Február 29-én jelent meg a svéd Arcana zenekar tizedik kiadványa, a Raspail. A dátum kiválasztása lehet véletlen is, számomra azonban mindenképpen szimbolikus értékű. Nagyon sokan és nagyon vegyes érzelmekkel várták az új lemezt, hiszen az elsőző album, a Le Serpent Rouge („vörös kígyó”) erősen megosztotta a hallgatóságot, mert a régi klasszicizált, gótikus, atmoszférikus és néhol erősen mohás hangulatot, keleti fűszerezéssel és ritmusvilággal pezsdítették fel. Az új lemez mégis visszakanyarodás a zseniális és meghatározó Dark Age of Reason, valamint a gyönyörű és megindító Inner Pale Sun világához.
A lemez címe François-Vincent Raspail XIX. századi francia polihisztorra utal, aki sejtelmélet felfedezője, valamint az Emberi Jogok Bizottságának elnöke, ez utóbbi végett Lajos Fülöp börtönének lakója. Père-Lachaise - beli sírja a Within the Realm of a Dying Sun című Dead Can Dance lemez borítóján is megtalálható.
Az első dal a tipikus ős Arcana hangulatot árasztó, nyugodt és misztikus Abkrat. Kevés elemből építkezik, de biztos kézzel rakja őket a lemez alapjába. Rövid, szomorkás, de nagyon szép a Sigh of Relief, mely leginkább csak a zongorára támaszkodik. Mélyebbre vezet az Invisible Motions, ahol már a női ének a domináns, feladatát jól végezvén csendesen csillog, és ezáltal elvarázsol. Újabb hangsúlyosan billentyűs az Outside your world is. A Parisalban előjönnek az orientális elemek, az arab éjszakák egzotikumát festve fel nem létező ecsetjével tudatalattink vásznára. Autumnal címével egybehangzóan őszi hangulatot áraszt, itt a zongora leütések mint esőcseppek, hullnak alá a gyanútlan hallgatóra. Újra dinamikusabb az Out of the gray ashes, leginkább a mély tónusokra és a zenekar vezető Peter Bjärgö hangjára épít, a nyugalom mellett a szorongás színeit is megmutatva. A Lost in time kicsit Brendan Perry szólólemezeinek hangulatára hasonlít, de egyben túl is szárnyalja azokat. Visszatérő motívumként egy újabb majdnem tisztán zongorára írt tétel az In remembrance. A záró Circumspection éteri hangulatával méltó befejezője a lemeznek és egyben utazásunknak.
Elképzelhető, hogy írásom elfogult, mégis számomra a Raspail olyan, mint egy könnyű folyású kis patak, amely gyengéden elviszi a hétköznapok sarát, nincsenek rajta külön kiemelendő dalok, így egységében szép és megragadó az egész.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
