Újra Budapesten vendégszerepelt a legendás brit zenekar, a New Model Army. Az 1980 óta működő csapatot kezdetektől fogva a lehengerlő energiájú posztpunk, valamint a folk zene, és a gothic rock stílus egybeolvasztott gitárhangzása jellemzi. A szövegekben igen erős hangsúlyt kapnak a politikai témák.
A sors nem volt kegyes a bandához, hiszen a tragédia sötét szelei igencsak megtépázták őket az utóbbi években. Gondolok itt egy öt évvel ezelőtti szomorú eseményre, amikor évtizedes barátjukat és egyben menedzserüket Tomy Tee-t vesztették el, aztán két év múlva egy tűzvészben odaveszett az egész stúdiójuk számtalan különleges hangszerrel együtt, tavaly előtt pedig egy régi zenésztárs távozott a formációból - 22 év után a bőgős Peter Nice. Azonban még itt nincs vége a szörnyűségeknek, ugyanis a múlt esztendőben egy fesztiválon egy rablás apasztotta a megmaradt zenei felszerelést, mindezek ellenére újra talpra álltak szinte a semmiből, sőt egy új albumot is készítettek, amely igazán jól sikerült. Ezzel az új LP-vel indultak turnéra, hogy megint megmutassák mit is tudnak ők valójában. Legutóbb 2010-ben láthatta a nagyérdemű őket hazánkban, igaz tavaly is tiszteletüket tették, akkor csak egy akusztikus duó formájában, ahol Justin és Dean alkották a főszerepet. Idén újra a nagyzenekari változatot tekinthettük meg.
Már igencsak beesteledett, amikor megérkeztem az A38 fedélzetére, ahol három évvel ezelőtt már szerepelt az együttes. A kissé zord idő ellenére szép számmal gyülekeztek az emberek, és ez akkor lett érezhető igazán, amikor leérkeztem az alsó szintre, ahol már jókora tömeg fogadott.
Mint már oly sokszor a korábbi évekhez hűen, most is sok ismerős arc tette tiszteletét, akik közül néhányat bizony csak ilyen nagyobb szabású koncerteken látok újra. Meg kell jegyezzem, hogy jópár magyar underground zenész is erősítette jelenlétével az estét. Megérkezésem után nem sokkal kezdett játszani egy hazai illetőségű banda a TURBO. Az öt tagból álló formáció 2005-ben alakult. A srácok már rendelkeznek jó pár éves zenei és színpadi tapasztalattal, hiszen korábban mindegyikük játszott már különböző együttesekben. Zenéjükben az angolszász rockmuzsikát képviselik, és ezt ötvözik amolyan misztikus rockkal. Koncertjeiken sokszor improvizálnak is ez főleg a dobszólóknál figyelhető meg, ezért is mondják rájuk, hogy pszihedelikus koncerteket nyomnak. Eddig két albumuk jelent meg.
Ahogy elnéztem a füstben gomolygó tömeget elég nagy érdeklődés mutatkozott irántuk, sajnos én nem igazán ismerem őket, így csak egy-két dal erejéig kapcsolódtam be a koncertjükbe. Körülbelül úgy jó negyven perc után vége is lett a fellépésüknek, így még maradt idő arra, hogy körbe járjak a fedélzeten és beszélgessek az ismerősökkel. Időközben viszont lassan megtelt a bárka alsó része emberekkel, így már mindenki az est közelgő eseményét a NMA- t várta.
Pár perccel fél tíz után aztán kezdetét vette az élő show, amire három év várakozás után ma este újra sor került.
Egy új nótával az "I Need More Time" indítottak a fiúk. Nekem az volt a meggyőződésem, hogy az est egyik felében csak az új korong dalait halljuk csak, amik valljuk be igazán átütősen sikerültek, de nem így történt, hiszen a koncert közepén felcsendült a "The Hunt", vagy a klasszikus "Here Comes The War" eposz is. A fények és a füst együttes kombinációja már a műsor elején kiváló aláfestést hoztak, bár nekem a fények kissé túlságosan is erősek voltak az elején, de ezt annak tudom be hogy hétfői nap lévén szó, nincs ráállva a szervezet egy ilyen szokatlan, mégis rendhagyó eseményre. A jó hangulat a lendület és a sodrás dinamikus együtt hatása az egész hangverseny alatt végig megmaradt. Öröm volt hallgatni a régi és új számokat, és a hangtechnika is kiválóan szólt véleményem szerint. Az új bőgős igazán kitett magáért, hiszen nem csak gitár, de dobtudását is megvillantotta, igaz ezt csak egy-két dalban. A fellépés utolsó hajrájában már a régi slágereké volt a főszerep, beleértve a ráadásokat is.
Bő másfél órai muzsikálás után a "Get Me Out" szintén híres szerzeményükkel zárták az estét, itt azonban koránt sem volt vége az eseményeknek. A közönség hatalmas őrjöngésbe kezdett, és ennek eredményeképpen a zenészek megint a deszkákon teremtek, és elkezdték az újabb blokkjukat, ahol az én egyik nagy kedvencemmel a "225"- el zártak, de nem végleg,mert következett egy hatalmas szűnni nem akaró visszatapsolás egy kis extázissal egybekötve, aminek meg is lett a jutalma, hiszen még egy nagy himnusz az "I Love The World" csendült fel ajándékként.
A két órás show igen jól sikerült, pazar és remek kis este kerekedett a hajó gyomrában, és az idén 57 esztendőskirobbanó formában lévő Justin "csavargó", Sullivan és bradfordi barátai megint bebizonyították, hogy a stílusok, amiket zenéjükben képviselnek még mindig tud igazán új és élvezhetően kellemes dolgokat-érzéseket elővarázsolni a mélyből. Hogy mikor vetődnek erre újból, az még a jövő titkos kérdése marad.
A koncerten elhangzott dalok:
I Need More Time / Today Is A Good Day / March In September / Pull The Sun / The Hunt / Archway Towers / here Comes The War / Knievel / Between Dog And Wolf / Stormclouds / No Rest / High / Seven Times / Orange The Roads / Get Me Out
Ráadás I.:
Chritian Militia / Purity / 225
Ráadás II.:
I Love The World
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
