Tanzbrunnen, Köln, 2024 Július 27. - 28.
Ha nyár, akkor itt a fesztiválszezon, legalább is ezt a régi jó szokást illő ápolni még akkor is, ha már jó pár évvel és tapasztalattal a háta mögött az ember levonja a következtetéseket, hogy miért is éri meg több száz kilométert utazni ahhoz, hogy lássunk pár élvezetes koncertprogramot. Nos nálam az idén sem történt ez másképpen, így fogtam a batyumat és felkerekedtem, hogy ismét részese lehessek egy - két ígéretes élő műsornak. A helyszín, ahogy tavaly is Németország volt, egészen pontosan Köln városa, ahol minden évben Július utolsó hétvégéjén rendezik meg a már hagyományos "Amphi Festival" eseményét.
Ez a kis kétnapos megmozdulás inkább a hazai zenekarokat vonultatja fel két napon keresztül, de persze nem feledkeznek meg a nemzetközi színtérről sem.
Gondolkodtam is rajta egy keveset, hogy érdemes - e nekiindulnom ennek az idei tizennyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő kétnapos eseménynek, de aztán úgy döntöttem mégis belevágok a sűrűjébe.
A szállást és a jegyet már előre lefoglaltam, így nyugodtan érkeztem meg a városba mondván most nem kell a kempingezés viszontagságaival foglalkoznom. Az események már szombat délelőtt elkezdődtek, de ami engem igazán érdekelt mint nyitó tétel az a Bloody Dead And Sexy műsora lett volna kora délután az "Orbit Stage" színpadán, írom ezt azért mert a zenekar egyik tagja egy baleset miatt nem tudta vállalni a fellépést, így az egész délutáni programjukat lemondani kényszerültek.
Ez nem érintett kellemesen sem engem, sem azt a sok sok rajongót és persze beleértve a bandát,
akik nagyon készültek erre a fesztiválra. Nem volt mit tenni irány a nagy színpad, ahol három óra előtt egy német illetőségű csapat a Ost + Front kezdett a koncertjébe.
Egy újabb verzió, akik a Rammstein zenei világán felkapaszkodva szeretnének babérokat learatni. A srácok az egyedi muzikalitás teljes hiányossága mellett igen sok időt töltenek a sminkszobában, így a horrorisztikusra sikeredett tagok figurái szépen el tudják adni magukat a nagyérdeműnek.
Itt jegyzem meg, amit már évek óta tapasztalok ezeken a fesztiválokon, hogy a német közönség torkán sajnos minden fajta szubkulturális dolgot le lehet nyomni, mert mindig vannak vevők a szinte értelmetlen dolgokra. Igaz, hogy a csapat már öt albumot adott ki 2012 óta és egy női taggal is büszkélkedhet Eva Edelweiß személyében, és koppintják az alapzenekart még a színpadi show elemeknél is, és a hab a tortán, hogy Patrik Lange énekhangja nagyon hasonlít Herr Lindenmann hangjára, nekem ez szombat délutánra egy kicsit soknak bizonyult. Ami viszont biztos, hogy az időjárás egyáltalán nem volt kegyes hozzánk szombat délután, ugyanis négy óra körül megnyíltak az ég csatornái és órákon keresztül sirattak bennünket, aminek az eredménye egy jó kis elázás lett.
A másik ami kellemetlenül érintett ezen a napon, hogy a Principe Valiente műsorára sajnos tudtam bejutni a Rajnán horgonyzó MS Rheinenergie nevű hajóra, annyi ember rekedt a fedélzeten az eső miatt, hogy a rendezőség csak úgy engedett be bizonyos számú embert, ha közben ugyanannyi ember el is hagyja a bárkát.
