Peter Murphy

- Vissza a jövőből, vagy: Egy legenda visszatérése -

Mint ismeretes: az idő begyógyít minden sebet – főleg a mélyeket. Mert azzal, hogy peter Murphy egy nap újra egykori Bauhaus – kollégáival, Ash-sel, J-vel és haskins-szal beszél, sőt, turnékat szervez, senki sem számolt. Ám egy időben, mikor a Love&Rockets húzóereje és a szólóművész Murphy visszatért, pontosan az történt, amire az ők kicsi, de fantasztikus rajongótáboruk 15 éve vár: a Bauhaus újra turnéra indul. Hogy vajon mindez egy újrakezdés, vagy csak egy rövid interrmezzo, arra csupán egyetlen ember tudja a választ: maga Peter Murphy. Augusztus közepén egy hotelszobában ül San Francisco-ban, a hangja meglehetősen fáradt, és sajnos nincs sok ideje...

Orcus: Legutóbbi szólóalbumod, a “Cascade” 4 éve jelent meg. Azóta szabályosan eltűntél.

Peter: Én nem tűntem el! Csak az a helyzet, hogy azóta Törökországban élek és főként filmzenéken dolgozom. Nem régiben egy Sengül nevü hölgy producere voltam. Ő egyébként az arabtanárnőm. Egy temetésen találkoztam vele, ahol ő énekelt. Soha azelőtt nem hallottam még olyan női hangot – ez tényleg hihetetlen volt. Ő a következő EP-men is szerepel. Ezalatt egy szerzővel is dolgoztam, aki érdekes, a szofizmusról szóló, angol nyelvű könyveket ír, mint: “A négy könyv jelentése”, vagy “Tudomány, bölcsesség és az iszlám”. Segítettem neki a szerkesztői munkákban, és átolvastam a korrektor munkákat is. Ez egy meglehetősen időigényes projekt volt. Írok a feleségem tánccsoportjának és dolgozom az egyéni kompozícióimon is. De igazad van, négy éve jelent meg a legutóbbi albumom... Ó, Istenem, hogy rohan az idő!

O.: Mi vitt rá arra, hogy pereputtyostul Törökországba költözz?

P.: egyszerű a magyarázat: a feleségem török. De elhiheted nekem, szociológiai álláspontból kiindulva, nem könnyű itt élni. Elvégre egy olyan kultúra van itt, ami megállt a fejlődésben. Az egész az 50-es évek Angliájára emlékeztet engem.

O.: És hogy állsz a politikai részével – hogyan tudsz egy olyan országban élni, ahol a demokráciát és az emberi jogokat földbe tiporják?

P.: A politikai szituáció jó párszor robbanásig feszült légkört teremt. Ennek ellenére nem hiszem, hogy valódi veszély fenyegetne. A fő probléma az, hogy a Közép-Kelet a nyugati világ tökéletes képmása – nagyon sajátos álnoksággal színezve. Vegyük például Indiát: az országot magasan képzett emberek irányítják, akik alkalmatlanok arra, hogy egy teljesen elöregedett bürokratikus rendszeren felülkerekedjenek. Ami az emberi jogokat illeti, sok ember mindent megtesz, hogy a helyzetükkel tisztába jöjjenek. Persze csak addig az ideig foglalkoztatja őket a kérdés, amíg sikeresek nem lesznek... Törökország gyönyörű ország, gazdag és erős kultúrával, ami az ottomán birodalomból származik. Olyan kiforrott érzékük van az etikához, amit mi nyugaton teljesen veszni hagytunk. Eltűnt, mert megölték – Istent ölték meg nyugaton, pontosabban megtagadták. A filozófiák és a tudományok mindent egy posztmodern nihilizmussá, egy félelmetes befolyású ateizmussá olvasztottak. És ez annyira szövevényesnek tűnik, hogy már lehetetlen észrevenni.

O.: Ami a Bauhaus-t illeti, te az újrakezdést évekig megtagadtad. Honnan ez a hirtelen változás?

P.: semmi kétség. David és a többiek gyakran megpróbálták, hogy visszahívjanak. S ez alkalommal éppen Daniel-t szemelték ki, hogy megkérdezzen.

O.: Miért pont őt, akivel korábban egyáltalán nem jöttél ki?

