Pentti Linkola emlékére

"These are strange days for you and me and Germany" - ki akarna ennek ellentmondani? Fájdalmasan igazak Gottfried Benn szavai is, amelyeket 1947-ben Gertrud Zenzes-hez intézett, és amelyeket a Sezession nevű figyelemreméltó folyóirat 105. kiadása idézett és jelentetett meg: „Vágyjon vissza Németországba, de ne jöjjön. Nem szép itt, és nem is lesz az soha többé”.

Egy folyóirat, amelynek az álláspontjaival e sorok szerzője  nem minden esetben ért egyet, ugyanakkor mégis fontosnak tartja, hogy van ilyen lap.

Hasonló a helyzet azzal a szerzővel, akinek a gondolatait az alábbiakban a magyar közönség először ismerheti meg magyar nyelven (jelen ismereteink szerint): ő Pentti Linkola, a 2020 áprilisán elhunyt finn mélyökológus.

Egy radikális, sensu stricto, akinek a nézeteivel se a Sezession folyóirat, se e sorok szerzője nem azonosul, de ezek mégis egy értékes perspektívában mutatják meg napjaink nyomasztó kérdéseit.

Egy gondolkodó, aki Finnországban közismert és a nemzeti szakirodalom oszlopos tagja, ugyanakkor fordításban elsőként (ismereteink szerint) 2011-ben jelent meg „Can Life Prevail? A Revolutionary Approach to the Environmental Crisis“ című műve az Arktos Kiadónál (amely bibliofil szempontból hagy kívánnivalót).

Az alábbiakban Martin Lichtmesz cikkének fordítását adjuk közre, amely a Sezession 103. számában jelent meg "In memoriam Pentti Linkola (1932–2020)" címmel itt

Pentti Linkola emlékére (1932 – 2020) szerző: Martin Lichtmesz 

Április 5-én, 87 évesen elhunyt Pentti Linkola (Wikipédia) finn természetkutató és „mélyökológus“.
Nézetei nem kifejezés, hogy erősen vitatottak voltak. 
Ugyanakkor az „Extinction Rebellion“ idején (lásd erről Sommerfeldet itt , itt  és itt ) van némi kapcsolat a magányos különc és a mainstream klímakatasztrófa hype közt. Ettől függetlenül nincs semmi hasonlóság Linkola, és egy olyan burzsoá, privilegizált tinédzser közt, mint Greta Thunberg, aki a „Davoskraták“ támogatását élvezi.
Szikár, napbarnított, merev megjelenése is arról árulkodott, hogy az életét konzekvens, szigorú elvek alapján élte: a technológia, a „haladás“, az eudémonizmus és környezetszennyezés ádáz ellenségeként évtizedeken át hivatásos halászként dolgozott, csónakkal és hálóval, minden technikai segédeszköz nélkül. Emellett privát kutató volt, különösen az ornitológia területén szerzett komoly érdemeket.
Pusztán az a tény, hogy azok közé a radikális környezetvédők közé tartozott, akik a meggyőződésüket meg is valósították, tekintélyt parancsol számára támogatói és ellenségei körében is. Hazájában ikonikus, legendás személyiségnek számít, aki a sajtóban folyamatosan jelen volt, pedig semmit, de semmit nem tett azért, hogy közkedveltté váljon.
