duó a szoftvermágus Michael Balch érkezésével trióvá bővült, és kőkemény kísérletezésbe fogott. Két lemez után Balch elhagyta a zenekart, hogy a Ministryt röpítse a világhírbe, a Front Line Assembly pedig módosított a recepten, és az 1992-es Tactical Neural Implant lemezzel egy megalkuvás nélküli, ám táncparketten is használható, kegyetlen, hideg és precíz indusztriál-techno albumot jelentetett meg, amit a mai napig az EBM (azaz az electronic body music) alapdarabjaként kezelnek.

Azóta a Front Line Assembly folyamatosan a csúcson van: bár tagcserék tömegei követték egymást, Fulber elhagyta a zenekart, visszatért, majd újra távozott, majd ‒ úgy tűnik, végleg ‒ újra visszatért, Bill Leeb zsenije változatlanul ontja a sötét, darkba hajló klubhimuszokat. A „himnusz” kifejezés igencsak találó az FLA esetében: talán nincs zenekar, amely ilyen meggyőzően emeli az elektro sötét oldalát a himnikus magasságokba.

A Front Line Assembly maga a megtestesült, eszenciális indusztriáltechno: kíméletlenül zuhogó négynegyedek, döngölő basszusok, gerjedő gitárok és kegyetlen szinti-csapatás, mindehhez baljós dalszövegek. A kilencvenes években a Nine Inch Nails mellett az FLA jelentette az elektronikus alapú ipari zenét, és Leeb elkötelezettségének (no meg Fulber visszatérésének) köszönhetően a projekt mit sem vesztett régi fényéből. Ugyanaz az elsöprő erő, magába szippantó transz uralja a koncerteket, mint egykor. Sajnos most már nem láthatjuk a nemrég elhunyt Jeremy Inkel billentyűst, akival az utolsó felvételt a múlt héten jelentette meg az FLA: a WarMech című, monumentális nagylemez a pár évvel ezelőtti AirMech játék-kísérőzene folytatása.


A zenekar tagjai
Bill Leeb: ének, billentyűsök, programozás
Rhys Fulber: billentyűsök, programozás
Jared Slingerland: gitár, billentyűsök, programozás
Jason Bazinet: dob

Lemezek
The Initial Command, 1987
State of Mind, 1988
Corrosion, 1988
Gashed Senses & Crossfire, 1989
Caustic Grip, 1990
Tactical Neural Implant, 1992
Millennium, 1994
Hard Wired, 1995
FLAvour of the Weak, 1997
Implode, 1999
Epitaph, 2001
Civilization, 2004
Artificial Soldier, 2006
Improvised Electronic Device, 2010
AirMech, 2012
Echogenetic, 2013

Extrák
A WarMech a Bandcampen

A gyári zajok, a fémes csörgésű elektronika, a feszes szintitémák és a metalos komorság hívószava közel negyven éve jelent egyet a düsseldorfi Die Krupps hagyatékával, amin olyan produkciók nőhettek fel az elmúlt évtizedekben, mint a Rammstein vagy az Oomph!. A minden értelemben műfajteremtő zenekar négy év után tér vissza Magyarországra, hogy életművének minden állomásából, hőskorszakából és kísérletezős periódusaiból egyaránt válogathasson. A kilencvenes évekre már világhírűvé vált, és addigra egy egész zsánert saját képére formáló zenekar Bill Leeb zenekarával, a Front Line Assembly-vel tér vissza, akik a kilencvenes években remixeltek is Die Krupps dalokat, és azóta is többször keresztezték egymás útjait.

A zenekar tagjai
Jürgen Engler: ének, billentyűsök
Ralf Dörper: programozás
Marcel Zürcher: gitár, billentyűsök
Nils Finkeisen: gitár
Hendrik Thiesbrummel: dob

Lemezek
Stahlwerksynfonie, 1981
Volle Kraft Voraus!, 1982
Entering the Arena, 1985
I, 1992
II, The Final Option, 1993
III, Odyssey of the Mind, 1995
Paradise Now, 1997
The Machinists of Joy, 2013
V, Metal Machine Music, 2015

JEGYVÁSÁRLÁS

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2018. 08. 07. - 07:25 | © szerzőség: Gothic.hu