A Wardruna 2022-es turnéjának budapesti koncertjét a Barba Negrába szervezték meg július 6-án. Egy már kőkeményen nyári, meleg szerda, este hat óra.
Einar Selvik, aki 2003-ban Gaahl-lal és Lindy Fay Hellainnel galapította a zenekart, Kvitrafn avagy a „fehér holló” művésznéven ismert, és a Gorgoroth nevű black metal zenekar egykori dobosa. Azt hiszem, az északi folk mestereit nem kell alaposan bemutatni: bár a nemzetközi ismertséget Einar Selvik zseniális szerzeményei után szerezték meg, amelyek a Vikingek című sikersorozat soundtrackjén szerepeltek, a Wardruna már jóval korábban, a 2000-es évek eleje óta sokak szívébe szőtték bele északi történeteiket. A Wardruna jelentése "a titkok őrzője" vagy "ő (♀️), aki suttog". Első albumuk 2009-ben jelent meg, mégpedig a Runaljod-sorozat első része gap var Ginnunga címmel.
Az este Lindy - Fay Hella & Dei Farne előadásával kezdődött pontban 6-kor megalapozva az atmoszférát, a közönség szépen lassan megtömte a Barba Negra tágas szabadtéri terét. Lindy-Fay Hella, a Wardruna énekesnője a Dei Farne zenészeivel, Roy Ole Førlanddal és Ingolf Hella Torgersennel együtt olyan hangzásvilágot teremt, ami arra szeretné ösztönözni a hallgatóságot, hogy keresse a varázslatot a környezetében. Hildring című legújabb albumukat 2021 novemberében adták ki a ByNorse Music gondozásában. A 'Hildring' a norvég délibáb szót takarja.
Mindenki türelmetlenül várta a "rúnák védelmezőit", de előbb még vendégzenekarként a Kalandra vitte tovább az este ívét. A Kalandra egy norvég-svéd kollektíva, amelyet Jogeir, Katrine, Florian és Oskar alkot. Éteri dallamokat szőnek nyers és borzongató zenei tájakba. A 2020-as The Line albumukkal való debütálásuk után ők komponálták a Kingdom Two Crowns eredeti zenéjét: Norse Lands videojátékhoz, és már alig várták, hogy nemzetközi turnéra induljanak.
Az idő lassan pergett, az éjszaka nem volt hajlandó betakarni az eget, a színpadon pedig az utolsó előkészületek is megkezdődtek. Pontosan 20:15-kor a "fehér holló" kitárta szárnyait, és elvitt minket egy utazásra, mélyen a múltba, egy olyan időbe, amikor még mindannyian kapcsolatban voltunk a természettel.
A Kvitravn első hallásra beindította a rezgéseket, felszínre hozza és eloszlatja mindazt a szorongást, ami az idők során felgyülemlett. A lassú egyenletes ritmus és az éneklés segített gyorsan átszellemülni. Aztán egy dörgő taps törte meg a varázslatot, szerencsére csak egy rövid időre. Nem is zavarnak tovább, és a Skugge az érzelmek újabb hullámait hozta elő. Végre élőben is hallhattam ezt az általam nagyon megkedvelt, friss számukat. Ezek után szépen sorban elhangzott az összes remek dal, amiket imádunk (bár tudtam volna még személyes kedvencemet javasolni: az Ingwart, amit eddigi pályafutásom alatt élőben még nem hallottam). A setlistben szerepelt a Solringen, Lyfjaberg, Tyr, Grá, Helvegen, a koncert végét pedig a Voluspá-val zárták, így egy jól összerakott egyveleget hallhattunk.
Én személy szerint pár szám után egy múltbéli időhurokba kerültem, végtelenítve elhallgattam volna még, talán ezért is éreztem kicsit rövidnek az előadást. Nem baj, otthon tovább hallgattam felvételről (sőt, be kell valljam egészen hajnali 5-ig elszórakoztattam magam és a szomszédot is).
A koncert végén Einar megköszönte a közönség meleg fogadtatását, amit hatalmas taps és reflektorok kísértek, ami szépen lassan vissza is vitt minket a szürke valóságba, de azért némiképp megkönnyebbülten.