Ellenkezőleg: az erősen túlnépesedett, túlterhelt bolygó rendbetételére leplezetlenül azt javasolta, hogy az emberiség nagy részét ki kell irtani, illetve extrém politikai irányzatokat dicsőített, úgy a nemzetiszocializmust („egy nagyszerű filozófia“), vagy a sztálinizmust, mivel ezek számára az egyén kevéssé értékes és emiatt nagymértékű tömeggyilkosságokra is képesek voltak a képviselői.
Valójában neki minden eszköz megfelelt arra, hogy a világ népességét csökkentse és a technológiai civilizációnak ártson. A 2001. szeptember 11-ei terrortámadásokat éppúgy ünnepelte, mint a Baader-Meinhof-csoportot, a Vörös Brigádokat és más terroristákat, megvetette a demokráciát, és egy olyan öko-diktatúráról álmodozott, amely szigorú születésszabályozást és eugenikát gyakorol. A pandémiákat is üdvözlendő eszköznek tekintette, és még élete végén is kifejezte abbéli reményét, hogy „a koronavírus talán egy kicsit lassíthatja a Föld tönkremenetelét“.
Tipikus megjegyzései ilyenek voltak (forrás):
Hogy ezen a földön emberek milliárdjai vannak 60 kiló felett, az gyalázat.
Mindent el kell pusztítani, amit az elmúlt száz évben fejlesztettek ki.
Mit kellene tenni, ha egy hajó száz fővel a fedélzetén felborul, és csak egyetlen mentőcsónak van? Ha a csónak megtelik, azok, akik utálják az életet, megpróbálnak majd még több embert felvenni rá, míg végül mind elsüllyednek. Akik ellenben az életet szeretik és tisztelik, azok megragadják a hajó fejszéjét, és levágják a kezét azoknak, akik a csónak peremébe kapaszkodnak. 
Amíg Greta Thunberg a hallgatói körében pánikot próbál kelteni azzal, hogy egy „tömeges kihalást“ jövendöl, Pentti Linkola ezt a kilátást is jónak tartja, sőt az egyetlen kiútnak, ami az életet ezen a bolygón megmentheti. Stefan George után szabadon: “Mi neki százezrek halála, ha a gyilkosság őt magát életben hagyja“. Az összeomlás egy napon úgyis eljön, mert az élet és halál egyensúlyában megzavart természet megbosszulja önmagát. Az eljövendő katasztrófák így csak a megzavart ökológiai körforgás brutális visszarendeződési manőverei lesznek. 
Ide illik egy további vers Stefan George-tól (Zeno.org), amelyben egy járvány az emberi hübrisz büntetéseként jelenik meg:
"Ihr baut verbrechende an maass und grenze:
Was hoch ist kann auch höher!‹ doch kein fund
Kein stütz und flick mehr dient .. es wankt der bau.
Und an der weisheit end ruft ihr zum himmel:
Was tun eh wir im eignen schutt ersticken
Eh eignes spukgebild das hirn uns zehrt?‹
Der lacht: zu spät für stillstand und arznei!
Zehntausend muss der heilige wahnsinn schlagen
Zehntausend muss die heilige seuche raffen
Zehntausende der heilige krieg."