Nos így nem maradt más, mint ismételten a nagy színpad felé venni az irányt, ahol fél hat körül kezdett egy másik német zenekar, a ma már méltán híres Diary Of Dreams. Legutóbb tavaly sikerült látnom őket a M'era Luna fesztiválon, de korábban is volt szerencsém látni az Adrian Hate által 1989 - ben alapított zenekart. Idén április végén jelent meg legújabb szám szerint tizenötödik stúdióalbumuk "Under A Timeless Spell" címmel, amely tíz már ismert dalt tartalmaz és az érdekessége a kiadványnak, hogy a szerzeményeket a Lipcsei filharmonikusok tolmácsolásában hallhatóak.
A hatalmas ováció most sem maradt el, és mint ahogy az már megszokott módon lenni szokott a csapat hamar elvarázsolta a közönséget. Most is, ahogy a tavalyi fellépésükön vegyesen adtak elő régebbi és új dalokat is mint a "Menschfeind", "Listen And Scream", "The Secret", de nem hiányozhatott olyan nóta sem a repertoárból mint a "The Curse" vagy a "Butterfly : Dance!". A D.O.D. mindig is figyelt és ügyelt arra, hogy az élő fellépéseik a misztikumot tükrözzék vissza a hallgatóságnak, és bár a szerzemények időhosszúsága néha elég kiterjedt ritmusokban árad szét, személy szerint nekem a régi számok még mindig az etalont jelentik a banda szempontjából.
A Diary varázslatos felvezetése után egy röpke félórás szünet következett, és máris színpadon termett egy másik hazai híresség a Project Pitchfork legénysége.
A Peter Spilles / ének / által 1989 - ben alapított formáció muzikalitása leginkább az electro - industrial, Future Pop, EBM, Dark Wave vonalakon mozog.
Eddig tizenkilenc stúdióalbumot adtak ki, a legutolsó éppen az idén márciusban jelent meg "Elysium" címmel.
A mostani koncertjükre is az energia a dinamizmus és a hirtelen tempóváltásos dalok voltak jellemzőek, úgy mint a "Conjure", "Titanes", "The Queen Of Time And Space", vagy az örökzöldnek számító "Rain" számok felcsendülésével tették emlékezetessé és fergetegessé a műsorukat.
Nagyon jól illettek a nótákhoz a háttér vetítések. Hol egy kisfilm, hol pedig a fények és színek kompozíciós kavalkádja tette látványossá az elhangzott számokat.
A majdnem egyórás programjuk után még közel sem volt vége az estélynek, ugyanis váltásban jött még egy csapat a szintén hazai Eisbrecher legénysége. Az Alexander Wesselsky / ének / által vezetett csapat 2003 - ban alakult, és azóta 8 stúdióalbumot adtak ki és emellett jó pár egyéb hanghordozót is. Stílusukat tekintve az úgynevezett német indusztriális metál műfajban tevékenykednek, de magyarra lefordítva ők is egy a Rammstein által kitaposott zenei ösvényen kezdtek elindulni, igaz azóta már nagyban változott az egyéni hangzásviláguk, és az utóbbi tizenöt évben igen jelentős sikereket könyvelhettek el.
Háromnegyed kilenc előtt vette kezdetét a koncertjük. Most semmi nagy koncertpódium nem meredezett, ahogy az szokott lenni a fellépéseiken, egyéb más kiegészítő elemekkel megtűzdelve, most inkább a színpadi méreteket maguk előtt tartva csak egy nagy emelvény magasodott a közönség elé, de a háttér elemeket mellőzve kárpótlásul nagyon jó fény effekteket vetettek be a mai műsorba, ami egy olyan nyitó dallal indult mint a "Zwischen Uns", vagy a későbbiekben felcsendülő akusztikus kezdetű "Schwarze Witve", denem hiányozhattak a repertoárból a "Werrückt" a "Was Ist Hier Los" vagy a Mitstsück" szerzemények sem. Igazi extázis hangulat uralkodott szinte az egész fellépésük alatt, persze azért a lassúbb tételeknél egy kissé megcsappant a hangulat.
