Kezdetben vala a Southern Death Cult, majd lett Death Cult, és tovább rövidült The Cult-ra. Ez utóbbit nem kell bemutatni, így most „in medias res” kezdjük középen, a Death Cult kiadvánnyal. Ian Astbury és bandája ezen a lemezen a Southern Death Cult hangzásvilágát szállította tovább, csak éppen még karcosabb punkos eredmény született, mint először.
A post punk muzsikák esszenciája itt is megmaradt, de a pattogó ritmusok, egyszerű basszustémák tengere, és Ian éneke keményebb lemezt eredményezett elődjénél. Az 1983-ban született dalok egytől egyig egy ős goth hangzás szülöttei, melyek a mai napig példaképül szolgálnak a nyomdokaikban lépkedő post punk, deathrock, és gothic bandáknak. A lemezen hallható 10 dalt nyomasztó, apokaliptikus érzés hatja át, ehhez az alapot egyszerű ritmustémák adagolják. A nyitó „Gods Zoo”-ról ugyanezek a tulajdonságok elmondhatóak, de itt érezni a gothic zenék izzását, a gitárok mesteri finomnak ható témáit, melyek mégis tele vannak feszültséggel. Az ezután jövő „Brothers Grimm” jóvalta sötétebb, porosabb, karcosabb, mocskosabb. A dal fő témája mintha csak a vadnyugatról származna, igazi perzselő, kiégett, élettelen hangulattal. Nyugtalanító érzéseket kelthet bennünk a címadó nóta, - Ian Astbury éneke ezt csak tetézi -, a vékonyan szóló gitárok húsbavágó hangjai káoszi érzéseknek lehet termékeny talaja. Mint egy lovasfogat, úgy halad, szinte repül a „Horse Nation” csodálatos gitárjátékkal megörvendeztetve hallgatóját. Vadabb, mégis nagyszerű a „Christians” témája. A nyugtalanító érzésekért itt is Ian hangja a felelős. Megemlítendő, hogy a gitáros Billy Duffy a Theatre Of Hate bandában zenélt feloszlásáig, utána került a Death Cult köreibe. Aki ismeri az említett bandát, az gondolhatja, hogy itt sem hallhatunk tőle egyszerű pengetéseket. Kis felocsúdást nyújthat „A Flower In The Desert” akusztikus dala, de ezt is átlengi egy pattanásig feszült nyugtalanító légkör. Számomra átlagosnak hat a „Too Young”, ezzel különösebben nem is foglalkoznék! Ellenben sokkalta több erénnyel büszkélkedhet a „Butterflies” gitáros megoldásai, pompás témákat szállít. A „With Love” nem éppen egy szerelmes dal, ennek ellenére szellősebb a többi tételnél, kellemes perceket okozhatna, ha nem a Death Cult játszaná. Így azonban egy kellemes rész után kifordul magából, őrjöngővé válik, mint egy tébolyult, ki próbál béklyóitól megszabadulni. A lemezt az első dal, a „Gods Zoo” verziója zárja, kórussal, és kissé finomabb megközelítéssel, mely miatt talán emészthetőbb, mint eredeti őse. Aki szeretne visszakalandozni a gothic/deathrock zene legendás múltjába, az tehet egy próbát ezzel a lemezzel.
(8/10) Honlap : The Cult
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
