Frankenstein: An Ugly Display Of...

- Uram-Teremtőm -

Ki ne hallott volna a legendás Frankensteinről? Dave Grave és csapata igazi kultikus státuszt vívott ki a deathrock és horrorpunk mozgalomban. A Los Angelesből származó bandát a fentebb említett úriember alapította 1985-ben, de első, és eddigi egyetlen lemezük elkészítése 2003-ig váratott magára.

Hogy mit csinált a banda abban a közel 20 évben? Természetesen voltak addig is dalaik, melyek ezen hanghordozón helyet is foglalnak, koncerteztek mindenfelé a világban. Hogy más kiadványuk jelent-e meg ezidáig, arról nem szól a fáma, de tény, hogy számos válogatáslemezen feltűntek. A banda összes tagja híresebb deathrock és punk formációkban részt vett, Dave Grave például a Voodoo Church sorait is erősítette a korai időkben, Stevyn Grey dobos a Shadow Project, Christian Death, Mephisto Walz, L.Ron Jeremy gitáros pedig a Kommunity Fk, Faith And The Muse-ban munkálkodott. Aztán elérkezett az idő 2002-ben, hogy felvegyék végre első lemezüket, és a stúdióban nem kisebb név volt a producer, mint William Faith (Faith And The Muse).
2003-as lemezük aztán mindenfelé a világban megfelelő visszhangra talált, ami nem is csoda, hiszen, amint említettem, talán az összes eddigi szerzeményük megtalálható a lemezen. Ha valaki netán még nem találkozott volna zenéjükkel, az deathrock zenét képzeljen el erős horrorpunk hatásokkal, és leheletnyi psychobilly érintéssel. Magyarul, egy mélyre hangolt punk lemez, igazi amerikai ízzel, melyet Dave Grave mély hangja fejel meg. A Lemez jópár dala, mint a Lovecraft, Devil In A Bottle, 13th Floor, Jesus With A Big V-8 igazi mestermű, de a többi kompozíció sem marad el tőlük. Sebességre itt ne nagyon számítson senki, a dalok túlnyomó része lassú, vagy középtempós. Amit mindenképp meg kell említenem, az a horror atmoszféra, mely körüllengi az albumot, sokszor gondoltam arra, hogy ez a kiadvány egy amerikai horrorfilm zenéje is lehetne. Az album kétféleképpen jelent meg, az európai kiadás 13, az amerikai 14 nótát tartalmaz, és a borítók is különbözőek.
A bónusz dal a City Of People, mely nagyon remek darab a lendületesebb fajtából, úgyhogy megéri az USA-példányt keresni!


 

(10/9)    Kiadó és honlap: Meathouse, Frankenstein


A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2013. 04. 06. - 13:08 | © szerzőség: Őszentsége