Berlin; Kreuzberg. Kato Club. kezdés - 21:00
Fields Of Sunset & Eternal Soul : ... bemutatja:
Kirlian Camera
Support: Axon Neuron / Vagwa
Így szólt a szórólap, ezért aztán idejekorán elindultam, hogy jókor a kezdés elõtt odaérjek. De a legjobb terv sem ér semmit, ha Merkúr nem kegyes hozzád, és az Állami Vasút mozdonya a világ végén kileheli a lelkét. De ez történt, és emiatt a már eddig is meglévõ idegességem a tervezett interjú miatt csak növekedett. Számos tévelygések után csak sikerült 21 óra 20-ra megérkeznem. A tömeg a klub elõtt jelezte, hogy a koncert még nem kezdõdött meg; a gyomorgörcsöm is oldódni kezdett. Most még gyorsan a rendezõt megtalálni, és az interjúengedélyt meg a belépést meg-szerezni. Rövid keresgéles után ez is megtörtént, e helyütt mindenképpen megemlítendõ Volker, a www.eternal-soul.de-tõl, akit bátorkodtam a szabadsága alatt zavarni, hogy megkapjam az engedélyemet, és aki Bergamini urat tényleg meggyõzte, hogy a koncert után interjút adjon, jóllehet, õ elõzöleg lemondta. Hálás köszönet!
23:05: kezdõdik!
A színpadi vásznon jelenetek láthatóak Fritz Lang Metropoliszából, az Axon Neuron színpadra lép. A hangzás sötét, hangos és torz de mégis ismerõs, jóllehet, most hallom õket elõször. A képek és han-gok érdekes szintézisbe olvadnak, erõteljesebbé és intenzívebbé válnak. Néhány személycsere és hangszercsere után a csoport hangzása agresszívebbé válik. Érezhetõ egy ösztönös erõ valami hajtóerõ a hangzás mögött, amely már nem csak “szinticuccból” és torz hangokból, hanem harci dobszóból és egyéb ütöhangszerekbõl áll. Körülnézek, és látom, hogy a publikumnak tetszik, a hangulat fokozódik, az elsõ párok már táncolnak a technobeat nélküli, de mégis magával ragadó zenére. Percekig tartó vad zajongás, színtiszta lazítás. A csúcspontot az a végsõ felszabadító csapás jelenti, amelyet egy tar muzsikus egy kagyló-kûrttel produkál.
Velõtrázó hangzás.
Ezután elülnek a zajok, a zenészek eltûnnek, tetszésnyilvánítás közepette. Na, ha ez így megy tovább, akkor ez egy nagyszerû koncert lesz- gondolom magamban. Kis technikai szünet, majd pedig gyorsan vissza a színpadra, nehogy elmulasszam a fotókat.
23:55; Bergamini úr és társai feljönnek a színpadra hangpróbát tartani, a szokásos paramilitarista külsõvel és páncéltörõ arckifejezéssel. Elhagyják a színpadot, és az elsötétül. Sötét hangzások töltik meg a teret. Bevonulás. A szokásos rohammaszkkal felszerelkezve megjelennek a KC protagonistái a színen. A tömeg feszülten figyeli Elena Fossi vérvörös ajkát , mely jól láthatóan, de nem tolakodóan elõvillan a maszk alól. Bevezetõ; felcsendül az elsõ dal. A vásznon különféle videók ufokról, a KGB-rõl valamint általánosságban a Szovjetunióról. A darabok érzelmesnek és erõteljesnek hatnak. Kontraszt Fossi hangja és az imperatív sound-kollázsok között. A tömeg átveszi a dallamot, majdhogynem intim táncmozdulatokkal, bár van, aki sõrgõzös "Angelo-Angelo” kiáltásokkal. Hirtelen rövid csend. Csak egy fényszóró vet fényt a színpad közepére - Bergamini ettõl balra a félárnyékban.
Egy költeményt olvas fel, sajnos, nehezen érthetõen. Vakuk villannak, és pillanatokra megvilágitják a démonian ható arcot. Egy vizuális effektus, amelynél jobban semmi nem erõsíthetné a szavak hatását. És újra muzsika. Elgondolkodóbb: Ascension. Lassan feloldódik a bandavezetõ szigorú arckifejezése, és majdnem úgy tûnik, mintha örömet szerezne neki a játék.
Búcsú és kivonulás.
A hangulat azonban olyan forró, hogy a publikumnak ténylegesen sikerül 4 további ráadást kierõszakolni. Négyszer mentek le a színpadról és négyszer hívták vissza õket. Az utolsó ráadásnál még akusztikus is lett. Egy szál gitár kíséretében Bergamini úr igen érzelemdúsan elõadta a Fields of Sunset-et.
