Kevés zenekar mondhatja el magáról, hogy 40 éves alakulását követően a sokszor nehéz sziklaként sodró akadályok ellenére, 10 éve ismét eredeti felállással ünnepelhet egy világkörüli turnén a rajongókkal, vagy -némely esetben a saját zenei bakancslistát kipipálandó- érdeklődőkkel.
A Killing Joke 2010-ben, szintén októberben látogatott el hozzánk. Az akkori bő 2 órás meghatározó élmény után izgatottan vártuk a színtér veteránjait a Dürerbe október 23-án, ahol a Turbowolf volt a turné vendégzenekara az estén. A bristoli banda már bőven izzította a terem hangulatát, mire megérkeztem a Dürerbe. Az első pillanatokból feleszmélve szemmel láthatóan a gyülekezők közül a frontember euforikus atombomba hiperaktivitása több- a zenekarból velem együtt talán kevésbé felkészült embert lepett meg hasonlóképp. Percekig nem tudtam hova tenni az összképet. De bevallom, annak ellenére, hogy nem az én világom ez a fajta glam csillogással fűszerezett hard rock, a koncert végén már én is telivigyorral álltam a teremben. Cris Georgiadis hihetetlen energiával és aktivitással vitte végig a nagyjából 45 perces műsort. A mindenképp emlékezetes debütáló élményen – nálam - maximum a túlhangosítás csorbított a befejezésig -nem sejtve ekkor még azt, hogy ez bélyegzi meg végül az egész este hangulatát.
A Turbowolf intenzitásából feleszmélve, a cirka 20 perces átszerelésnél a postpunk legendák várva várt produkciója előtt sok szintén klasszikus/kultikus zene hangolta a teremben gyülekezőket. Hömpölygő tömegként előre haladva figyeltük a történéseket.
Jaz Colemanék nem sokat váratták az egybegyűlteket és rögtön kezdésnek egy hatásvadász nehézbombát bedobva lépett a színpadra a Killing Joke.
A Love Like Blood alatt Jaz fürkészte - pásztázta a közönséget, akik a kezdésre szinte teljesen megtöltötték a termet. Ahogy haladt a program és oldódott a kezdeti kíváncsi feszültség a színpadon, az első sorokban is sok ismerős arc és rengeteg -külföldi- rajongó teljes odaadással kántálta Jaz átvezetői után a zenekar életútját -ha nem is mindenki számára legteljesebben-, átívelő setlistet olyan slágerekkel, mint az Eighties, az Autonomous Zone, vagy a Requiem, a The Wait vagy a záróakkord Pandemonium.
Sajnos idővel egyre hátrább keveredtem, így akárhogy is volt jelen a színpadon Geordie Walker a megszokott hűvösségével, Youth a bohém kiállásával, vagy Jaz nosferatui lelkesítésével és közös (látszólag) örömzenéléssel ment le a másfélóra, valahogy hiányzott mégis a kraft, és érezhető volt az öregurasság és egy kis fakóság már a veterán legendákon.
Lehet emiatt, lehet a hangzás miatt – amit elől még azt gondolva, hogy közel állunk a színpadhoz-, hátrább sem tudtam jobban értékelni és valahogy egy kis hiányérzettel -és a korábbi koncertélmények felidézésével, kevésbé felfokozott hangulatban indultunk haza a hűvös őszi éjszakába.
Killing Joke setlist
1. Love Like Blood
2. European Super State
3. Autonomous Zone
4. Eighties
5. New Cold War
6. Requiem
7. Bloodsport
8. In Cythera
9. Butcher
10. Loose Cannon
11. Labyrinth
12. Corporate Elect
13. Asteroid
14. The Wait
15. Psyche
Encore:
16. The Death and Resurrection Show
17. Pandemonium
