Az olasz Ataraxia patinás név a neoklasszikus zenét szeretők körében, 1985 óta a kimeríthetetlen európai legendák, mítoszok énekes-zarándokai, dalaik ősi és modern nyelvek tucatján szólalnak meg.
Újradefiniálásra nem biztos, hogy itthon szorulnak, honlapunk közreműködésével megvalósult 2005-ben egy budapesti koncert, az a másfélszáz ember vélhetőleg kellemes emlékként őrzi az élményét. A három esztendővel ezelőtti "Llyr" albummal a görök bárdok előtt tisztelgett Francesca Nicoli, friss albumának hangulata azonban a 2006-ban megjelent "Paris Spleen"-hez kanyarodik vissza, a kávéházak, cirkusz és a varieté világát idézi. Gondolataik a "Spasms"-ról: Ez lenne a keserű-édes oldalunk? Megkíséreljük ábrázolni az "élet nagy nyomorát", hiszen az ember égető szüksége a túlélés, ugyanakkor vicc és irónia nélkülözhetetlen, hogy elűzhessük a félelmeinket, és a halál gondolatát. Csak zenélünk, hogy táncolj és sírj egyszerre, s míg ezt teszed azt mondhassuk magunknak: "Fogd a véres kést, fedezd fel gyilkos természeted, ne légy politikailag korrekt, énekelj és játssz mint a Gorgók, ha azt szeretnéd, hogy jól érezd magad."
Kapcsolódó oldalak: Ataraxia, Ataraxia 2., Ataraxia Budapesten
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
