Solemn Novena | As Darkness Fall

Egy, meglehetősen puritán, egyszerű maxi cd-t idéző tokkal jelentette meg az ír Solemn Novena első kislemezét szerzői kiadásban. A négyes tökéletesen ötvözi a korai gothic rock hangulatot, a sötétebb témákkal karöltve. Ehhez két ének, egy férfi (Andi), és egy női vokál (Louise) társul, és itt van nekünk még Marc gitáron, és Stuart basszuson.

Csodálatos melódiák hangzanak fel a lemezen, a legszebb gothic hagyományokat ápolva. Bele sem merek gondolni, mi lett volna, ha hasonló minőségű nagylemezzel jelentkeznek, mert azt szerintem megvalósítani lehetetlen! Ez az 5 dal maga a tömény gyönyörűség a hagyományok ápolása terén, mindegyik szerzemény egy igazi slágergyanús kompozíció! A nyitó „As Darkness Falls” ismerős lehet válogatásokról is, pár helyen megjelent eme csodálatos dal. Azt hiszem, minden gothic rock rajongó az ilyen kaliberű szerzemények miatt szerette meg kedvenccé vált stílusát. Kellemes férfi ének mellé simogató női hang társul, és a gitárok oly gyönyörűen szólnak, hogy azt szavakba önteni lehetetlen! A „Twilight”-ben ez még tovább fokozódik, nagyszerű váltásoknak lehetünk tanúi, mind a hangszeres, mind pedig az énektémák terén. A gyorsabb, alap alá nyugodt, kimért, mégis pompázatos gitártémák érkeznek, melyek ha nem is bonyolultak, olyan hangulatot idéznek, melyekre rég volt példa a műfajon belül! Az „Alone…” szintén a gyönyör magvait szórja termékeny talajra, az embert szinte eufórikus érzés ejti rabul. Annyira szép, egyszerű, és mégis magasztos! Minden dal hátterében minimális szintetizátor használatot is fel lehet fedezni, de hogy ki kezeli a billentyűs hangszert, erről nincs a bookletben információ. Hasonlóan táncba hívó kompozíciónak hat a „Like Fireworks” is. Szintén gyors dal, a már megszokott lebegős atmoszférával ellátott nóta, mely mint elődei; maga a zenei tökély! Sajnálatos módon elérkeztünk a lemez utolsó – „Siren” dalához. Semmivel sem marad le társai mellett, remekül gondoskodik arról, hogy párszor még meghallgassuk ezt a lemezt! Reménykedem abban, hogy ezt a 2006-ban megjelent kislemezt egy nagy is fogja követni, ugyanilyen magas mércével készítve! A gothic rock nem halt meg, nem lett metal, keressétek, hisz, míg ily pompás kiadványokat kapunk, mint a Solemn Novena bemutatkozó kislemeze, addig nincs mitől tartani! Nem találok szavakat…

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2012. 11. 27. - 18:17 | © szerzőség: Őszentsége