Másodszor látogatott hazánkba a Skinny Puppy turnédobosának, Justin Bennettnek zenekara, a Bahntier. A Skinnypuppy.hu és az IndustrialFusion összefogásának tanúi lehetünk még a napokban (Kifoth vs First Aid 4 Souls – május 8. Delírium Pub), ezúttal a Gyár adott helyet az olasz industrial triónak.
Nekem már a Kék Yukban is nagyon tetszett anno a Bahntier, a kiemeltebben kezelt Monolith-ot simán lemosta, de ez pusztán szubjektum, nem vagyok a műfaj komoly értője. Zsigerileg vannak dolgok, amik működnek nálam, a techno-t, és tüci-tücit érintő dolgok tökéletesen taszítanak.
Szerencsére a Bahntier mellőzi ez utóbbit, véleményem szerint a Gyár falai méltóbb körítést is adnak egy ipari bandának. Csak felszínes ismerője vagyok a szóban forgó zenekarnak, így soraim szellős felvezetése Akasha fotóinak. Már első hallásra nyilvánvaló a Skinny Puppy-örökség, a mintegy 1 és negyed óra jó része így izgalmasan telik, ha jól olvasom, 2008 óta nem jelent meg új anyaguk, így nem csoda, ha korábbi koncertjükről sok minden visszaköszön számomra. A szervezők tuningolt hangtechnikát, torzított vokálokat és súlyos industrial zajjal kevert kőkemény ütemeket, hatalmas zúzdát ígértek, amit meg is kaptunk.
A jelenlét ellenben a szokásosan elszomorító foghíj; én nem tudom melyik szervezőcsoport meddig bírja még lelkesedéssel és zöldhasúval. Az IF-nek kívánom a kitartást, a jövőre nézve óriási tömegeket, mert színvonalas, amit csinálnak.
Akasha fotói
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni