Szombat Werk II Halle A.:
Miután az Ankerbe nem fértünk be a teltházas Pink Turns Blue bulira, így elértük a The Defectors koncertjét. Kicsit előbb kezdtek, mint a meghirdetett időpont, de szerencsére mi már ott voltunk. Egy nagyon fergeteges, hangulatos előadásban volt részünk, ami többnyire a frontembernek volt köszönhető, zenéjük gothabilly, horrorpunk, és némi deathrock masszaként írható le. Sikeresen bemelegítették az ekkor még nem túl nagy számban összegyűlt közönséget, igazi rock ’n roll hangulat uralkodott a teremben.
Ezután egy számomra újonnan megkedvelt német csapat lépett a deszkákra: a Zadera.
Mivel most jelent meg új lemezük, erről is játszottak pár számot, és természetesen a …Something Red dalai sem merültek felejtésbe. Az énekes lány hatalmas tarajjal a fején elég jól mutatott, ő nézett ki a leg „deathrockosabban” a bandából. Elég jó volt a hangzásuk, és a közben egyre gyülekező közönség is lelkesen fogadta zenéjüket. Azt azért lehetett látni, hogy egy fiatal banda lép fel, mert kicsit több bátorságra lenne szükségük, főleg az énekes lánynak. Ennek ellenére nagyon tetszett a koncert, még némi cukorkadobálás is a programjukban foglaltatott. Kellemes volt élőben hallani ezeket a deathrock/ batcave dalokat!
Következő fellépő már a híresebb nevek közé tartozott, hiszen, a szlovák The Last Days Of Jesus volt soron.
Nekik is most jelent meg az új album, és pár szám nem is hiányozhatott róla. Azt hiszem, aki látta már őket, egyhamar nem fogja elfelejteni azt az őrült show-t, amit produkálnak a színpadon. MaryO a frontember ugyanolyan beteg, mint pár évvel ezelőtti pesti fellépésük alkalmával. Maradtak az elmebeteg mozdulatok, grimaszok, az impozáns ruhatár, és a nagyszerű dalok. A hangzás az est folyamán talán az ő esetükben volt a legjobb, ezért nagyon jó volt hallani az újabb, és a régebbi szerzeményeket egyaránt. Zárásként egy szlovák punkbanda dalát adták elő szlovák nyelven. A közönség hatalmas tapsviharral köszönte meg fellépésüket.
És innentől kezdtek szivárogni a kultikus bandák… Frankenstein!
Dave Graves bandája a horrorpunk és a deathrock határmezsgyéjén mozog, és bár nem a legaktívabb banda, ami a koncertezést, és a lemezkiadást illeti, de annyi bizonyos, hogy a stílus úttörői közé tartoznak. Dave bácsi az egyik legőrültebb frontember, egyfolytában piszkálta a gitárost, és valami habot fújt egy flakonból a közönség közé, kissé obszcén módon, grimaszokat vágott, és mindenféle őrült beszólással szórakoztatta a nagyérdeműt. Egy zsákból pedig műanyag embert formázó csontvázat szórtak a közönségbe. Volt akinél egy lábszár volt, valakinél gerincoszlop, és így tovább…Repertoárjuk javát a 2004-es An Ugly Display Of Self – Preservation album dalai tették ki, és volt egy -két régebbi szerzemény is, sőt még a Rolling Stones Paint it Black dala is elhangzott a közönség nem kis örömére.
És ezután egy igazi legenda felkonferálása következett, mely során a már színpadon lévő zenekart bemutató szervező srác mögött megjelent, egy hihetetlenül ijesztő női alak, a legsötétebb Grimm meséket megszégyenítő boszorkányos külsővel megáldott Dinah Cancer, és zenekara a 45 Grave.
Első reakció a nézőkben a döbbenet volt, mint láttam azt sok arcon, aztán hatalmas tapsvihar, és a legenda belekezdett a számokba. Azt gondoltam, hogy Dinah Cancer nem lehet fiatal, hiszen zenekarát a születési évemben alapította, akár az anyám is lehetne! Szerencsére járókeretre nem volt szükség, kora ellenére nagyon energikusnak mutatkozott. Viszont remélem gyerekek nem voltak a teremben, mert őket biztosan egy életre szóló lelki trauma érhette a sokkoló nőszemély miatt. Főleg mosolya volt nagyon bájos, csodálom, hogy a fényképezőgépek lencséi nem repedtek szét a látvány hatására! Eljátszották a legismertebb számokat, egyet sem hagytak ki a slágerek közül. Sőt, Dinah újabb bandájának, a Penis Flytrapnek is játszották pár számát, mint a Cemetery Girlt. A 45 Grave című szám alatt hihetetlen nagy pogót produkált a közönség. Egyik dalnál Dinah egy fémkereszt szárából művért szopogatott ki, majd azt szájon át átadta a szintén nem túl fiatal basszusgitáros hölgynek. Közben, a Frankenstein énekese Rob, néha befutott a színpadra, és piszkálgatta a zenekart, például egy vaskos kábelt dugott az egyik gitáros nadrágjába. A Partytime alatt Dinah be is hívta a Frankenstein gárdáját, és közösen adták elő a dalt, nem kevés bohóckodással fűszerezve. Aztán levonultak a színpadról, kétségek közt hagyva a rajongókat: vajon megadatik még az életben ennek a kult bandának a megtekintése???
