Az Erika szobája címet viselő album Kátai Tamás első lemeze, mit saját neve alatt adott ki. Korábban is több zenei projectben volt érdekelt, ezekből a legismertebb a szigorúbb zene vonalon mozgó Gire. Az Erika szobájának azonban köze nincs heavy – metalos zakatoláshoz.
Sőt talán nem is a zenére helyezném a hangsúlyt, hanem a szövegvilágra, mert nagyon kevés olyan lemez jelenik meg manapság magyar nyelven – de más nyelveken sem ez a domináns - , melynek szövegvilága ennyire egyszerű és letisztult, nincs benne világmegváltás, sem közhelyparádé és nem öncélú siránkozás. Itt mindössze jó arányérzékkel eltalált, személyes élményekből táplálkozó gondolatok vannak, melyeket át és átjárnak a télből, az elmúlásból vett végtelenül szép képek. Ezek után már nem is meglepő, hogy a dalszövegek nagy része már publikálásra került Kátai Tamás „Távolodó, távolodó” című verses kötetében. Hála Istennek itt mégsem azzal a helyzettel találkozunk amikor mérsékelt lángelmével, ám annál nagyobb ambícióval megáldott kortárs remekírók, pár akkordot, mint egy mankót használnak fel sekélyes mondanivalójuk gondolatritmusának helyrebillentésére. Nemcsak azért mert ezek a versek korábban már eredeti műfajukban is megállták helyüket, hanem azért is, mert teljesen instrumentális dalok is vannak a lemezen, mint például a negyedik tétel az „Esőben szaladtál”.
Tehát a zene és a dalszöveg olyan egységet alkot, amit megzenésített verseknél még nem tapasztaltunk. Érdemes szólni magáról a zenei anyagról is. Kátai Tamás mellett – aki a zongorázik, gitározik és szaval, Tóth Krisztina mond szöveget, Bíró Anita és Rácz Gabriella játszik hegedűn és Derdák Andrea csellózik.
A lemez első dala a Télvíz, mely egy hosszabb monológgal indul, majd lassan megjelenik a hangszeres kíséret, hogy mintegy zenei virágként lassan kinyíljon az egész szerkezet. A zongorajáték itt még visszafogott, lágyan - szinte csak jelzésértékűen - jelenik meg a többi hangszer is. A dal második harmadában azonban teljesen a zongorára kerül a hangsúly, melynek gyors és felkavaró futamai előkészítik az egész album befogadását. Egyébként elég nagy bátorságra és a zeneipar teljes figyelmen kívül hagyására vall egy tizenhárom perces dallal indítani a lemezt. A második dal a Zölderdő sok misztikumot nem rejteget, „csupán” egy szép, és a lemez többi dalához képest vidám szerzemény, a természet szépségéről és a benne megtalált emberi – talán inkább gyermeki – boldogságról. A harmadik és a negyedik tétel két instrumentális dal a Renoir kertje és a már említett Esőben szaladtál. Ez utóbbi kettőnek a hangulata számomra „Az egy kiállítás képei” című zenei „tárlat” folyton visszatérő „séta” motívumát idézi, amely Kátainál nem egyszerűen helyváltoztatás, hanem a változás fájdalma is egyben. A feszesebb ritmusú Ázik az út szintén az elmúlás fájdalmáról és az örökké jelenlevő reményről szól. A záró három dal a megkezdett „ázó” utat folytatja és egy percre sem engedik ellankadni a hallgató és egyben olvasó figyelmét. Külön érdemes az olyan apróságokra figyelni, mint a telefon „foglalt jelzése” a Sűrű völgyek takaród című dalban. Az egész lemez olyan, mintha bejutnánk Erika szobájába, melynek hátsó ablakán kitekintve a sűrű hóval belepett tájra, mintegy élő filmvászonra kivetítve látnánk csalódásaink, fájdalmaink képsorait, melyektől megszabadulni soha nem fogunk. Nagyon mély és őszinte lemez született, mely tényleg fehér hollónak számít jelenleg, mindenkinek nyugodt szívvel ajánlható, aki veszi a bátorságot egy utazásra a lélek mélységeibe.
Szelevényi Gellért: - Amikor kézhez kaptam lemezed, még kellemesen hűvös tavaszi napok jártak, hideg éjszakákkal. A lemez sokkal simulékonyabbnak tűnt akkor számomra, még a sötétítőfüggönyök dacára is nehezebbnek bizonyult hallgatása most, ebben a rekkenő hőségben… Milyennek ítéled Te, az alkotó az ideális körülményt az Erika szobája hallgatásához?