Miután ez elhangzott, vajon mi jöhet még? - gondoltam magamban.
Gyorsan választ kaptam: utolsó számként a legendás Joy Division "Atmosphere" cover verzióját adták elõ. A koncerttõl megrészegedve indultam a színpad mögé, hogy megpróbáljam, kapok-e egy interjút.
És lõn, tényleg lehetõséget kaptam, Bergamini úrral a mûveirõl és egyébként mindenfélérõl általában beszélgetni...
"Karjaid ma kissé barnítottnak tûnnek
mintha éppen csillagok
érintették volna bõrödet,
a kék kristály bizonyítékán túlmenõen.
Egy új világ érkezik fel hajódhoz
a holnap hajnala látja majd a formáját
egy csillagszentély álomvölgyének."
Neo-folk.hu: - Az elsö kérdés az aktuális albumotokra vonatkozik. Ezen van egy K-Pax nevü nóta, ez érdekes, mert létezik egy azonos nevü film is Kevin Spaceyvel. Kedvelitek a filmet? Van valami kapcsolat a film és a nóta között?
Angelo Bergamini:: - Igen, tényleg kedveltük a filmet, akkor is, ha nem éppen egy mestermû. Nagy benyomást keltett bennünk, hogy az életmód és a hangulat a filmben mennyire közeliti meg a miénket.
- Milyennek képzelitek a rajongóitokat? Kinek készül a muzsikátok, hogyan képzeljük el a jellemzö Kirlian Camera rajongót?
- Az évek során ezen a ponton sok változás történt: jelenleg a “gothic”, “futurepop”, “ebm” és a “neofolk” rajongókat érjük el. Egy meglehetõsen tarka társaság...
A tipikus K.C. rajongó sötét színeket visel. Feketét vagy szürkét. Általában érzékeny és túlfûtött, ugyanakkor nincs egy bizonyos politikai avagy világnézeti meggyõzõdése.
- Manapság igen egyszerû elektronikus popzenét létrehozni, egy pc, néhány sample cd és kész is van a szuperhit. Szerintetek jogosult az efféle muzsikát mûvészetnek titulálni, tekintve az egyszerûségét?
- Erre csak azt tudom mondani, a fõ célunk a popzenét és az avantgardot összekötni. Szeretnénk nagyon különbözö forrásokból egy új "strange pop" stílust létrehozni.
- Említsük meg röviden az éppen megtekintett koncert videoshowját: ufókról, meg a szovjet kormányról, a KGB-rõl és hasonlókról szól, mit akartok ezzel kifejezni?
- Alapjában véve a politika és mindenféle sajátos dolog kapcsolatáról szól.
- Szabadjon itt egy kissé elidõzzünk... Nemrégiben olvastam az észak-olaszországi p2 páholy-ról. Azt mondják, ez egy nagyon hatalmas szabadkõmüves páholy, melynek Silvio Berlusconi is tagja. Hallottál errõl? Mit gondolsz róla?
- Berlusconiról? Nincs róla véleményem. Van, aki kedveli, van, aki megveti. Azt gondolom, olyan körökben mozog, amelyek hatalmassá teszik, többet errõl igazán nem tudok mondani.
- Olvastam hogy többször írtatok filmzenét is. Irnátok zenét egy tipikus holywood filmhez is? Hõssel, meg szõke hõsnõvel, meg minden egyébbel, ami beletartozik?
- Persze, igen. Néhány hónapja egy olasz-amerikai rendezõ, aki zenevideókat csinált pl. a U2-nak, megkérdezte, hogy támogatnánk-e zeneileg a tervezett high budget movie -jában. Érdekes dolog lenne, de jelenleg nagyon elfoglaltak vagyunk, így nem biztos, hogy lesz belõle valami.
- A Stalingrad projektetekrõl szeretnék hallani... Milyen közönséget akartok elérni vele?
- A Stalingrad leginkább a neofolkot kedvelõket célozza meg. Embereket, akik a szimfonikus zenét és a folkot is kedvelik. Néha arra gondolok, hogy a zenénkben egy jó adag humor is fellelhetõ. A Stalingrad egy nagyon vidám dolog, mint egy érzelmi kitörés. A Stalingrad talán a legna-gyob hülyeségünk. Bár az is igaz, hogy ebben szabadon dolgozhatunk, alkothatunk tekintet nélkül arra, hogy a Kirlian Camera-t mennyire figyelik. Mert a K.C. mára egy monstruózus dologgá vált. A Stalingrad-nál nem kell, hogy perfekt legyen, nagyobb a szabadság.