Az est utolsó bandája egyik kedvenc zenekarom fellépése volt, a már 3 albumot magának tudható Frank The Baptist.
Már az első dalnál észrevettem, hogy a szólógitár nem túl hangos, emiatt kissé jobban kellet figyelni a dalokra, melyek természetesen azért felismerhetőek voltak. Első 2 daluk az újabb lemezről volt, aztán jöttek az előző 2 album slágerei, sőt, még egy feldolgozást is játszottak a kiadójuk tiszteletére, ez pedig a Kill Bill filmzenealbum Bang Bang-es dala volt. Frank énekes kissé visszafogott volt, éneke viszont első osztályú! Mellette Benn Ra basszusozott, ő most lépett be a bandába (korábban a Hatesex, és a Diva Destruction sorait erősítette), kissé energikusabban, mint a frontember. Csodálatos daloknak lehettünk fültanúi, a fáradtság ellenére is érdemes volt ott lenni, látni, hallani, ezt a remek bandát. Az új lemez pár dalában hegedűtémát is találunk, ez elő lett adva élőben is. Utolsó előtti daluknál a 45 Grave, és a Frankenstein tagjai a színpadra vonultak, és közösen adták elő a dalt, bár inkább az ivászaton, és a viccelődésen volt a hangsúly. Majd játszottak még egy dalt, majd egy ráadást, és levonultak a színpadról. Előadásuk megkoronázta az amúgy sem gyenge programmal megáldott szombati napot.
###
Vasárnap Agra Halle: A vasárnapi nap a deathrock rajongóknak csupán egyetlen koncertet adott, viszont az nem kisebb név volt, mint a Superheroines! Nagyon vártam, hogy Eva O milyen mértékben fog teljesíteni, ehhez képest egyik szemem sírt, a másik meg nevetett. Azért a szervezők tehetnek egy szívességet, ha egy nagyszínpadra meghirdetett ilyen kaliberű formáció csak fél óra műsoridőt kaphat! De ez legalább velős volt, igaz sikerdalok nem csendültek fel legnagyobb bánatomra! Eva O sem fiatalodott, egy nálánál jóval zsengébb korú basszusgitáros lánnyal, és egy dobossal lépett színpadra. Gitározni viszont nem felejtett el a legendás énekesnő! Érdekes, angyalt ábrázoló gitárját úgy pengette, hogy az egész WGT fellépői megirigyelhették volna tudását. Hangja is maradt a régi szerencsére. Sajnos, csak egy ismerős dalt fedeztem fel a repertoárban, ez a Night Stalker volt. Jó lett volna még pár dalt hallani tőle! A Koncert utáni tapsvihar közepette visszatért a színpadra, és bejelentette: hogy „bocs, de csak ennyi időt kaptam”. Közben a technikusok lelketlenül pakolták a cuccot, a remény utolsó foszlánya is elszállt, hogy lehet még ráadás!
Hétfő Werk II Halle A:
A hétfői nap, ha nem is teljes mértékben a deathrock rajongóknak, legalább a horrorpunk kedvelőinek nyújthatott sok örömet.
Az első fellépőről, német The Crimson Ghostról kissé elkéstünk, bár még pár számot sikerült elkapni tőlük, igaz nem nyűgöztek le! Átlagos horrorpunk zenéjük volt a durvább fajtából. Valahogy nem éreztem magaménak ezt a zenét, inkább kiültünk sörözni a Werk II kerthelyiségébe, és onnét hallgattuk az előadást.
Aztán egy általam kevésbé ismert, de annál nagyszerűbb banda mutatkozott be, a The Creepshow. Törékeny szőke gitáros/ énekes lánnyal, nagybőgővel, szintissel, és dobossal a színpadra lépő banda egy hihetetlen horrorpunk/ rockabilly hangulatot teremtett!
Olyan magas szintű energiával adták elő dalaikat, hogy öröm volt hallani, látni. A közönségben is hatalmas pogó alakult ki. Mintha csak egy, az 1960-as évek Amerikájában jártunk volna egy klubkoncerten!