"Bűnözőket építesz a mértékre és a határra:
de nincs alapja.
Nem szolgál már támasz és javítás ... az épület inog.
S a bölcsesség végén az égbe kiáltasz:
Mit tegyünk, mielőtt megfulladunk saját romjainkban?
Mielőtt saját szellemképünk felemészti agyunkat?'
Nevet: túl késő a megálláshoz és az orvossághoz!
Tízezerrel kell a szent őrületnek lecsapnia
Tízezret kell a szent pestisnek megerőszakolnia...
Tízezer a szent háború."

Apropó George: könnyen elképzelhető, hogy Ludwig Klages  szimpatizált volna Linkolával. 

Linkola 1932. december 7-én született Helsinkiben. Már az édesapja, Kaarlo Linkola (1888–1942) is természettudós volt, továbbá a Finn Természetvédelmi Egyesület alapítója és elnöke. Linkola sok tekintetben hasonló volt egy másik extrém erdei szellemhez, Ted Kaczynski-hez, aki Unabomber-ként vált ismertté, és aki „Az ipari társadalom és jövője“  című manifesztumában hasonlóképpen a technológiai civilizáció radikális lebontását és az ipar előtti időszak kereteihez való visszatérést követelte (többek között Lutz Dammbeck „A háló“ című filmhez készült könyvében került kiadásra – szabadon letölthető az alábbi linken itt
Kaczynski ugyanakkor kevésbé tartotta szem előtt az ökoszféra túlélését, mint Linkola, sokkal inkább az emberi szabadság degenerációját helyezte fókuszba egy olyan rendszer által, ami az embereket neurotizálja és elidegeníti a természetes szükségleteiktől:
Az ipari forradalom hatásai az emberiség számára katasztrófát jelentenek. A várható élettartam a „haladó“ országokban lényegesen megnőtt, ugyanakkor a társadalom destabilizálódott, az élet beteljesületlenné vált, az emberek méltatlan függőségbe kerültek, ez a fejlődés széles körben elterjedő lelki problémákhoz vezetett (a harmadik világban egyben szervi betegségekhez is) és a természet mérhetetlen nagy károkat szenvedett el. A technológia folyamatos fejlődése csak rontani fog a helyzeten…
Linkola elvetette a „humánus“, „humanitárius“ és egyéb emberközpontú etikákat; kisebb mértékben ugyanez elmondható Kaczynskiről is. Nem nehéz felfedezni némi szellemi párhuzamot egy további, szó szerint erdei emberrel, aki szintén egy természetközeli, aszkéta életmódot részesített előnyben. Nevezetesen Martin Heidegger volt az, aki a technikát, mint formát a nihilizmusnak és „lét-felejtésnek“ tekintette, valamint a „humanizmust“ és emberközpontúságot szintén nem tartotta sokra. (Wikipédia)
Kaczynski különösen vehemensen kritizálta a modern baloldali ideológiát. Úgy gondolta, hogy a „szocialistákat, kollektivistákat, a politikai korrektség támogatóit, a feminizmus, a homoszexuálisok és a fogyatékkal élők aktivistáit, az állatvédőket és hasonlókat“ az irigység és kisebbségi komplexusok hajtják. Linkola ezen felül vehemens ellenzője volt az Európán kívülről történő bevándorlásnak (Videó) és a harmadik világ fejlesztését célzó támogatásoknak is (Videó 2). Egy interjúban arról panaszkodott, hogy Helsinki „Afrikává“ változott.
Ugyanakkor Kaczynski inkább anarchistaként nyilvánult meg (példaképéhez, Henry David Thorea-hoz hasonlóan egy erdei kunyhóban élt), míg Linkola szigorúan magának való nonkonformista és egy diktatúra lázas támogatója volt, amely az emberek egoista étvágyát keményen visszafogná:
Bármilyen diktatúra jobb lenne, mind egy modern demokrácia. Még egy inkompetens diktátor se lehet butább, mint az emberek többsége. A legjobb diktatúra az lenne, amelyben fejek hullanak, és a kormány mindennemű gazdasági növekedést megakadályoz.
Az emberek legközpontibb és legirracionálisabb hite a hit a technológiában és gazdasági növekedésben. Ennek papjai halálukig hiszik, hogy az anyagi jólét örömet és szerencsét hoz – noha a történelem minden bizonyítéka azt mutatja, hogy csak a hiány és a törekvés teszik az életet értelmessé, és az anyagi jó lét kizárólag kétségbeeséshez vezet. 
Az olyan politikai rendszer létrehozása, amely a vágyakra alapszik, fundamentális és végzetes hiba. A társadalom és az élet így annak alapján fog szerveződni, amit az egyén akar, és nem az alapján, ami jó neki… A demokratikus államokban a természeti rombolás és az ökológiai katasztrófa akkumulálódik [itt határozottan ellent kell neki mondanunk, lásd például itt  és itt  – M. L.]… az egyetlen reményünk egy erős, centralizált kormány és az egyéni polgárok feletti kompromisszumok nélküli kontroll.
