Elusive biográfia

Mint az köztudott a skandináv országokban alakult zenekarok már pár évtizede hogy beírták magukat a zene nagy történelemkönyvébe. Gondolok itt elsősorban a metál bandákra, akik már az első albumaikkal a világ élvonalába kerültek, de az underground terén is vannak szép számmal együttesek,akik kivívták a világhírnevet a megalakulásuk után egy - két évvel. Ide tartoznak a gothic metál, vagy a gothic rock stílusokban tevékenykedő formációk.  Most egy olyan csapatról rántom le a leplet, akik méltán büszkék lehetnek arra a muzikális világra, amelyet létrehoztak néhány év leforgása alatt.

A helyszín Norvégia, ezen belül is Stavanger városa.  1996 - ban itt alakul meg egy igazi goth rockot játszó formáció az Elusive.  A két alapító tag Tommy Olsson /gitár/, és Jan Kenneth Barkved /ének/, akik középiskolás koruk óta jó barátok voltak ,és korábban a The Morendoes nevű szintén általuk alapított zenekart otthagyva csinálják meg új felállásukat.
Még ebben az évben csatlakozik hozzájuk Morten Veland  /gitár/, aki a Tristania-ból igazolt a duóhoz. Zenei koncepciójukat tekintve a hagyományos gothic rock zenei világát célozzák meg főleg a nyolcvanas évek nagy ikonjainak a Fields Of The Nephilim, THe Mission, és a The Sisters Of Mercy hangzásvilágait gyűjtik egy kalap alá. Az albumaikon csak dobgépet használnak a két szólógitár és az ének mellett.


Kezdeti időszakokban a sok személyes probléma miatt nehezen tudtak próbákat tartani.  A dalok azonban így is íródtak, de a belső viszályok továbbra is jelen voltak. Tommy 1998-ban  egy rövid időre beszáll a Theatre Of Tragedy formációba, és ő játssza fel az ebben az évben megjelent "Aegis" című lemezüket, ami hatalmas siker lett. Az Elusive csak 2001-ben tud lemezszerződést kötni a német "Pandaimonium Records" - al és ebben az évben  jelenik meg debütáló albumuk a "Destination Zero".  Az album hatalmas siker a rajongók körében, de a kritikusoktól is számtalan pozitív jelzést kapnak.  Az LP megjelenése után Morten elhagyja a kis csapatot és megalapítja a Sirenia projektjét Helyére Kristian Gundersen lép, aki felváltva a Sirenia formációban is játszik 2002 és 2004 között.
2002-ben aztán beindulnak a koncertek Norvégiában, de ez év augusztus 11-én a híres M'era Luna fesztiválra is meghívást kapnak.
2005-ben, több mint négy év elteltével már az új felállással készül el a második lemezük "The Great Silence" címmel, amely szintén hatalmas sikereket hoz minden téren a banda számára.  Ekkor figyel fel rájuk Wayne Hussey a The Mission frontembere, és egy közös Európai turnéra hívja meg a srácokat. Az angliai fellépések után olyan országokba jutnak el mint Németország Franciaország, Spanyolország, Olaszország, vagy Ausztria. Az öreg kontinens közönsége itt ismeri meg őket igazából.