Ezután egy kissé ismertebb horropunk/ rockabilly/ rock ’n roll formáció vette birtokba a színpadot, a Nim Vind egyenesen Kanadából.
Sajnos, nem volt a legjobb a hangzásuk, a szólógitárt kevésbé lehetett hallani, pedig ebben a stílusban az a dallamok lelke! Ekkor már kissé fáradtunk, főleg a sok hátunkba csapódó pogózó emberke miatt, de azért végignéztük az előadásukat, mely nem is volt olyan rossz. Én mindössze csak 2 dalukat ismerem, azokat el is játszották, szóval volt nagy öröm a részemről is!
Egy újabb fiatal csapat fellépése következett, a Shadow Reichensteiné. Nagyon felkapottak lettek annak ellenére, hogy nemrég alakultak, és most jelent meg a 2. lemezük. Ennek ellenére rengeteg ember feszített eme zenekar pólójában. Nekem kissé durvának tűnt a zenéjük, horrorpunk, deathrock, punk, és metal témákat is felhasználtak. Ennek ellenére jó volt az előadásuk, a hangzásra sem lehetett panasz, és a közönségnek is tetszett, még valami Slayer téma gitározásába is belefogtak.
21 óra magasságában ismertebb előadóé lett a terep, mégpedig az amerikai The Deep Eynde csapatáé.
Énekesük fehérbe öltözve, mint valami elfuserált Elvis utánzat buzdította a jó népet, táncolt, futkározott, ugrált, és nem utolsósorban énekelt, ezt kiemelkedő minőségben. Hatalmas produkcióval örvendeztették meg az egybegyűlteket, volt Suicide Drive, Sandman, DevilChild, She Likes Skulls.. stb., és pár dal az új lemezről is. Sajnos, némi technikai probléma beleszólt az előadásukba, elszállt az énekes mikrofonja. Ezt sikeresen megoldották, és a show folytatódott. A frontember Fate Fatal előadásmódját talán még maga a „Király” is megirigyelhette volna, szerintem le sem lehetett volna lőni, olyan lendülettel mozgott a színpadon. Persze, mondanom sem kell, már a második számnál dőlt róla a víz, közben könnyített ruházatán is. Egyik dalnál még a közönség közé is beugrott egy kis „bugi” erejéig. Közel 1 órát játszottak, mire levonultak a pódiumról.
Aztán az est záró bandája következett, mégpedig a Zombina And The Skeletones, egyenesen Liverpoolból.
Az énekesnő Zombina olyan slamposan lépett a színpadra, mint egy, a ’80-as évek megfásult háziasszonya. A zenekar többi tagja is hasonlóan bután nézett ki, annyi közös volt bennük, hogy mindannyian ki voltak festve. Zombina a koncert elején művért köpött a közönség közé, na, ebből kaptunk mi is egy adagot! Szerintem a hölgyikének sok lehetett a maligán az agyában, vagy csak egyszerűen nem komplett a drága, legalább is viselkedéséből erre a két dologra gondoltam, és ráadásul egész koncert alatt nagyon groteszk módon mosolygott. A dalokat óriási lelkesedéssel adták elő, Zombina rendkívül jó hanggal bír! A dalok közt a frontember kisasszony a német tudását is villogtatta, elég jól beszél németül! Én is jobban élveztem volna a bulit, ha hátulról a pogózóktól nem kapok egy korsó sört a nadrágomra. Ez kissé elvette a kedvem, de szerencsére hamar megszáradt. Sajnos, a technika ördöge őket is megtréfálta, nem is kicsit: az egyik gitárerősítő megadta magát. Amíg cserélték, addig a banda nem esett kétségbe, és rögtönzött egy dalt, melyben minden tag énekelt, mondanom sem kell, az ováció hatalmas volt! Aztán a banda átöltözött, amolyan sárga- fekete egyen öltözékbe bújtak és játszottak tovább. Mindkét albumukról kerültek elő dalok, és egy- két kislemezes nóta is helyet kapott Kicsit több mint 1 óra után ért véget a buli, de a közönség lelkesedése miatt még kétszer visszajöttek játszani.
Még jó lett volna ezen a napon a Cinema Strange előadását is megtekinteni, de ők a hülye szervezésnek hála a Parkbühne színpadán léptek fel, átfedésben a The Deep Eynde, és a Zombina And The Skeletones előadásával, így ez kimaradt.
Szóval, az idén nem egy piskóta volt a deathrock és műfaji társainak felvonultatása Szászország szívében, főleg, ami az amerikai bandák fellépését illeti! Aki látta őket, az szerencsésnek mondhatja magát igazán. Még ha több mint 800 kmt is kellett értük utazni…megérte!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