Linkolában láthatóan egy szemernyi liberális, demokratikus vagy egalitárius szellem sem volt. Az emberi individuum számára a biológiai teljesség szempontjából teljesen jelentéktelen volt, az emberi életet túlértékeltnek tartotta, semmiképp nem jelentősebbnek, mint az állatok vagy növények élete. A szó szoros értelmében vett antiliberális volt, a lehető legkoncentráltabb és merevebb formában.
Az ő elképzelése szerint a világ így nézett volna ki (Ecofascism):
- A születéseket lincenszekhez kell kötni. A genetikailag vagy szociálisan alkalmatlan utánpótlást be kell tiltani annak érdekében, hogy a lakosság magasabb minőségűvé váljon, és hogy a minőségi családok több szülési engedélyhez jussanak.
- Az energiatermelést drasztikusan csökkenteni kell. Elektromosságot csak a legszükségesebb világításhoz és kommunikációhoz lehet engedélyezni.
- Élelmiszer: a vadászatot hatékonyabbá kell tenni. Az emberek étrendjébe be kell venni a patkányokat és gerinctelen állatokat is. A mezőgazdaságot fel kell osztani kicsi, nem mechanikus szektorokra. Az összes emberi ürüléket fel kell használni trágyaként.
- A közlekedés nagyrészt kerékpárral és evezős csónakkal történik. A magánautókat elkobozzák. A távolsági közlekedés korlátozott tömeges szállítással zajlik. Az utcák nagy részére fákat ültetnek.
- Külpolitika: Mindennemű tömeges bevándorlást és az import-export kereskedelem nagy részét le kell állítani. A határon túli utazások csak csekély számú diplomata és tudósító számára megengedettek.
- A kereskedelem nagy részét megszűntetik. Az ipari termelés csak egyes indokolt igények esetén engedélyezett. Minden nagyobb termelő egység állami tulajdonban van. A termékek tartósak, generációkon át használhatóak maradnak.
- Tudomány és oktatás: a tanítás praktikus képességekre fókuszál. Mindennemű konkurenciaharcot meg kell akadályozni. A technológiai kutatást minimumra korlátozzák. Ellenben minden gyerek megtanul úgy halad pucolni, hogy csak a nagyobb, fényes szálkák maradjanak meg.
Linkola egyben egy nagyon megragadó és direkt szerző is, aki előszeretettel élezi ki hátborzongatóan és cinikusan a mondanivalóját. Az eredeti finn szövegeknek kevés fordítása jelent meg – 2011-ben az Integral Tradition Publishing kiadó publikált egy válogatást a tanulmányaiból és cikkeiből angolul Can Life Prevail? (“Fennmarad az élet?”) címmel.
Egy kis ízelítő az egyik leghírhedtebb “Humanflood” (“Emberáradat”, 1990) című írásából:
“Mi vagy te, oh, ember?”- kérdezték a költők a régi szép időkben. Az embert tetszőlegesen sokféleképpen lehet definiálni, de a legalapvetőbb tulajdonságát két szóval össze lehet foglalni: túl sok. Én túl sok vagyok, te is túl sok vagy. Ötmilliárdan vagyunk [az azóta eltelt 30 évben becslések szerint 7,763 milliárdan lettünk. M. L.]. Egy abszurd, megdöbbentő szám, ami még mindig növekszik? (…) Egyszer egy nyarat biciklitúrázással töltöttem Lengyelországban. Ez egy csodálatos ország, ahol az ember minden sarkon kis katolikus gyerekekkel találkozik, édesek, mint a cukor, és szinte teljesen selyembe vannak öltözve. Egy úti leírásban olvastam, hogy a második világháború alatt Lengyelországban több ember halt meg, mint bármely más országban – nagyjából hatmillió, ha jól emlékszem. A brossúra egy másik része alapján ki tudtam számolni, hogy a háború óta a lakosság növekedése ezt a veszteséget negyven év alatt háromszorosan kompenzálta.