Kátai Tamás /Erika szobája/:: - Igazából én nem nagyon hallgattam meg mostanában, de ebben a melegben egyébként sincs sok türelme az embernek általában ilyen álmos zenékhez. Régebben éjjelente hallgattam, de körülbelül a hetedik dalnál mindig elaludtam, szóval az is necces. De olyan is volt, hogy valaki tél végén próbálkozott vele és nem sok türelme volt például a Télvízhez, mert már besokallt attól a hangulattól. De azt hiszem, ez mégsem a barométertől függ, hanem a belső viszonyoktól. Azt meg ugye nem érdemes prognosztizálni.
- Bár az évszakok (Télvíz, Zölderdő, Őszhozó, Zúzmara) megjelennek az albumon, mintha mindahánynak egy borongósabb, szomorkásabb arcát fednéd fel. Tudatos koncepció volt ez, vagy alapjában ilyennek látod a körülvevő világot?
K.T.: - A Zölderdő egy vidám dal szerintem, illetve hát nekem az. És a Renoir kertje is inkább játékos, mint borongós. Nem gondolkodtam amúgy ezen, így jött ki a lépés, de összességében mégis inkább szépnek szeretném látni az albumot, mint szomorúnak. Persze vannak benne érzelmi völgyek, ez nyilvánvaló, de nem egy önmarcangoló anyagról van szó. Meg Kosztolányi írta valahol, hogy ahhoz, hogy megismerjük az igazi boldogságot is, meg kell tapasztalni a sötét mélyeket. Ez szerintem így is van.
- Mit tartasz munkád fő erényeinek? Attól függetlenül, hogy ez egy szerénytelenségre buzdító kérdés, mégis komoly oka lehetett egy külföldi kiadónak, hogy magyar nyelven előadott neoclassical lemezt „piacra dobjon”…
K.T.: - Nem tudom. Tetszett neki. Ebben a közegben egyébként is könnyebb az anyanyelvi előadóknak érvényesülni, mint a piacközpontúbb pop- vagy rockzenéknél. Én egyébként azt sem tudtam, hogy ennek a műsornak neoklasszikus a definíciója. Nem is akartam elküldeni sehova az eredeti lemezt, magamnak tartoztam vele, kész lettem és meg voltam elégedve. Odaadtam azoknak az embereknek, akiknek úgy gondoltam, hogy talán fontos és el volt boronálva a dolog. A Cawatana-s Balázs viszont csak győzködött, hogy erre más is kíváncsi lenne és adott pár címet, ahol érdemes lenne megpróbálkozni. Nagy nehezen elküldtem három helyre, amik közül az Ars Benevola Mater azonnal visszajelzett, hogy kiadná, akár digipack formában is. Eredetileg 500 példányról volt szó, de menet közben Mauro úgy döntött, hogy 1000 lesz belőle, ami azért elég sok ezen a szinten. Ezt az egészet csakis azért, mert nagyon tetszett neki, amit hallott. Volt róla szó, hogy angolul vegyem fel újra, de ez elől mereven elzárkóztam, nem akartam újramasterizálni sem, csakis az eredeti hanganyag kerülhetett rá a digipackra. Az úgy volt egész, ahogy annak idején elkészült 2005 tavaszán. A borítón is minimális változtatásra került csak sor, a versek angol fordításai például, de ragaszkodtam itt is az eredeti elképzelésekhez, ami elé a kiadó semmiféle akadályt nem gördített. Így végülis semmiféle kompromisszumot nem kellett kötnöm, megjelenhetett eredeti, csorbítatlan formájában, csak sokkal szebb kivitelben. Szerencsém volt.
- Igaz is, milyen a külföldi visszhang?
K.T.: - Erről a leghalványabb elképzelésem sincs egyelőre, egy kissé lassan őrölnek a malmok ebben a zenei közegben, ezt mondjuk nehéz volt megszoknom, de nincs mit tenni. Kaptam leveleket külföldről egyébként, de érdekes módon még mielőtt megjelent a ABM-nél a lemez, hehe. Mindegy, sok jelentősége nincs.
- Verseidet zenésítetted meg – nem meglepő hát, mennyire személyes „feltáró” munka született. A tolakodást konkrét kérdések feltevésével mindenképpen elkerülném, így Rád bízom, mennyit akarsz elárulni az Erika szobájának titkairól…
K.T.: - Ezt mindenki megkérdezi, nem is csodálkozom rajta. Tehát Erika van, létezik. Most Londonban él és évek óta nem találkoztunk, e-mailen keresztül szoktunk levelezni, ha történik valami fontos. A lemezt elküldtem neki, nagyon örült. Annak idején nagyon szerettük egymást, aztán el kellett mennie. Így volt ez rendjén, most, három-négy évvel később már látom. A szobája egyébként az emeleten található, kelet-Magyarországon.
