Vetület III.

Harmadik számként nem érkezett mérföldkőhöz a Memento Mori magazinja, a Vetület. Mindenekelőtt igyekszünk az olvasói mellett egy alkotói-szerzői kört is érdeklődővé tenni irányunkban, tágítani azt az univerzumot oldalainkon, amit „élesben” kiállításokon és rendezvényeken megvalósítunk. Ahogyan egy zenekari interjú adalék lehet a koncertjeinkre látogatóknak (jelen számunkban az egyesületi klubban fellépő ANEZzel), úgy helyére kerülhet tisztelgésünk Anthony Burgess (Gépnarancs`50) vagy Richard Wagner előtti fejhajtásunk is a zeneszerző jubileumán (Parsival, Mosonyi Mihály).
Mindemellett folytatjuk prózai és lírai írások közlését, bár a holdudvarunkból való kitörés még várat ugyan magára, de reményeink szerint a következő számban már újabb szerzők nevével is találkozhat az olvasó. Lényegesnek tartjuk a kiállításainkon (MMART) elhangzott megnyitó-beszédek közlését is, ez hiánypótló lehet azok számára, akik később tekintik meg az adott tárlatot. Ebben a számban újabb tagunkat mutatjuk be (MMI – Valovics Tímea).

Mit tartogat a jövő számunkra?
Klubok zárnak be egymás után (ez sajnos minket is konkrétan érintett), de majd nyílnak újabbak. Méltatlan körülmények alakultak ki két év után állandó kiállítóhelyünkön is, ami miatt a távozás mellett döntöttünk... (folytatás a magazinban)

Letöltés PDF formátumban
Online lapozható (Issuu) verzió


A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2013. 01. 27. - 13:50 | © szerzőség: Gelka