A következő utam a világ legbrutálisabban lebombázott városába, Drezdába vezetett. Elborzasztó volt a csúnyasága és a szemetessége, fojtogatóan tele volt, egy füstös, környezetszennyezett lyuk. Könnyen jött a gondolat, hogy egy újabb oltás az égből talán nem ártana. Kinek hiányzanak azok az emberek, akik meghaltak a második világháborúban? Kinek hiányzik az a húszmillió, akiket Sztálin kivégzett? Kinek hiányzik Hitler hatmillió zsidója? Izrael úgy tele van, hogy majd szétreped; Kis-Ázsiában a túlnépesedés miatt néhány négyzetméter szemétért is harcok folynak. A világ városait újra felépítik és megtöltik emberekkel, a templomokat és emlékműveket helyreállítják, hogy legyen a savasesőnek hová bemarnia magát. Kinek hiányzik a második világháború halottainak kihasználatlan utódlási potenciálja? Tényleg szüksége van a világnak még több százmillió emberre? Hiány van könyvekben, dalokban, filmekben, porcelánkutyákban, vázákban? Nem elég egy milliárd hússá vált anyai szeretet és egymilliárd édes ősz hajú nagymama?   
És itt újra eszébe jut az embernek George: „Már a számotok is vétek“.
Ahogy sejthető, Linkola hatalmas lelkesedést váltott ki a mizantrópok és apokalipszis hívők körében, köztük szerénységemből is (a 80-as években mélyen belém ivódott az ökológiai katasztrófák árnyéka https://sezession.de/61597/gretas-apokalypse-und-meine).
A “Humanflood” című munkát Adam Parfrey a befolyásos Apocalypse Culture II (2000) című kézikönyve is kiadta, ezzel bizonyos szubkultúrák körében Linkola kiemelt státuszt szerzett. A kötet borítója a szintén „apokaliptikus“ festőtől, Joe Colemantől származik, aki ebben a filmjelenetben egy prédikátort alakít, aki egy kifejezetten Linkolához méltó üzenetet hirdet:
Nézzetek körül. A hantavírus vár rátok. Ebola. És az esőerdő mindenféle kotyvalékot főz ki, hogy biztosra menjen, hogy a lakosság ellenőrzés alatt marad. Ezek a dolgok mind szükségesek. Miért növekszik manapság a szexuális elhajlások száma? Mert ez a szaporodó szexualitás ellen van. A természet nem akar még több gyermeket. Nem. Ez nem a születések ideje. Nem a szülések ideje. Ez a halál ideje. Azt mondjátok, a drogos a probléma. Azt mondjátok, a szexuális elhajlók a problémák. Azt mondjátok, a sorozatgyilkos a probléma. Azt mondjátok, a rasszista a probléma. Azt mondjátok, az az ember, aki másokat gyűlöl, a probléma. De nem ők a probléma! A szexuális elhajló, a gyilkos, a sorozatgyilkos, az élet kioltója a kúra! TI VAGYTOK A PROBLÉMA!
Időnként egyes labilis személyiségek arra hivatottnak gondolják magukat, hogy ezt a vélt munkát a természet szolgálatában magukra vállalják, és egyben saját magukat is kiirtsák. Think globally, act locally: 2007-ben egész Finnországot megrázta egy 18 éves diák, Pekka-Erik Auvinnen  ámokfutása, aki a nihilista-antihumánus világnézetét részben Linkola írásaiból szívta magába. „Az emberiség túlértékelt“ – állt a fekete pólóján, amiben fegyverrel a kézben a kamera előtt pózolt, mielőtt a „Columbine“-beli gyilkos példaképeihez hasonlóan a tettek mezejére lépett.
A Covid-19 pandémia miatt jelenleg elterjedt „összeesküvés-elméletek“ (direkt nem használom ezt a kifejezést negatív értelemben) közül az egyik szerint Bill Gates és más vele szövetséges „elitek“ a válságot tudatosan szabadították el, egy nagyobb terv részeként, hogy a világ lakosságát drasztikusan csökkentsék. Mivel a koronavírus ilyen értelemben nem elég hatékony (Pentti Linkola csalódott lenne), a Gates által bejelentett tömeges oltások nyilvánvalóan ezt a célt szolgálják.
Noha úgy gondolom, hogy Gates és más nagysági mániás világmegmentők ténylegesen azon vannak, hogy egy totalitárius-globalista levest főzzenek ki, de ez a speciális teória ebben az esetben nem áll össze. Az mindenesetre tény, hogy Gates – többek közt a „klímakatasztrófával“ és a CO2-kibocsátással összefüggésben – többször is utalt a túlnépesedés problémájára. De nem arról beszélt, hogy a bolygó lakosságát kell csökkenteni, hanem a lakosság növekedését, még ha ezt félreérthetően is fejezte ki.
Gates sok tekintetben egyfajta „Anti-Linkola“: az egyik egy gazdag, hatalmas, a médiában folyamatosan jelen lévő amerikai technokrata finom megjelenéssel, egy politikailag korrekt, könyörületes kapitalista, aki az egész emberiséget, de főleg a harmadik világot meg akarja „menteni“ és oltásokkal boldoggá tenni; a másik egy emberkerülő, politikailag extrém és nem korrekt aszkéta egy távoli országban, akinek a nyelvét senki nem beszéli, aki halászatból él és legszívesebben már ma kiirtaná az emberiség nagy részét világjárványokkal, hogy fákat lehessen ültetni helyettük.