- Tehát csak egy olyan mellékes viccprojekt?
- Igen, jóllehet, néhány intellektuell azon a véleményen van, hogy Stalingrad a legérdekesebb K.C. munka. Mindezeken túl, bár talán igazuk van, a K.C. a mi igazi belsõ szörnyetegünk, ami elõl nem tudunk elmenekülni.
- Nálunk Németországban és Magyarországon a K.C. cd-ket a neofolk polcon találjuk. Ezt igen sajátosnak találjuk, mivel a K.C.-t nagyon egyedi zenekarnak tartjuk hangzásban és kisugárzásban. Ti neofolk bandának tekintitek magatokat?
- Nem, én a K.C.-t soha nem láttam ilyen szoros összefüggésben a neofolkkal. Végtére is évek óta az “elektroban vagyunk”. Oké, idõnként van a darabjainkban néhány gitárakkord, de ettõl még a folk nem a mi dolgunk. Nincs semmi kifogásom a folk ellen. Mi élvezzük ezeket a folkos dolgokat, mint laza pillanatokat. A Fields of Sunset például egy bizonyos kacsintás a publikum egy része felé. Összevissza csak 3-4 ilyen folksongot vettünk fel, Elenore szeretne több ilyesmit csinálni, de majd meglátjuk...
- Ha már a Folkthingsnél tarunk: Szerintünk a német és magyar folk színpadon nagyon sok zavart, illetõleg beteg személyiség van jelen, a mûvészek és a publikum soraiban is. Emberek, akik a komplexusaikat uniformisok viselésével és Heil! -ósdival akarják kompenzálni. A színpadon vagy a társaságban lehetõségük van eljátszani a nagyon erõs férfit, de az igazi életben futni kezdenek mihelyst egy egér elköhhinti magát...
Hogy látjátok ti ezt a kérdést?
- Úgy gondolom, vannak intelligens alakok is a színen. Intelligensek, mert a cselekvésük tudatos. Az elsõ feladat végtére is abban áll, korrektül cselekedni, ha ezt elérte, akkor megtette az elsõ lépést a bizalomgerjesztõ és komolyan veendõ státusz felé. A neofolk képviselõi kifejezésre juttathatnák végre, hogy itt nem dogmatikus dol-gokról van szó. Igazan nagyon undorodott vagyok attól az értelmetlen polémiától, amit terjesztenek, csak azért, mert egyes bandák nem vállalják a felelõsséget a tetteikért.
- Szerinted akkor a neofolk színtérnek kéne bocsánatot kérni azért, hogy egyesek pl. egy svasztikával játszadoznak?
- Mindenkinek joga van azt gondolni, amit csak akar. Ami engem illet, nekem a zene hallgatása és alkotása a célom, érzéseket és gondolatokat közvetíteni. Nincs kifogásom a neofolk mint olyan ellen, de utálom a hülyeséget. Éppen ez esik meg idõnként. és ez nem a fura publikum problémája. Itt néhány bandáról és személyrõl van szó. Nem, neveket nem szeretnék mondani. Kis bandákról van szó. Tudod, mennyire respektálom Douglas Pearce-t. Mert õ egy intelligens ember, és õ DP. Más nem. És akkor jönnek ezek a nevetséges Pearce klónok, bohócok. Ezek olyan mértékben be vannak skatulyázva!
Mindig untam a politikát. Jobb vagy bal, jóllehet, nem vagyok anarchista. Csak éppen nem hiszek az emberekben, akik káoszt okoznak, mindent összetörnek és másokat tiszteletlenül kezelnek. Az ilyesmit utálom és egyszerûen nem akarok ilyen ostobákat magam körül.
- Ez egy nagyon érdekes pont. Éppen ma este láttam itt egy néhány Bonehead-skint. Mit gondolsz arról, hogy ilyen emberek jönnek a koncertedre és veszik a cd-det? Mert õk netán valami mást látnak a muszikádban, mint amit te ki akarsz fejezni...
- Nehéz kérdés, jobbos vagy balos, a koncertemen mindenkit szívesen látok. Ez nagyon bonyolult... ha félreértenek bennünket. Mi csak megpróbálunk egy széles publikumhoz szólni. Mert végülis kell a pénz! (nevet) Nem, mi csak azt akarjuk, nogy mindenféle emberek szabadon jöhessenek a koncertünkre. Természetesen erõszak meg hasonlók nélkül. És ezt most nem azért mondom, mert lassan politikailag korrekt leszek. Én nam vagyok korrekt politikailag. De ennek rossz vége is lehet. A K.C -nek sok ellensége van, sok területen.
