Ha van zenekar, ami után a vasárnapi hangulat íze marad meg az emlékeimben, akkor a svéd Oh Hiroshima lesz az. Úgy alakult ugyanis, hogy pünkösdi Wave-Gotik-Treffenen májusban már volt szerencsém látni Őket, a két esemény furcsa mód azonban eltérő előjelet hagyott bennem. De ennyire azért nem kéne előre szaladnom, hiszen a budapesti fellépés egy nagyon szépen összerakott line up-nak köszönhetően több volt egy lemezbemutatónál: két előadóval is bővült a Turbina színpada ezen az estén.
A MÁV szerintem nem teljesít olyan pocsékul, mint ahogy a rossz nyelvek tartják, ezen az estén azonban kibabrált velem, a hazai színeket képviselő Kinotronik volt a szomorú véráldozat. Megérdemel ennek ellenére pár mondatot. A Képzelt Város-t a műfaj kedvelőinek nem kell bemutatni, ennek "romjain" épült újjá ez a hideg, atmoszférikus elektronikus zene, a trip-hop, ambient és zajosan építkező gitár násza. A Fekete Zaj-al szorosan összefüggésbe hozható: a nyári fesztiválon idén ott mutatkozott be, és jelen estünket is a "Zaj Birodalom" égisze alá helyezhetjük.
Az Ausklang-al már nem dacoltak a Z70-es vonatok, és Ők bizonyultak számomra az este "fénypontjának. Másnapi meló ide-oda, a Turbinában nagyon szépen összegyűlt a közönség, ez meglepetés volt számomra. A nyári Just Mustard egy júliusi hétfőn messze nem volt ilyen sikeres, itt a jelenlét kézzel tapintható. A berlini Ausklang trió azokhoz állhat igazán közel, akik a post-rockban nem pusztán a gitárok fokozatos elnehezülését és a nagy katarzist keresik (pl. Explosion in the Sky, I Like Trains), hanem a hangok közötti teret, a türelmes építkezést és az elmélyülés lehetőségét is. Ambient és drone elemekből induló kompozícióik a csendesebb, meditatív szakaszoktól a sodróbb, katarzis felé tartó részekig jutnak el, de nem bombasztikus lezárással. Intim, szívhezszóló előadás, aminek a Pulsar című szerzeménye (remélem jól értettem) emlékezetes lezárás. Ismerkedésnek a Kairos (2024) és Resonanz (2020) albumukat ajánlom. Ez utóbbi érdekessége, hogy a a berlini Zionskirchében tartott, több hónapon át rögzített improvizációs kísérletezések anyagából állt össze kilenc tételes hangfolyammá.
Említettem a lipcsei 'Hiroshima élményemet. Kiegészítve azt, két kedvenc zenekarom előtt egy másik helyszínen volt még időm arra, hogy megnézzem Őket. A kristinehamni srácokat vélhetően izgalomban tarthatta, hogy a hatodik stúdióalbum, az And the Dead Tree Gives No Shelter gyakorlatilag három napja (június 4.) jelent meg, viszont fesztiválkoncert lévén abba az egy órába belesűrítették másfél évtized tapasztalatát és sikerszámait is. Nagyon működött a dolog nálam, alapvetően a Frustration gall szintipánkjára tökéletes ráhangolódást nyújtott nekem. Így érthető lehet, milyen öröm volt számomra, hogy a Zaj-stáb duplázta a nyári koncertet és ősszel a Turbinában is fogadta.
Mélyen nem ismerve az Oh Hiroshima munkásságát (A 2011-es Resistance Is Futile és az Oscillation került a látóterembe korábban), a friss albummal közvetlenül a koncert előtt ismerkedtem. A post rock szépen építkező hangulatát megtartva, valamivel progresszívebb a "metálos" ízeket hozzákeverve tálalt a zenekar. A Turbina nem nagy koncerthelyszín de színpadi fények igazán hatásosak, gyakori az alkonypír és a sarki fény érzete (ezt az Ausklangnál is már írhattam volna), a koncertre pedig a melankolikus hangulat, a fokozatos kiteljesedés egyensúlya jellemző. Különösen a Meridian, az Angelos és az Exit Cloud kapcsán működött jól élőben a zenekar atmoszférikus, mégis erőteljes hangzása. A közönség részéről látható átélés és elégedettség, amit nyilvánvalóan megérdemeltek ezek a remek zenészek. Talán nem illik így befejeznem mégis a beszámolómat, de sajnos engem And the Dead Tree Gives No Shelter („A holt fa sem ad menedéket.”) sajnos nem hozott olyan lírai lázba, mint azt a címben rejlő üzenet sugallta volna. A korábbi, instrumentális és az ambient/post-rock világában született Oh Hiroshima friss anyaga sajnos élőben sem hozta azt, amire én igazán vágytam volna. A fentiek tükrében azt mondhatom, hogy megérte vasárnapi áldozatot hoznom, de hazafelé a szinte üres vonaton még voltak kétségeim ezt illetően. Kellett az ülepedés pár napja, hogy kicsit szebbnek lássam a világot.