Itt elég feszítőssé vált a szombat esti programok kavalkádja, hiszen még véget sem ért az Eisbrecher műsora, már rohannom kellett az "Orbit Stage" pódiumához, ahol máris kezdetét vette a Then Comes Silence fellépése. Az erőteljes post - punk és goth zenei elemekkel megtűzdelt csapat 2012 - ben alakult a Svédországi Stockholm városában. Eddig hét stúdióalbumot jelentettek meg, az utolsó idén áprilisban látott napvilágot "Trickery" címmel. Be kell valljam az est végére már igen keményen éreztem az utazásból fakadó iszonyatos fáradtságot, ez az utolsó szombati koncert mégis adott még egy jókora plusz löketet. A "Flash In Pangs Of Love" a "Tickets To Funerals" az "Apocalypse Flare" vagy a nagy kedvencem a "Strangers" dalok hallatán igazi atmoszférikus és lendülettel teljes programot varázsoltak a színpadra a srácok. Mindenesetre nem bántam meg, hogy megnéztem kis csapat műsorát, és hulla fáradtan visszaindultam a szállásomra.
Be kell valljam nagyon jót tett a pihenés, amikor vasárnap délelőtt magamhoz tértem az előző nap okozta kellemetlen érzésektől.
A vasárnapi sziesztát követően három óra környékén érkeztem a a fesztivál helyszínére, ahol volt időm egy kicsit körbejárni az idei fesztivál vásárosait és az egyéb vendéglátó egységeket is. Az időjárás most kedvezett a jelenlévőknek, ugyanis pazar idő fogadott minden kilátogatót.
Idén is megnéztem Rajna partján kialakított beachet. A tengerpartot idéző fehér homok, a székek és napozóágyak most sem fürdőruhás emberekkel voltak tele, hanem csakis feketébe öltözött látogatókkal, akik a dark, goth, horror punk scéna ruhakölteményeit viselték ebben a délutáni melegben.
Fél négy előtt már kezdődött is az első formáció amire a mai nap kíváncsi voltam. A Hamburgi illetőségű Dark vette birtokába a színházterem pódiumát.
A még most szárnyait bontogató előadóművész 2020 - ban jelentkezett először egy kislemezzel, majd rá egy évre az első album is napvilágot látott "Nightmare" címmel.
Zeneileg dark, goth, post punk és elektro hangzásvilágban tevékenykednek. Egy ígéretes show műsorral készültek a nagyérdeműnek. Jobb és bal oldalon két táncos hölgy szórakoztatta a vasárnap délután egybegyűlteket, a hátérben egy zenésztárs Coffin Seller személyében, aki a billentyűkért és az effektekért volt felelős egy hatalmas gyertyákkal szépen feldíszített asztalon bűvölte a masinákat, és ha még ez nem lett volna elég egy vendég énekes hölgy Nicole Willerton is tiszteletét tette három dal erejéig.
Az ötvenperces program után egy kis lélegzetvétel és jött is a következő előadó a svájci illetőségű The Beauty Of Gemina. A Michael Sele által 2006 - ban alakított zenekar már jó pár éve hogy rendszeresen fellép Németországban, hol csak egy fesztiválon, de már csináltak saját országon belüli turnét is. A legújabb tizedik stúdióalbumuk pedig idén októberben jelenik majd meg "Songs Of Homecoming" címmel. A "Where Has It All Gone" és a "Suicide Landscape" hamar beindították a műsort, és egy klasszikus dal a "Nine While Nine" a THe Sisters Of Mercy egykori slágere is belefért a repertoárba.Most is inkább a ritmikusabb szerzeményekkel próbáltak meg előrukkolni. A hangzás és a fényeffektek rendben voltak, de való igaz a svájci gárda koncertjei mindig rabul ejtik az embert, és a tíz dalból álló nótacsokor igen hamar véget ért véleményem szerint.
