Super Heroines: Love And Pain

Aki kicsit tájékozottabb deathrock körökben, annak nem csenghet ismeretlenül a Super Heroines neve. Igen, ez a formáció Eva O korai bandája, melynek története egészen 1981-ig nyúlik vissza. A banda magját természetesen Eva O alkotta, egy Jill Emery nevű hölggyel egyetemben. És teljes nyugodtsággal kijelenthetjük, hogy ez egy lánybanda, hiszen a többi zenész is a „gyengébb nem” képviselői közé tartozik.

Na szóval, a formáció 1981-ben alakult, először csak egy válogatáslemezen szerepeltek, majd 1982-ben kijött első önálló albumuk Cry For Help címmel. Ezt követően egy évvel a Souls That Save lemez látott napvilágot. Közben Eva O közreműködött háttérénekesként az első Christian Death albumon, és e munkából szerelem is szövődött közte, és az énekes Rozz Williams között. Nagyjából ennyi is lenne a Super Heroines története, Eva O ezután Rozz-al szövetkezve alakított egyéb formációkat, gondoljunk például a Shadow Projectre, vagy a Christian Death további lemezeire, melyeken Eva O rendre feltűnt. A Cleopatra kiadó 1993-ban egy válogatást dobott piacra, Love And Pain címmel, mellyel igyekezett összefoglalni a Super Heroines életművet. Aztán, a 2006-os évben ismét előkapart egy válogatást a lányoktól, Anthology címmel. Meg is lepődnék, ha kiadatlan, vagy új deathrock kiadvánnyal is foglalkoznának!
De nézzük, hogy mit is rejt valójában a Love And Pain! Először is, csak is tipikus Eva O dalokat, mely a ’80-as évekre volt jellemző. Igazi, baljóslatú, kissé karcos gitáros dalokat, melyeknek ott a helye a Gothic zene pantheonjában! Azt hiszem, a Children Of The Light, és a Remembering Love ismerős lehet, több válogatáslemezen is találkoztam eme nagyszerű szerzeményekkel. Érdekességként, nekem az utóbbi szerzemény hangulata, a német X-Mal Deutscland művészetére emlékeztet, nagyszerű dal! A válogatáslemez minden egyes daláról egységesen állítható, hogy amilyen egyszerű, olyan nagyszerű! Kiemelkedő még az Apathy, a Chasing Bars, Tears Of A Star. Az album utolsó 3 dala koncertfelvétel, nem is rossz minőségben.
Ha valaki kíváncsi a Super Heroines zenéjére, annak a Love And Pain, és az Anthology válogatáslemezeket ajánlom, annál az egyszerű oknál fogva, hogy az első két lemezre lehetetlenség rálelni! Kultikus alapmű!  (10/10)

Kiadó: Cleopatra Records


A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2013. 04. 27. - 13:06 | © szerzőség: Őszentsége