- Fenyegetnek titeket? Kaptok gyûlölködõ le-veleket?
- Igen, van egy csomó problémánk, de sok bandának szintén van. A miénk az, hogy az emberek állandóan megütköznek a fellépésünkön, meg a mondanivalónkon. Jóllehet, mi mindig megpróbálunk kitérni a félreértés elõl. Akárhogy is, azért vagyunk itt, hogy muzsikát csináljunk. Mindenkinek, jóllehet néha az az érzésem, hogy majdnem teljesen egyedül vagyunk. Már ami a többi zenekarokat illeti. Viszont a közönségünk soha nem hagyott el minket, itt vannak, melegséget adnak. A közönségünk nagyon kedves és udvarias, de még nem párt, sem pedig mozgalom.
- Még nem?
- Még nem. Ott kint sok olyan ember van, akinek nem kellene. Az embereknek szükségük van a szabadságra, hogy minden koncertre elmehessenek és minden könyvet elolvashassanak, amit akarnak. A rendõrség itt van ma éjjel, és remélem, jól végzik a munkájukat... Gondolod, hogy ez az interjú veszélyes?
- Nos, nem tudom. Ha így is lenne, neked veszélyesebb, mint nekem; gondolom...
- Nem vagyok sznob vagy ilyesmi, de néha nehéz kérdésekre válaszolni, mert az ember egyszerûen nem bírja megértetni magát. Teljesen egyedül vagyunk. Csak a közönség és mi. De ez rendben is van így.
- Egy interjúdban olvastam, hogy te csak arról tudsz dalt írni, ami tetszik. Ezért szeretném tudni, mit kedvelsz mostanában? Lett légyen ez egy politikai irányzat avagy olyan teljesen emberi dolog, mint egy recept vagy egy tv-mûsor.
- Elena.
- Õ a feleséged?!
- A leendõ feleségem. Nem tudom megmagyarázni. Szerintem szerelmes vagyok. Elena most a minden. Szeretek vele koncertezni, Õ erõs, és a legnagyobb bajban is talál egy jó szót.
Õ egy úrnõ is, meg nem is. Számomra Õ a legjobb.
- Lenne egy személyes kérdésem, a három évvel ezelõtti lipcsei fellépésetekkel kapcsolatban. Ti voltatok az est utolsó bandája, én közvetlenül a színpad elõtt álltam - ahogy úgy elnéztelek Titeket, az volt az érzésem, hogy valami nem stimmel, hogy valami rossz történik veletek. Lehet, hogy csak beképzelem, de emlékszel valami konkrét dologra?
- Akkoriban volt pár problémánk a lineuppal. Pár emberrel, akikkel együtt dolgoztunk. Néha van ellenséged a projektedben. De ez a múlt, most a barátaim vannak körülöttem. A bandát mintha összeforrasztották volna.
- Amennyire én tudom, kedveled Ingmar Bergman mûveit. Anyám szokta mondani, hogy amit Bergman a lélekrõl nem tud, azt nem is érdemes tudni. Szerintem ez egy jó kifejezés, Bergman mûveire. Mi a véleményed róla?
- Tényleg minden filmjét láttam. Még a Fanny és Alexander-t is, ami nem a legjobb filmje. Szerintem Õ, meg Stanley Kubrick... - a kedvenc rendezõim. Néha megnézem egy-egy filmjét és pár órát teljes eufóriában töltök. Õ tud suttogni és belülrõl teljesen tisztának lenni. Továbbá szeretem a fényeit.
(közben Elena nevet - képeket csinál rólunk és azt mondja, Õ úgy néz ki, mint az ördög.)
- A fiúk a klubból azt akarják, hogy 5 percen belül tûnjek el. Ez egy kicsit rázós lesz: adok egy pár szót, lássuk, hogy reagálsz rá...
McDonalds Globalizáció, Irak, George Bush.
- Fogalmam sincs, nem gondolok semmit.
- Semmi vész, csak éppen ki akartam próbálni. Van kedved Yukio Mishima mûveirõl beszélgetni?
- Olvastam néhány könyvét. Elena adta õket. Kedvelem, jóllehet, néha nagy hidegséget érzek a mûveiben. Nagyszerû, de nem találja el a hangulatomat. Nekem inkább Dosztojevszkij és Thomas Mann jön be. Yukio azoknak az embereknek való, akik kénytelenek maguknak kicsi kerteket csinálni. Néha tényleg nagyon szépeket, nagyon kedvelem az ilyesmit, de ez nem az én életstílusom. (nevet)
Asztronauta vagyok...
Interjú: Szapor András, Szelevényi Gellért
Grafika: Vajna Nikolett Fotók: Szapor András
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