Viszont pihenésről szó sem lehetett, hiszen a következő banda Merciful Nuns volt. Hat órakor kezdetét is vette a misztikum csodálatos világa a színházteremben. Azt hiszem ezt a zenekart nem kell bemutassam egyetlen gothic rockot kedvelő embernek sem. A 2008 - ban nyugovóra tért Garden Of Delight két tagja Andreas Franzmann / Artaud Seth ének, programok/ és felesége Jawa Seth / basszusgitár / alapították és gondolták újra ezt a felállást, és melléjük csatlakozott Jacques Moch / gitár /. Az azóta is tevékeny trió sorra jelentették meg albumaikat, szám szerint tizenegyet, sőt idén februárban egy 500 példányszámú válogatásalbummal rukkoltak elő. Akinek volt szerencséje látni annak idején a G.O.D. -t élőben játszani, nos az tudta mire is számítson így a hét utolsó napjának estéjén. Hozzáteszem hogy a régi és a mostani formációk muzikális hatásának nagy szerepe volt a Fields Of The Nephilim zenei világának.
A lágyan gomolygó füst és a félhomály majd az erősebb tónusú fények nagyon jól illettek a "Kvltan : The Origin", "Karma Inn", "Blue Lodge", vagy a "H.A.T.E." dallamihoz.
A tökéletes balladás és misztikus elemek végig harmóniában maradtak egymással. Kár, hogy a dob sajnos nem élőben szólt, ezzel emelve a kultikus este szintjét, de a közönség elé lerakott majdnem egyórás műsor így is hibátlanra sikeredett.
Ezek után átindultam a nagy színpadhoz, ahol a Blutengel kezdte éppen a koncertjét. A Chris Pohl által 1998 - ban alapított formáció még mindig igen népszerű német honban, de Európa szerte is sikeresek. A magukat csak dark pop műfajba soroló együttes tizenhárom albummal a hátuk mögött most is úgymond elvarázsolta a jelenlévőket.
A háttér vetítések és az alattuk lévő fények mellé minden dalhoz "Lucifer", "Into The Void", "Engelsblut", vagy a "Bloody Pleasures" egy - egy performance előadást is kerítettek emelve ezzel a leszálló este fénypontját. Akik otthon érzik magukat ebben a fajta teátrális zenei világban, márpedig itt sokan voltak, azok egy igen tartalmas szűk egy órát tölthettek a csapat társaságában. Ezután egy rövid pihenőt tartottam és megnéztem a "Met Mead" forgatagát, amely a Tanzbrunnen közepén elhelyezkedő kis kör alakú tavacska közepén található hatalmas sátorernyővel fedett létesítmény, ahol régebben mindig ékszer, cipő és ruhavásárt tartottak, de pár éve már csak úgymond egy beülős borozónak van átalakítva.
Itt kis időt eltöltve nekiindultam a számomra utolsó koncertnek ami a Kirlian Camera fellépése volt az MS Rheinenergie fedélzetén.
Hatalmas sötétlő tömeg ellenére szerencsére hamar bejutottam, ahol már szép számmal gyülekezett a nézősereg. A zenekar története még 1979-re nyúlik vissza, ekkor alakult a csapat. Az egyetlen alapító tag a formációban Angelo Bergamini. Ez az úgymond stabil felállás 2000 óta létezik amikor is csatlakozott az együtteshez Elena Alice Fossi, aki emellett még egy-két projektet is üzemeltet, többek között a neves Spectra Paris formációt is. Az elmúlt 45 évben számos albumot készítettek már.
A Kirlian hangzásvilága jóval elüt a Spectra' zenei palettájától, de kíváncsi voltam milyen élőben látni ismét őket hosszú évek után. Nos valóban amire számítottam az be is talált. A lendületes dalok "K - Pax", "C.R.U.D.", "Heldenplatz", "Nightglory" egyszerre a jövőbe repítettek bennünket, ezt igazolták a háttér kisfilmekben lejátszódó sci-fi jelenetek is. A műsor tökéletesen megkoreografált szinten zajlott, bár nekem a Kirlian zenei világa ami igazán bejön ezekből a formációkból, kicsit soknak tűnt ez az esti produkció a muzikalitást előtérbe állítva, de a lényeg, hogy egy szép befejező hatás volt a számomra a fesztivál végére.