Felületes ítélet és az elmúlt évek zeneipari tömegtermelése elvonta a figyelmemet az Aeterna nevű, csak nevében újdonsült előadóról. Nem más rejlik a kiadvány mögött, mint a német Birthe Klementowski, aki több Cold Meat Industry kiadvány artwork-jéért is felelős. A fotós hölgy kézjegye látható többek közt a Desiderii Marginis, a Dawn & Dusk Entwined és :Golgatha: lemezein is, az utóbbi zenekarral 2009-ben több szinten is kollaborált, melynek gyümölcs a Cycles Lp lett.
De térjünk vissza az első önálló zenei kiadványhoz, a 11 számot rejtő New Dawn-hoz. A lemez az Invocationnal indul, hideg és bizarr, távoli és idegen zajokkal operál, nem ígér semmi jót az elkövetkező alig egy órára. Pedig nagyon is az lesz. Az End of Days a Predella Avant és a Tribe of Circle rég óta vágyott hangjait idézi, mély dobok lassan becsúszó fémes effektfelhőkkel. Hátterében a pusztulás hangjai, amely a lemez koncepciójában az új hajnal előtti végső időkhöz. A New Dawn nem hazudtolja meg címét, remek refrén, akusztikus gitár kíséret és az esőerdők hangzásvilága biztosítja az összetevőket. A lemez közepén hallható Waves és Wild Hunt nem a legsikerültebb darabok, minden korábbinál erősebben építkeznek a kollégák hozott anyagából és Birthe hangja sem bír annyi egyediséggel, hogy őszintén uralni tudja a szinte fátyolszerű hátteret. Újra az elektronika kap szerepet a Wolfcross-on, a suttogós alig ének, de a „közel spoken-word” műfaj viszont nagyon jól áll a fotós hölgy karakteréhez. A Transition újfent a noise világába visz, zavart és zavarodottá tevő hangképeivel éppen jókor töri meg a megfáradásra hajlamos lemezt. Az Ultimate Will a Der Blaue Reiter köpönyegéből bújik elő, a szövegvilág pedig a szinte elmaradhatatlan, ugyanakkor néha kínosan felesleges Nietzsche idézet. Minden rosszmájúságom ellenére azt kell mondjam, kellemes darab. Az Usura szintén a társművészetekből merít, ezúttal Ezra Pound művét hallhatjuk visszhangosított háttérrel. A két záró dal megint a neofolkosabb vonal felé húz, nem sokat ígérnek, de azt maradéktalanul betartják, igaz a Fire refrénje nagyon megragadóra sikerült. A Tears viszont egy teljesen felesleges, a képbe nem illő zenei „poénnal” zárul, aminek szükségessége részemről nehezen alátámasztható.
Az egész lemezen áthatol a kettősség, szépen érezhető a női princípium megjelenése egy alapvetően maszkulinnak tartott műfajban. A sok direkt forrás használata nem plagizál, az ipari hangképek és milieu a Der Blutharsch és az In Slaughter Nativest idézik, a sámánisztikus neofolk vonal a :Golgatha: gyermeke, ahogyan a Dead Can Dance életművéből is áthallani elemeket. Birthe egyébként a későbbiekben sem volt tétlen, ugyanakkor a hangsúlyt az eredetileg is magasan művelt művészetére helyezte. A New Dawn-t egy saját néven kiadott, fotókkal gazdagon illusztrált könyv és lemez követett Stille/Silence címmel, amely a második világháború alatt meggyilkolt „Aktion T4” Eutanázia program áldozatainak állít emléket.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
