- Fekete szivárvány -
Egy enyészetben fogant faj leszármazottjai vagyunk...
a halálból táplálkozunk,
a pusztulat szüli gyermekeinket,
feneketlen koporsók szülik álmainkat...a száműzött
halandóság áldozatai vagyunk.
Vérünkben gyötrelem izzik: szabadulnánk a hosszas
végtelenből...századok múlnak el felettünk...
A szomorúság gyökereibe oltjuk paranoiás téveszméinket,
a fájdalom lesz a szeretőnk...
Befogadnánk a férgeket, és könyörgünk, hogy testünkből
táplálják fiaikat...
Gyötrelem, kín és szenvedés...
Ott lakik szemeinkben a fenevad.
Kényszerek tengerében hányódunk, s fúnánk már,
de nem lélegzünk...
Kitárnánk szárnyainkat az álnok öntudatlanság felé,
de nem látjuk, merre lekik a kórság szemeiben rejtező
panaszok sugallata.
Széttárjuk karjaink' az élettelen Halál előtt,
bokrokba tömörülnek a szótlan álmok...
s a hajnali holdvilágnál utolsó dalát énekeljük az elmúlás angyalának...
De nem felel...
Ő sosem felel.
Halnánk, pusztulnánk, sorvadnánk...
de nem felel hívó szavainknak.
Porba sújt féktelen haragja...és magunkra hagy.
Vérben, sárban, gennyes váladéktócsában...
De nem...
nem fejezi be.
Ott hagy... vergődni...
élet és halál közt...
Szánalmas világmindenség!
Üvöltve zuhanunk a lét sivár folyamán...-
Nincs visszaút!
Nincs halál, nincs megbocsájtás.
Hogy képzeljük, hogy változhat bármi?
Hiú ábrándokat melengetünk széttiport kebleinkben,
szédülünk könnyeink örvényében...
saját szemeinkbe nézünk, és visszabámul a semmi...
arcul üt a remánytelenség.
Húgaink vérére szomjazunk, s leköpjük saját holttestünket a
ravatalon...
Puszta szeretetből méreggel kínáljuk, kinek jót akarunk...-
mézből kínálnak, s mi epét cseppentünk belé.
Gyűlölet...oly rég kihalt már szívünkből.
Megadás...
Beletörődés...
Lemondás!
Lázadásban izzó vérünket a lemondás könnyei hűtik ki...
Elég! Elég! Elég! Elég! Elég!
Elengedjük a megvadult paripa kantárját...
és hadd szaladjon!
Látjuk még, hogy az út porzik utánna... De nem!
Nem kell, hogy maradjon.
Oly szilaj...gyengék vagyunk, hogy újra szolgálatunkba állítsuk.
Fuss, szaladj, rohanj!
Ne is lássalak!!!
Üresség...csend... Szó nélkül minduntalan...
Néma, fekete magány...
Hová megyünk...és minek?
Szabadon?
Soha!!!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