P.: Mert nem voltam könnyen meggyőzhető. Sok hullánk volt a pincében, s amikor a pinceajtót kinyitottam, láttam, hogy azok valójában angyalok voltak, akik oda bújtak el...

O.: És korábban ők ördögök voltak?

P.:- Mindig is az angyalokat használtam, hogy azt tegyem, amit akarok – nem azt, amit ők akarnak.../nevet/. Első találkozásunkra szabályosan elráncigáltak – mint a birkákat a vágóhídra. Ennek ellenére az egész nagyon pozitív volt, és rájöttem, mennyire hiányoztak nekem. Egy próbahelyiséget béreltünk, és már az első napon Daniel rohamot kapott. Elhajította a cuccát, és azt hitte, hogy fél tőlem. Tényleg megijeszthettem – számára ez egyfajta hatalomátvételnek tűnhetett. Úgy gondolta persze, hogy minden úgy megy tovább, ahogy valaha véget ért. De eközben ő sokkal szenvedélyesebb és pozitív lett – mind emberi, mind zenei szinten.

O.: tehát a Bauhaus – átok, amiről mindig beszéltél, mégis csak egy áldássá változott?

P.: valahogyan igen. De vannak a zenének bizonyos aspektusai...bizonyos dalok, amiket soha többé nem fogok énekelni.

O.: Melyek azok?

P.: A “Stigmata Martyr”-t és a “Rosegarden Funeral Of Sores”- t semmiképpen sem. Hm...mit még? Alapjában véve nincs sok, de volt már rá példa, hogy egyes szövegeket alakítottam át.

O.: Miért? Kínosak lettek számodra?

P.: A tételek brilliánsak, de a szavak megválasztása végeredményben hiányos érzékre utal. A mostani változásokat hasonló ötletek követik – ezek kicsi, mégis összetett cseppek.

O.: És eme változások után újra friss és modern lesz a Bauhaus-hangzás?

P.: nem. A Bauhaus mindig is friss és modern volt. Hiszen ez az alapja a zenénknek. Már akkor is posztmodern volt, mikor még meg sem született a posztmodern irányzat. A dalaink manapság is ugyanolyan élőek, mint a régi időkben – és még mindig egyediek.

O.: Love & Rockets, Bauhaus, és Peter Murphy, a szólóművész. Hogyan fog ez hosszabb ideig működni?

P.: /nevet/ Igazad van, ez egy bizarr szituáció. Szólóművészként mindenképpen folytatni fogom. Elvégre egyedül vagyok. Nem esik nehezemre szétválasztani a dolgokat. Különben sem kell a Bauhaus-t előtérbe helyeznem, hogy a többivel is dolgozhassam, mivel minden egyes szituációt meg tudok oldani. A Love & Rockets olyan számomra, mint egy unokatestvér, egy mellékvonal-fajta.

O.: De az ő zenéjük sokkal technikásabb, mint a te sajátod...

P.: Igen, ez egy mesterséges stílus származéka, míg a Bauhaus és én egyéni forrásból merítünk. A Love & Rockets egy ipari banda, ahol az emberek kifejezhetik tehetségüket.

O.: Mennyire komolyan gondoltad ezt a visszetérést? Lesz a jövőben új stúdióalbum is, vagy megreked minden ennél a turnénál?

P.: Nem tudom – még nem. A turné egy része csak azért van, hogy átéljük. És ha a szellem ezután még mindig sértetlen, tovább fogjuk csinálni. Részemről úgy gondolom, hogy a Bauhaus föl fog még venni néhány albumot. Valahol ott fogjuk folytatni, ahol a Radiohead abbahagyta. Mi mindig is egy nagy teljesítményű zenekar voltunk, és ha együtt vagyunk, különlegesen erősek vagyunk.

O.: Tehát ez több, mint egy átmeneti projekt?

P.: Pontosan! Mi komolyan vesszük a saját történetünk igazságát – mindenképpen a mítosz nélkül. És mi tiltakozunk az olyan esztelen feltevések ellen, hogy mi olyanok vagyunk, mint a többi goth banda... A Bauhaus Tricky, Soundgarden, Björk, Nirvana és U2 “Achtung Baby” számának csírája. Hatásunk a különböző műfajokra sokkal nagyobb, mint hinnénk. Elválásunk a zenekar ideiglenes beszüntetése volt. Úgy gondolom, élvezünk újra együtt lenni – annak ellenére, hogy egyedül is jól megvagyunk.

