Death in June - Free Tibet

Tavaly szeptember óta ingyenesen letölthető a Death in June legfrissebb albuma, a Free Tibet, ami a http://www.deathinjune.net-en érhető el. Nem a szó szoros értelmében vett új lemez ez, inkább egy csokorra való remix, meg két kiadatlan dal. Ezen utóbbiak sem ismeretlenek, mert elődeikkel találkozhattunk a korábbi lemezeiken. Hét dal hallható itt, meglehetősen komolyan átgondolt kompozícióban.

A nyitó dal, a „Death Books I”, valamint a harmadik dal a „Love Books” és a hatodik a „Death Books II”, a „Rose Clouds of Holocauston”, az „Occidental Martyr” - on és a „Black Whole Love”-on is megjelent „Lifebooks” című dal továbbgondolt változatai. Középtempós, monoton, minimalista hangulatú nyitás. Tiszta, rezignált tükörhangú „ének”, negyvenes évek tengerentúli rádiójátékainak harci jeleneteit idéző hanghatások. A második dal a „This is Paradise”, szintén ismerős lehet, mert szerepelt az „inverz” változata a „But what ends when the symbols shatter?”, és a ”Paradise rising” – en, akkor még „This is NOT Paradise” néven. Ez a dal is, csakúgy mint a többi dal nagy része teljesen elektronikus, hiányoznak belőlük az akusztikus gitáros dallamok és a tiszta énekhangok. A következő, a „Love Books”, szintén egy újragondolás, de nemcsak címében, hanem a dallamában is az első dalhoz kapcsolódik. Gyakorlatilag csak árnyalatnyi a különbség közöttük, a felhasznált elemek továbbra is repetitív hangkollázsok, fokozatosan mélyülő férfihang és valami rezignált fakóság, aminek valódi összetevője számomra ismeretlen. A „Jerusalem the Black”, szintén helyett kapott a lemezen, ez hasonlít legjobban az eredetire, alig van benne elektronika, csak némi effekt, de inkább mesélős, mint rezignált a hangvétele. Furcsa felnőttmese ez, melynek valódi értelme elmosódott és mára csak gyerekeknek szól. A lemez végén egy újabb „Death Books”, ezúttal a kettes sorszámú, apró eltérések, árnyalatok és hangsúlyeltolódások vannak a korábbiakhoz képest, talán lassabb néhol és a szöveg is kevesebb. A záró tétel a „This is Paradise” második, és egyben utolsó változata. Nagyjából kétszer olyan hosszú, mint az elődje, de nincs továbbbonyolítva, a jól ismert ütemeket és hangfoszlányokat variálja tovább.
Érdekes lemezt tett le az asztalra David Tibet és szerzőtársai. Alapvetően mindig is furcsa érzéseket tápláltam a remix, mint műfaj iránt, de ezúttal változott a véleményem. Nemcsak a lemez, és annak „marketingje” zseniális, hanem pl. a borító is, amelyen David Tibet látható "Love is the law, love under will" feliratú pólóban. Továbbá a népszerűsítéshez tartozik még, hogy ingyenesen megtekinthetők a dalokhoz készített videók a youtube – on. Röviden fogalmazva olyan a lemez, mint régi elemek, régi címek, régi hangulatok, felizzítva és új formába öntve. Valami olyasmi történt itt, mint amikor egy éles fegyvert hivatalosan hatástalanítanak, majd valaki házilag újraélesíti. Kevésbé biztonságos, de nagyobbat dörren. De lehet, hogy csak egyszer…


A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2013. 04. 20. - 09:21 | © szerzőség: Herr Jozef