- A Thy Catafalque nevezetű projectetek oldalán egy gyönyörű Szerb Antal idézet „beszél” a szerelem erejéről.* Romantikus, körbetekintve sajnos szentimentálisnak tűnő sorok ezek korunkban. Lemezed szerzeményei is a nemes érzelmek, tiszta szerelem dalai gyönyörű szóképekkel kifejezve. Kiragadva ezen témák közül néhányat a költészet talajáról a próza felé terelve a szót leírnád milyen jelentőséggel bírnak számodra a következők: tél, szerelem, erdő, folyó, alkonyat?
K.T.: - Jaj, hát nem szeretem túldimenzionálni vagy misztifikálni a dolgokat. Szeretem a telet, pontosabban a télnek azt a részét legjobban, amikor a szobában meleg van, de ki lehet bámulni az ablakon. Persze kimenni eszem ágában sincs, hehe. Nagyon szép tud lenni a tél, amikor a havas táj fehér színe és az ég fehérje teljesen azonos árnyalatú és nem látod, hol van a határ a kettő között. Összemosódik a fent és a lent és úgy vesz körbe, mint egy vastag vattahéj. Az is jó, hogy a cica bundája puha és télszagú. Olyan, mintha füstös lenne egy kicsit. Az is jó, ahogy elmúlik és tavasz lesz egyszer csak. A szerelem is jó. Az erdő szép zöld, ősszel pedig barna. A folyó nálunk a Maros, ami szintén barna, viszont meglehetősen csúf. Alkonyatban pedig lágyak a fények és az a része az izgalmas, amikor az utcai lámpák felgyulladnak, de még nincs koromsötét, csak piros az ég vagy sötétkék. Ez egy nagyon kis idő, észre sem veszed, ha nem figyelsz.
- Talán legismertebb formája munkáidnak a Gire. Kevesebben tudják, hogy több területen alkotsz (egyéb zenei projectek, verseskötet, fotózás). Mesélnél ezekről is?
K.T.: - A Gire már tizenegy éve megvan és ez az egyetlen "igazi" zenekar, ami tényleg próbál és koncertezik néha. Bár hagyományosnak ezt sem nevezném, egyrész mert nincs dobosunk, csak a számítógép, másrészt meg mert most legjobb esetben is csak hároman vagyunk, de mióta Balázs Skóciában dolgozik, gyakorlatilag csak ketten. Petya kisegít. Hamarosan megjelenik az első albumunk, ez pedig a honlap címe: www.gire.hu.
Ez van és a Thy Catafalque (www.thycatafalque.hu). Ezek mellett volt régebben a Gort és a Towards Rusted Soil, illetve a Darklight, amiből aztán a "szóló" albumom lett. Ezekből is le lehet tölteni sokat: www.kataitamas.uw.hu. Ja, meg játszottam régebben egy promo erejéig a Nebronban, de az eléggé abbamaradt sajnos. Szoktak hívni ide-oda, de nem tudok elvállalni semmit, mert a saját dolgaim rovására mennének és akármerről nézem, mégiscsak az a legfontosabb. A verseskötet 2003-ban jelent meg, de elfogyott (nem sok készült), viszont az fentebbi uw-s oldalról le lehet szedni. Lehetne utánnyomni, mert viszonylag sokan keresnek meg, hogy szükségük lenne rá, de momentán nincs erre pénzem, úgyhogy marad a letöltés. Mondjuk nem tudom, ki szeret olvasni a képernyőről, én képtelen vagyok rá.
A fotózás pedig annyi, hogy kb. két hónapja megvettem életem első fényképezőgépét és mindent lefotózok vele magam körül. Van egy fotóblog, ahová egy-két naponta felteszem a friss képeket: www.tunoido.freeblog.hu. Elég sokat foglalkozom vele, mert új dolog nekem és érdekel, de hát mindenre nincs idő sajnos.
- Min dolgozol jelenleg?
K.T.: - Jelenleg a Gire albumot próbáljuk valahogy kihozni, de irgalmatlanul nehezen megy a kiadatás, pedig már azt is elfelejtettük, hogy mikor voltunk a stúdióban. Próbálunk a fesztiválokra (mind a kettőre, ahol játszhatunk). A Thy Catafalque negyedik albumát a nyáron kezdjük el felvenni, de ez csak elmélet, Jánostól függ, hogy ér rá. Meg közben megint rákaptam a "filmezésre", vagyishogy inkább ilyen klipszerű dolgokat szeretnék csinálni, mint ahogy készítettem régebben 3-4 klipet a Gire-nak és a Thy Catafalque-nak. Meg borítókat szeretnék megint tervezni.
*"A Szerelem mindvégig megőriz egy pillanatot; azt a pillanatot, amikor született ; és akit szeretnek, sosem öregszik meg, szerelmese szemében mindig 17 éves marad, és kócos haját, könnyű nyári ruháját ugyanaz a barátságos szél borzolja egy életen át, ami akkor fújt, abban a végzetes pillanatban.. ."
Lemezkritika: Herr Jozef, interjú: Szelevényi Gellért, (fotók: Kátai Tamás)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
