Oliver: (CVLT Nation): [...] Azon olvasók kedvéért, akik először találkoznak az Et Nihil neofolk projecttel, átfuthatunk a felálláson, a történeten és a zenekar tartózkodási helyén?
Ben (b9 InViD - Et Nihil): 1997-től a Luftwaffe nevű neofolk/martial duóban zenéltem. A 2013. januárban történt feloszlásunk után gyorsan újra akartam értelmezni a művészetemet és szerencsémre két kiváló zenésztársam akadt. Spencer Smith-t (basszus/ének/gitár) egy Cult Of Youth koncerten ismertem meg pár évvel korábban. Tetszett neki a Luftwaffe és a feloszlás után meghívtam, hogy lépjen fel velem a közelgő németországi koncerten. Beleegyezett és együtt végül olyan útra tévedtünk, ami elvezetett Jonathan S-hez, a jelenlegi állandó ütősünkhöz. Jon hihetetlenül képzett, játszik egy Vlk nevű black metal zenekarban is. Chicago-i székhelyűek vagyunk.
O: Korábbi zenekarod, a Luftwaffe előállt a Dissension című posztumusz LP-vel, ami nekem a kísérletezős industrial és a letisztult neofolk keverékének tűnik. Miért lett a lemezen ennyi, különböző hatásokból merítő dal és honnan ez a hangzásbeli sokféleség?
B: Többek között az vezetett a Luftwaffe feloszlásához, hogy a duóban zenélés nem mehet vég nélkül. A késői kompozícióim nagy része létező zenei töredékekből állt és ez hozott egy kevésbé egységes tematikájú lemezt. Talán az egybekapcsolódás hiánya is hirdette már, hogy küszöbön áll a befejezés. Másrészt szeretem, ha a dal, amit írok, drámaian különbözik a legutóbbitól. Ettől marad izgalmas egy zeneszerző.
O: Apropó Luftwaffe, megosztanád velünk, hogyan és miért oszlott fel az a banda és hogy kapcsolódik ehhez az időszakhoz a Dissension? Már korábban megalkottad ezt a címet vagy bír valamilyen különleges jelentőséggel, utalva arra, ami történt a duóval?
B: A Luftwaffe vége a régóta különböző irányba haladó és egymással egyáltalán össze nem illő útjaink eredménye volt. Az utolsó lemezt nem volt könnyű befejezni abban az időszakban. A Dissension a 2006-os borítófotóm címe. Ha akkor nem is kapcsolódott ehhez igazán, mára már hordozhat magában egy fajta ironikus jelentést.
1991-93 között hetente eljártam egy szerepjátékos csoportba. Időnként játszottunk régi játékokkal is és az egyik ilyen egy Luftwaffe nevű hadirepülő-szimulátor volt. A név (és a borítókép) lenyűgözött, utánaolvastam a kiejtésének és a szó szerinti jelentésének: "az ég, fegyverben". Maga az éter, mint fegyver. Akkor megfogadtam, hogy csinálok ezzel a névvel egy zenekart, de még mindig fura, hogy ez meg is történt és mára le is futott.
O: Miért lett Et Nihil az új zenekarod neve? Milyen jelentéssel bír számodra és mit kell, hogy jelentsen egy laikus olvasónak - úgy értem, laikus hallgatónak (haha)?
B: Az Et Nihil a Bled White című Luftwaffe szám refrénjéből származik. Szó szerinti jelentése: "És Semmi", ami számomra az igazi nihilista végkövetkeztetés. Mivel a latin holt nyelv, én így ejtem ki a zenekarom nevét jelentő kifejezést: "Et Nee-hil". Szóba került több névötlet is, beszéltem a barátaimmal, hogy mik jutnak eszükbe, de ez volt a legjobb, ami felmerült.
O: Az Et Nihil logója hasonlít egy háromfogú kerékre vagy egy fura, háromoldalú "b" betűre. Neked mit jelent ez a logó?
B: Bár más jelképek kombinációjának tűnik, ez egy önálló szimbólum. Nem én találtam ki, egy ma már nem létező távol-keleti jelkép, eredetileg több dolgot is megjelenít: tanítást, hatalmat, hatékonyságot...a felsőbb célért való továbbküzdés felelősségét. Ez a felelősség az én vállaimon nyugodott idén, hogy valami előremutatót kovácsoljak mindent az elejéről kezdve új név alatt és új zenészekkel. Ez meglett és sikeresebbnek érzem magam, mint valaha. Nekem ez a Felelősség Pecsétje vagy egyszerűen a Felelősség.
O: Sok újságíró szerint csak te és a projektjeid viszitek stabilan az apokaliptikus neofolk lángját. Tulajdonképpen az egyik dolog, amit szeretek a zenétekben, az a fenyegetés, a végzet, a közelgő összecsapás hangulata - a harci dobok, a disszonáns trombiták, a szigorú és harcias ének. Összehasonlíthatjuk sok kortárs neofolk zenekarral, akik egyre inkább "sötéten romantikus" dalokat írnak. Az ET NIHIL ezzel ellentétben a közelgő katasztrófáról fest képet [...] Ez szándékos? Mit gondolsz az apokaliptikus folk és napjaink egyre inkább világzenéssé váló neofolkjának szembenállásáról?
B: Az én munkám mind szövegben, mind kompozíciós szempontból vizsgálja és leírja, ahogy közeledünk az elkerülhetetlen véghez. A világzenés megközelítés a múltból merít többet, azokból az időkből, ahonnan minden ered. Nem látom teljesen tisztán a jövőt, de él bennem egy uralhatatlan szükség, hogy beszéljek róla, eljövetelének minden oldaláról.
