"...Mert az ünnep: kiemelkedés, fölszárnyalás az alantasból, a térből és az időből, az életből - a létbe. Abbahagyása minden tevékenységnek, magunkba fordulás, megtisztulás, szellemivé válás. Az ünnep: a szabadság. Megszabadulás minden nyűgtől. S ha ebből szabadulunk, éppen az az ünnep. Nem vigasság, zabálás, ivás, tombolás az ünnep, nem csinnadratta, nem. Hiszen ha így volna, nem volnának komor, szomorú, de mégis fölemelő ünnepek. Az ünnep: csend. Megállás. Elmerülés az időtlenbe. Hangtalan ujjongás, néma zokogás. Mosoly a könnyek közt. Könny a mosolyban. Ahogy a fölkelő, a lenyugvó Nap ragyog át a felhők résén. Az ünnep az a pillanat, mikor álomnak érezzük a valóságot. És valóságnak azt, ami láthatatlan, megfoghatatlan... Amikor az anyagi világ sűrű szövevénye megnyílik, s átragyog rajta a másvilág fénye, mint felhők közül a Nap... A világ kibontakozik ólomszerő anyagiságából, s vakító, sugárzó fénnyé változik."
Ez Adam Kadmon lehúnyódó szemének végső lobbanása a teremtés sötétjében. A számtalanszor megélt, vagy megjátszott, várva várt és borzongott pillanat, amely a lefelé süllyedő emberiséggel együtt kezdett el feloszlani az emlékek iszapjában. Mert ",,.valaha a paradicsomi létben, ünnep volt az ember minden napja, minden perce, hiszen az örökkévalóságban élt, együtt az Istennel. Ahogy süllyedt az ember, váltak ünnepei egyre ritkábbakká, egyre üresebbekké." S a megtagadott, megalázott emlék egyszer odáig hull, hogy teljes valóságában és könyörtelenségéban hatol be a halódó anyagba, s nemzi ezáltal a végső szabadságot. Arca a megváltó pusztulás kristályos esszenciája, melynek tüzében kilobbannak a hazugságok, elpattannak a tükrök és a köztük vergődő fény feltárja igaz természetét.
Lesz (vagy van) aki hiába tapogat az édenkert nektárjának illanó cseppje után, az már csupán lehetőséggé oldódott az Apokalipszis örökké kavargó jelenében, melyben megnyilatkozik az idő önmagán túllógó két vége. Orrát, fülét eltömi az előhömpölygő, nyúlós sötétség. Mert a Név viselőjének valós fénye láthatatlan az Én vérétől összeragadt anyagi szem számára. Ha élő lényegében megpillantja, az számára csak sötétség. Ezt fedi el anyagi testvére, aki tükörképe és ellentéte, s akivel születése által mégis egylényegű. Ezáltal birtokolja a hatalmat és a jogot, hogy az Idő végső vereségében az életét adja, és előléphessen mögüle, belőle, általa az Egyedül Létező.
(Idézetek: Kodolányi János: Az égő csipkebokor)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
