Az 1980(!)-ban egy londoni squatban alakult Rózsaszínű Pöttyök elkényeztetik Budapestet, hiszen még a hőskorukban számos látogatást tettek nálunk (számomra a Fekete Lyuk koncertje volt a legemlékezetesebb) majd a NegativeArt rendezéseinek köszönhetően 2005 és 2008-ban is vendégül látta a Marco Polo Club Őket. Ahogy Európában mindenfelé itt is maroknyi (kb. 100 fő), de lelkes híve akad az Edward vezette Legendásoknak. Fura módon ezt a létszámot annak ellenére sem nagyon lépi túl az érdeklődés, hogy számos esetben nagy neves fesztiválokon is headlinerek, gondolok itt a lengyel Bolkow-fesztiválra, vagy akár a hildesheimi Mera Lunára. Mintha ez a csapat direkt arra rendezkedett volna be, hogy privát Európa-turnéjukon esténként családiasan alakulhasson ki a meghitt pszichedelikus hangulat.
Az érem másik felén ellentétben a fentiekkel azért elmondható, hogy az idei körút azért futott bele egészen kongó koncerttermekbe is, amit honlapjukon fájlalva említ meg a frontember.
Nem alakult ez szerencsére így itthon, ha nem is tömegével, de a szokott módon gyülekeztek ezúttal új helyszínen a Tűzraktérben a TLPD-ra kíváncsiak. A közönség teljesen vegyes; korosodó industrial-arcok a Lyukból, alterarcok (talán az Á lehetett törzshelyük a 90-es években), negyvenes párok – 30 feletti az átlagéletkor. A koncert a 30. évforduló turnéja, és utólag szerencséseknek is tarthatjuk magunkat, mert a budapesti dátum után az énekes édesanyjának betegségéből kifolyólag a további helyszíneket törölték egy postban tájékoztatva a közönséget.
Pozitív várakozással tekintettem a koncert elé, mert hírként vettem, hogy „márciusban a távozás mellett döntött - 21 év után - a Pöttyök varázslatos személyiségű szaxofonosa, Niels van Hoorn, és a jövőben több időt szán Strange Attractor című saját projektjére”. Számomra a szaxofon nem volt a zenekar nélkülözhetetlen hangja, azt a kábító melankóliát, mely annyira elragadó és megfogó sajátja a Pink Dots-nak, nálam inkább törte, mint erősítette a fúvós szekció. A változásoknál maradva visszatért azonban Erik Drost korábbi gitárosi posztjára, az időbe meredő mérleg egyik nyelve kipottyantott egy rózsaszínű pöttyöt, de a másikba azonnal került – az egyensúly megmaradt.
Mintegy másfél órás koncertet hallgathattunk végig.
Mi mondható el a koncertről annak, aki ismeri és szereti Őket, de nem tudott jelen lenni? Semmi, mert különösebb attrakció nélkül azt a csodálatos hangulatot tudták megteremteni, mint eddig mindig. Intim, érzékeny és varázslatos.
Mi mondható el a koncertről annak, aki nem ismeri Őket?
Semmi, legfeljebb az, hogy legközelebb jöjjön el a koncertre, mert hanghordozón sem rossz a The Legendary Pink Dots, de élőben mindenképpen megér egy misét, nem beszélve arról, hogy ez a produkció simán megérdemel 50-100 embernél többet. Mi ott voltunk, köszönjük a szervezőknek.
Akasha fotói
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