2007-ben, két év csend után lát napvilágot harmadik hanghordozójuk a Locked Doors, Drinks And Funerals.
Az új dalok ismételten az előző két Lp-hez átütő és hatalmas siker a rajongók és a szakmai kritikusok körében, oly annyira, hogy ezt a lemezt tekintik a legjobbnak a három kiadvány közül. Erről a lemezről kerül kimásolásra egy dal a"Dream On Sister"  EP formájában, ami a zenekar egyetlen kislemeze lesz aztán a történelmük során, és ebből a dalból születik meg egyetlen hivatalos videóklipjük is júniusban, amelyet Marit Rokeberg a norvég TVP Mediasenter AS egyik rendezője forgat.
Ez év május 28-án a lipcsei  WGT fesztivál vendégei ahol a Moritzbastei színpadát hódítják meg, de fellépnek még a "Helldorado Festival", vagy a "Summer Darkness", és a "Gotham Nights" fesztiválokon is. Sajnos ebben az évben ismét előtérbe kerülnek a tagok közötti belső viszályok, a szakmai kapcsolatok hanyatlásai, beleértve itt a fellépések és fesztiválok által nyújtott anyagi feltételek nem egyhangú elbírálásai, amelyek rányomják a bélyegét a következő évekre, ami odáig fajul, hogy Jan /ének/ 2009 Április elsején hivatalosan is bejelenti a banda megszünését. Hat hónappal az együttes felbomlása után egy hatalmas tragédia következik be 2009 október 27-én, Jant a hajdani énekest holtan találják stavangeri lakásában. Halálát szívelégtelenség okozta.
Jan 1994-ben kezdett énekelni, miután felhagyott a dobolással.  Első bandája a The Morendoes volt 1994 - ben.
Az Elusive mellett 1999 és 2009 között vendégszerepelt más bandákban is úgy mint a Tristania, a Sirenia, vagy az Illusion Fades. Jan Kenneth Barkved 35 évet élt!
Halála után egy nappal ez az email jelent meg: "Nagyon tragikus és megdöbbentő hírt kaptunk, miszerint Jan, az Elusive együttes énekese, aki fellépett a  The Mission 2005. évi „Lighting The Candles” turnéján, néhány nappal ezelőtt meghalt. Jan-t, aki csak a 30-as évei derekán járt, holtan találták oslói apartmanjában csütörtök reggel. A halál oka még nem ismert.
Jant mindenki nagyon szerette a The Mission táborában, azért is mert támogatta a Mission-t az Elusive-vel. Pár alkalommal csatlakozott a színpadon a zenekarhoz, ahol Wayne oldalán énekelt. Mivel régóta Mission rajongó volt, ez Jan számára egy valóra vált álom lett, részt vett az utolsó Mission koncertek mind a négy estéjén Shepherds Bush-ban tavaly év elején. Őszinte részvétünk Tommy-nak és Chris-nek, valamint Jan családjának és közeli barátainak, akik közül néhányukról tudjuk, hogy a Mission-nel való kapcsolata révén találkoztak.
Hiányozni fogsz Jan. R.I.P. testvér!"


Azonban hét esztendő után ismét hallat magáról a banda, ha nem is a visszatérésről van szó.
2016 szeptemberében napvilágot lát egy válogatás album, 'Obscured Part 1." címmel, amelyen 15 dal szerepel az együttes 1999 és 2009 között készített számainak demo felvételeit tartalmazza.
2020 december végén, négy évvel az első válogatás lemez megjelenése után egy újjabb válogatás CD kerül megjelenésre "Obscured Part 2." címmel, amelyen tíz dal kap helyet. Ennek a kiadványnak az az érdekessége,
hogy mindegyik dal más előadók felvételei.  A nyitó tétel a Joy Divison egyik klasszikusa az 'Isolation", de helyet kap a lemezen Billy Idol "Rebel Yell" című ikonja is.  A többi nyolc nóta Jan és Tommy korábbi csapatának a "The Morendoes" felvételei, amiket újra kevert változatban lehet meghallgatni. A trió másik két tagja máig is aktívan zenél. Tommy Olsson alapító gitáros 2012 - ben megalapítja a The River Knows formációt, amelyben testvére Kenneth is szerepel mint dobos. Egy EP-jük jelenik meg "The Ruins They Become" 2012 ben. 2015 - ben megalapítja a Long Night zenekart,ami mai napig is működik. Ezen felül pedig szintén 2015-ben Tommy O néven kislemezeket is jelentetett meg szólóban.
2018 óta egy nemzetközi formációban az October Burns Black-ben is zenél olyan muzsikusokkal, mint James Tramel /The Wake/, Rod Hanna /Return Of Khaf'Ji/, Lars Kappeler /Sweet Emengarde/ és Simon Rippin /The Nephilim, NFD, The Eden House/ Kristian Gundersen még 2006-ban alapított egy formációt "Silhouette" néven, amely rövid ideig létezett, de jelentős sikereket nem értek el. Azonban máig is tagja a szintén 1998 - ban általa alapított New Breed nevű zenekarnak. Debütáló albumuk 2003-ban jelent meg, "Pleasure And Pain" címmel, azóta még két nagylemez és számos kislemez tulajdonosai.

Nagylemezek:
Destination Zero  /2001 10. 05./
The Great Silence  /2005 06. 27./
Looking Doors, Drinks And Funerals  /2007 05. 18./

Kislemezek:
Dream On Sister  /2007 05. 04./

Válogatások:
Obscured Part 1.  /2016 09. 21./
Obscured Part 2.  /2020 12. 29./

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2022. 10. 01. - 23:07 | © szerzőség: Papi