Zadera: Über Die Jahre

- pirosbetűs ünnep -

Nem is volt olyan régen, mikor megismertem a Zadera-t. 2005-ös lemezük, a …Something Red egy nagyon kellemes benyomást tett rám, és most 2 év után sikeresen elkészült a banda 2. albuma.

Nagyjából, mondhatom, azt, hogy maradtak a debütáló lemez irányvonalában, itt is sok gyors dal született a punk, és a batcave kereszteződéséből. Egy rövid intro után a Blackbox következik, mely lendületességével, és kellemes gitártémáival mintha csak előző lemezről maradt volna le. Ezután a Tears In The Rain következik, mely ugyan szintén gyors dalocska, de a lendület megtöri a közepe felé található belassulás. A The Narrow Shell szép akus ztikus kompozíció, a sok gyorsabb dal között. Szinte kötelező, hogy ezután egy mindent elsöprő dal, a I Surrender következzen, szélvészgyors, igazi pogós dal. Szerencsére, itt is találunk egy kis belassulást, egy nagyon szép gitározással egybekötve, hogy aztán ismét a gyorsaságé legyen a főszerep a dal végéig. A lemez címadó dala az egyetlen német nyelvű dal a lemezen, a többi mind angol nyelven íródott. A Venom viszont egy középtempósnak induló szerzemény, mely időnként tisztességesen felpörög. Ez a sebesség változtatása szinte minden dalban feltűnik, és ahol lankad a tempó, ott nagyszerű gitárjáték örvendeztet meg minket, nagyjából ez lehet a Zadera titka. Ez persze önmagában nem lenne elég, nagyon jó dalokat szolgál fel a német banda. Conny éneke még mindig maradt erősen német akcentusú. A Lizzie című dalban némi férfi éneket is hallunk Michael gitáros jóvoltából. Amúgy személycsere is történt a bandában, a doboknál, Jenny helyére Matze érkezett, lehet, hogy ennek a ténynek köszönhetjük ezt a sok gyors dalt. Amúgy a zenekar minden tagja nagyon prímán kezeli hangszerét, bár egyik sem brillírozik, az összkép több mint kellemes! Ezt a megállapítást a WGT-s lemezbemutató koncertjük is alátámasztotta. Aki ismeri az első lemezt, és tetszett neki, annak bátran ajánlom az Über Der Jahre-t, mert ez ugyanolyan nagyszerű produkció, mint elődje!   (10/9) 

Kiadó: Zadera, Strobelight Records


A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2013. 04. 27. - 15:02 | © szerzőség: Őszentsége