O.: Ez az, amit a turnétokkal igazolni akartok – hogy a 90-es évek példaképei vagytok?

P.: nem, egyáltalán nem. Mi sokkal többet kívánunk ennél, illetve szeretnénk tisztázni.

O.: A Bauhaus feloszlása óta 15b év telt el. Milyen a mai zenekari légkör? Másabb, mint a jó öreg napokban?

P.: Nem. Ezek a szép új napok; a tegnapok pedig a rossz, régi idők. Természetesen akkor is voltak szép pillanatok, de az utolsó évek meglehetősen feldúltak voltak. Felszippantott minket az egyéni imázsunk, és egyre jellemzőbb volt ránk a nárcizmus – legfőképp rám.

O.: Nem találod nevetségesnek, hogy milyen fiatal nézőitek vannak a jelenlegi koncertjeiteken?

P.: Dehogynem, ez egy igazi Bauhaus-jelenség! Úgy tűnik, mintha a publikumunk több generációból állna. Most jóval több rajongónk van, mint valaha. Előző este például csak szép és boldog embereket láttam. És ezeket az embereket nem lehet besorolni a nihilista divat-gótokhoz, mint ahogyan ezt Marilyn Manson és a Nine Inch Nails teszi velük. Számomra ez egyszerűen szuper-naív!

O.: Nem érzed úgy, hogy szellemi tulajdonodtól fosztottak meg?

P.: Semmiképpen nem így mondanám. Bár bizonyos szempontból így van. Marilyn Manson vett egy olyan dalt, mint a “Stigmata Martyr”, gyorsan átalakította és felfújta, ami egyszerűen undorító. Daniel meghallgatta az új albumát, és azt mondta, hogy kiköpött Bowie.

O.: Úgy érzed, hogy Marilyn M. Tiszta Bauhaus másolat?

P.: Nem. Manson egy nagyon véres, pszeudo-szektamániás, naív homokos. A Bauhaus tiszta színház.

O.: Visszatérésetekkel egyidőben megjelent a “Crackle”, a 4. Best Of Compilation lemezetek. Miben különbözik ez az elődjeitől?

P.: A modern remaster technikában. Most egyszerűen jobban hangzanak a felvételek. Ezenkívül jó időtöltés volt.

O.: Van még egyébként kiadatlan anyag, ami felhasználható lenne egy gyűjteményhez – demók, hasonlók?

P.: A “Beggars Banquet” /Bauhaus-kiadó/ már sokat felhasznált közülük, a legtöbbet bonus track-ként. Lehet, hogy még akad valami az archívumban. Nekem van még egypár felvételem az első időkbeli koncertjeinkről. Ezenkívül van 25 óra videofelvételünk – hosszú időbe telt, míg videoklipp lett belőle... De ha jobban utána gondolok: igen, van még kiadatlan anyag. Sajnos az egy olyan személy birtokában van, aki ellopta tőlünk. De meg fogjuk próbálni valahogyan visszaszerezni...

O.: Egyébként még mindig Goth – ikonnak tartod magadat?

P.: természetesen. Miért, nem egyértelmű? /nevet/ Egyes emberek tényleg annak tartanak. De az nem azt jelenti, hogy én is így látom magamat.

O.: hallottál róla, hogy Gene Simmons /Kiss/ megfilmesíti Lugosi Béla életét?

P.: Nem, ez új nekem. De sajnos most be kell fejeznem, hogy elérjem a repülőt a következő koncert-állomásra. Egyébként egész jó az akcentusod. Épp egy pár némettel dolgoztam – többek között Sascha Konietzko-val, a KMFDM-ből.

O.: Valóban?

P.: Igen, az új EP-men.

O.: Az indusztriál felé fordulsz?

P.: Nem, de Sascha tagja annak a producer-csoportnak, amit én összehoztam – egy nagyon német dolog, amit most nem tudok pontosan elmagyarázni...

O.: Mikor jelenik meg a lemez?

P.: Októberben – olyan gyorsan, ahogyan csak lehetséges. A címe: “Recall” és a Red Ant Records-nál fog megjelenni.

O.: Szóval Németországban csak importként kapható...

P.: /nevet/ Pontosan!

Fordította: K. Erika