O: Az Onus lemezben szerintem van valami rosszat sejtető hangulat, baljós atmoszféra. Nem ünnepiesen szól, iknább valahol a gyász és a hadba hívás között. Mi vezetett, mikor összeraktad az Onus zenéjét?
B: Az ET NIHIL nehéz időkben született. A kétségbeesést felváltó alkalmazkodás vezette új irányba a zenét.
[...]
O: Van politikai háttér a banda mögött? Ha igen, milyen?
B: A művészetem nem politikai.
O: Visszatérve a mostani anyagra, az Agony c. dalhoz honnan vetted azokat a hátborzongató, fájdalmasan üvöltő hangmintákat és mit akartál ezzel közreadni vagy kifejezni abban a számban? Szerintem ennek is köszönhető az "apokaliptikus" jelző az "apokaliptikus folk" kategóriátokban.
B: Sok dalomnak van önéletrajzi alapja. Az Agony múlt nyáron íródott, mikor komoly érzelmi megrázkódtatást éltem át, azt éreztem, hamarosan utolér engem a vég. Mikor a szenvedés hangjait alkalmazom a zenémben, fontos, hogy hitelesek legyenek. Ebben az esetben ezt kellett használni, hogy ne legyen csalóka a dal.
O: [...] Mit gondolsz a neofolkról zeneileg? Hova sorolnád és hogyan értelmezed teljes egészében, minden ágazatával együtt?
B: Az én saját zeném, amiben akusztikus hangszerek hallhatóak, csak ritkán hagyományos népzene. A "neofolk" szó nyelvi összetevő elemei ellenére egy új és független szóvá vált. A neofolk egyesítő vetületeit intellektuálisnak érzem, elegánsnak, egyenruhába öltöztetik így a mizantrópia és a megvetés megközelítését, vájkáljon akár a múltban vagy szorgalmazza a jövő termékenységét.
O: Az Onus "The May Report" c. dalában különösen kitűnik az akusztikus gitár használata. Hogy tanultál meg játszani rajta? Az ET NIHIL hangzásában lényeges elemnek érzed? (Azért kérdezem, mert történetesen a gitár elvakult híve vagyok.)
B: Megboldogult apám hobbiból lanton játszott, dulcimereket és vonós pszaltériumokat készített, mindig akusztikus hangszerekkel voltunk tele. Fiatalkoromtól játszottam akusztikus gitáron, de csak sokkal később jöttem rá, hogy szőjem bele abba az agresszív zenébe, amit játszani akarok. Apám segített az antikvitáshoz és a jó öreg fahangzáshoz is közel kerülni. A saját gitárjaim '70-es évekbeliek és azt hiszem, a legfontosabb, hogy rituálisan kötődjünk a hangszerünkhöz. Ezért hurcolom több ezer mérföldes utakon is a gitáromat, mivel egy bérelt hangszerrel sosem lennék elégedett.
A Changes tagja, Nicholas Tesluk is osztja ezt a nézetet (neki egy jó öreg Gibsonja van) és még egy listát is vezet, hogy melyik légitársaság hogy viszonyul a gitárokhoz. Sosem adjuk fel poggyászként a gitárjainkat.
O: Egyik kedvenc kérdésem zenészekhez: Ha zátonyra futnál egy lakatlan szigeten és életed hátralévő részében összesen 5 lemezt hallgathatnál, mert valamilyen őrült és hihetetlen oknál fogva lenne ott egy vinil lejátszó és semmi más, melyik lenne az az 5 lemez és miért?
B: Jackie Gleason — For Lovers Only, nagyon érzékenyen kötődöm ehhez. Mindig megríkat.
Death in June — But What Ends When the Symbols Shatter?
Throbbing Gristle — Mission of Dead Souls. A kedvenc koncertlemezem.
The Cramps — Smell of Female. A második kedvenc koncertlemezem.
Boyd Rice and Friends — Music, Martinis and Misanthropy. Rendkívül életigenlő!
O: Nemrég a Death In June előtt játszottatok Chicago-ban és már korábban is léptetek fel együtt. Mennyiben hatott rád a Death In June? Milyennek találtad élőben Douglas P-t, John Murphy-t és a többieket?
B: Az 1997-es Death in June, Strength Through Joy és NON koncert, amit láttam, teljesen megváltoztatta a zenei irányultságomat. Azzal élesítettem a gitár- és énektudásomat, hogy a But What Ends When the Symbols Shatter? és a Salute to Light ment nálam egymás után. Háromszor volt szerencsém fellépni Douglas-szel és Johnnal, legutóbb Chicago-ban az ET NIHILlel. Csak azt sajnálom, hogy kevés időt tudtunk együtt tölteni. Fogalmam sincs, hogy Douglas befolyása és szakmai segítsége nélkül mit csinálnék manapság zeneileg.
O: Hiszel a koponyalékelésben agybetegségeket gyógyító vagy gonosz szellemeket kiengedő hatásában? Nem egy ilyen szimbólum volt a régi Luftwaffe logó?
B: Van egy (nem meglepően) A Hole In The Head (Lyuk a fejben - a ford.) című remek dokumentumfilm, ami a történelemből ismert és jelenlegi koponyalékelésekkel foglalkozik, interjút készítettek több mai értelmiségivel, többek között Bart Huges-szal, aki felpörgette az agyteljesítményét ezzel a módszerrel. Meggyőző bizonyítékokat szolgáltatnak az eljárás mellett.
Nekem a Luftwaffe csak a zenéről szólt és szól. Az a szimbólum elveszített minden más jelentést számomra.
Az eredeti interjú 2014.01.16-én jelent meg: http://www.cvltnation.com/interview-us-neofolk-band-et-nihil-oliver-sheppard/ Oiver Sheppard készítette az CvltNation számára. A fordítás Tonka Zoltán munkája.
