- Naputak -
Egyszerű lesz. Csak becsukod a szemed, és mély levegőt veszel.
Mi ez az egész kusza zavaros álom?
A fák fölött akarok repülni, buddhista templomokat látni, és a telehold csillogását a tó tükrében.
Mi ez az ártatlan szomorúság az egyforma percekben?
Hol van most az aranyhíd a folyóról? Csak a nedves avar illatát érezni.
Az éj festi kékre a formákat. Távoli világok, vágyott hajnalfény, helyett sötét ágacskák. A gőzölgő teát, az esővizet a láncon, sima köveket érintek.
Mi ez a bágyatag időntúliság? Értelmetlen minden tegnap.
Harangok, csengettyűk, a szél zenéje, halk morajszőnyegen.
Homályban úszó terem, bordó sötét bársony függöny.
Szomjúság, mérhetetlen szomjúság.
Követhetetlen ez a lélekemelő metamorfózis, vagy ha orra ejt a vidámság a gyorsan változóba. Nincs idő!
Csak a valóságot ne, ott nincsenek spirális napok.
Csak a valóságot ne!
Sötét van. Semmit sem látni. A kezem sem tudom kinyújtani, mert nincs kezem se.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