Ha valóban van összefüggés a föld felmelegedése és a túlnépesedés közt, és ha a felmelegedés miatt egy nagy globális katasztrófa közeleg, akkor prevencióként valóban a lakosságszám (és nem csak a lakosságnövekedés) drasztikus csökkentése lenne a logikus lépés. Greta Thunberg és Bill Gates azonban sosem menne el eddig, legalábbis nyilvánosan nem.
Időnként a „klíma“- és környezetvédő aktivisták is rámutatnak, hogy egy „zöld“ diktatúrában hisznek, ami a világot megmentené, így például az „Extinction Rebellion“ alapító Roger Hallam:
A kormányokat rá fogjuk kényszeríteni, hogy cselekedjenek. És ha nem teszik, akkor megdöntjük őket és egy olyan demokráciát hozunk létre, ami a célnak jobban megfelel. És igen, eközben egyesek meghalhatnak.
Hasonlóan “Linkola-szerű” volt a hírhedt “Holokauszt-reletivizálása”:
A klímaaktivista szerint az elmúlt 500 évben mindig voltak genocídiumok.“Őszintén szólva azt mondhatnánk, ez szinte egy normális esemény“. A holokauszt számára “just another fuckery in human history”, azaz “csak egy további szar az emberiség történetében”.
Emiatt a szentségtörése miatt megszűnt a szerződése az Ullstein kiadóval. Az ilyen imázs- és publicitási problémák azonban kevéssé érdekelték Linkolát. Ellentétben Bill Gates-szel, Roger Hallammal vagy Greta Thunberggel ő megengedhette magának, hogy konzekvens és brutálisan őszinte maradjon. Sose tett lakatot a szájára, emiatt pedig jár neki minden nonkonformista elismerése.
Vajon Pentti Linkola egy excentrikus, extrém bolond volt? Erre a kérdésre igennel válaszolnék. Az írásai pont a néhol meglepő túlfeszítettségüktől válnak izgalmassá, és ezek irodalmi minőségétől függetlenül is úgy látom, hogy Linkolát olvasni messzemenően megindító és egyben rettenetesen rá tud világítani dolgokra. Az elemzései és diagnózisai többnyire nehezen vitathatóak, még ha az általa javasolt „terápiák“ kegyetlennek, őrültnek és végrehajthatatlannak is tűnnek (ugyanez igaz Ted Kaczynski esetén is).
A jobboldali táborban (főként a libertariánusokhoz húzó frakcióban) divattá vált a környezeti problémákat egyáltalán nem komolyan venni a „klíma“-hisztéria túlkapásai és annak gyanús összeköttetése miatt a világgazdasági fórummal és globalizációs elképzelésekkel. Ennek azonban fontos ellentmondani, ebben a kérdésben komoly gondolkodónak tekinthető Rolf Peter Sieferle (az új írásait lásd itt  és itt ).
A levegő- és vízszennyezés, a kihalások az állat- és növényvilágban, az élettér túlterjeszkedése és túlhasználása, az erőforrások kizsákmányolása (még mindig bizonytalan vagyok, mit is jelent a klímaváltozás) – ezek mind komoly problémák, amelyek pont a jobboldalnak és a konzervatívoknak kellene, hogy fontosak legyenek, mivel az ökológia jobboldali kérdés.
Ami Linkolát illeti, egy finn rajongója a nekrológjában találóan fejezte ki, mi volt igazán megragadó a személyiségében (magánemberként állítólag „kultivált, udvarias és öniróniával teli volt“, illetve sarkos humora volt). Nem pusztán az, hogy úgy is élt, ahogy prédikált:
Linkola, aki a modern társadalom kényelmeinek nagy részét elutasította, valószínűleg konzekvensebb volt a legtöbbünknél. Mindenképpen konzekvensebb volt, mint a tipikus zöld politikusok, akik sose hagyják el Helsinkit, legfeljebb, ha egy nemzetközi klímakongresszusra repülnek. De Linkolát nem csak a konzekvencia miatt lehet csodálni, hanem azért, mert szenvedett. Linkola számára a környezeti válság nem egy elvont, adminisztratív probléma volt, hanem egy személyes katasztrófa is. Ő maga szenvedélyes biofil volt. Az ember és környezete közötti törékeny kapcsolat számára egy mélységesen intim és tragikus ügyet jelentett. Másokkal ellentétben megtagadta, hogy a számára legtisztább örömforrást feladja. Ez az ellenállás oda vezetett, hogy a társadalom szélére sodródott, és az egész élete egy egyszemélyes demonstrációvá vált. Ez tette őt mind a tisztelői, mind az ellenségei számára igazán érdekes jelenséggé.        

A cikkben szereplő kép forrása.


A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2023. 02. 23. - 08:54 | © szerzőség: Zweiundzwanzig