’’ Ebben az alanti világban azonban az elemek durva formák, anyagi tömegek és anyagi elemek,
az egekben viszont természetüket és tulajdonságaikat megőrizve találhatók meg.
Égi módon léteznek, sokkal tökéletesebb formában, mint a Hold alatti világban.’’
Agrippa, Henricus Cornelius ab Nettesheym: De Occulta Philosophia
Megállapítható, hogy jelen kiállítás nézője számára Lynda Stevens képei nem csupán az alkotó művész különféle absztrakciói, sajátos (el-) vonatkoztatási rendszerének quadrokba foglalt megnyilvánulásai, hanem szerencsés esetben magának a befogadónak is szenzuális alapú lét –’felismerései’.
Az, az először talán messzemenően szubjektívnek gondolt világ - értelmezés, melyet a művész, az itt felsorakoztatott, aprólékos gonddal megalkotott műveivel közvetíteni próbál, meditatív projekció nélkül is befogadhatóvá, egészen közérthetővé – felismerhetővé – válik, amint alaposabban tanulmányozni kezdjük a képsíkból kimozduló felületek struktúráját: a Létbe vetettség materiális lenyomataival találkozunk. S valóban; az érzékeny festőművész tábláin mindjobban felismerhetővé válnak bizonyos közölni kívánt események, látszólag összefüggésüket vesztett élmények s az anyagon túli princípiumok szinte ásványi lenyomatai.
Maga a művész, legutóbb, belső képalkotási mechanizmusát lelki automatizmusként határozta meg, melyben tudatalatti benyomások ár-apálya váltakozik. A bensőjében felsejlő képek megragadásakor azok spontaneitására figyel fel s elkerülni igyekszik az irányítottság (nemritkán tévutakra vezető) befolyását. Ilyen szempontból – saját megfogalmazása szerint - minden egyes műve kísérlet. Az időpillanatban megtalálható zen fellelésére tett kísérlet. Lynda Stevens jelen tárlatán a befogadó számára is adott tehát a felfedezés lehetősége: a matéria elpusztulásának, átalakulásának és átszellemítésének megismerése! Egyúttal észrevehetjük, hogy ez a keresett és vágyott zen-pillanat analogikusan megegyezik az alkímiai processzus talán legfontosabb, egyben legveszélyesebb stációjával is.
Lynda Stevens képein igazából nem történik meg a kritériumszerűen elvárt, tárgyi forma alóli tényleges felszabadulás. Mindenki számára nyilvánvaló, hogy Stevens alkotásain az anyagszerűségen marad a legnagyobb hangsúly s az anyagi világ elemei a maguk tapintható valóságában jelentkeznek festményeinek többségén. Ugyanakkor a műtárgyak létrehozásakor személyiségének lepárlóedényében olyan folyamat megy végbe, melyen keresztül a durva-anyag számunkra láthatatlan, szubtilis minőségei is megnyilvánulnak, vizualizálhatóvá válnak: a műveken többek közt ezért jelenhet meg következetesen az arany-szín, mint a mindenben jelen lévő és mindent átható rejtett erő egyetemes szimbóluma illetve valósága. A hét segéd (azaz a bolygók) által uralt világ a végzetnek van alávetve: ez az eimarmené. Lynda absztrakciói a tudatosan felfogott, végzet uralta világ megértésének lenyomatai, sajátos nyelvezettel ábrázolt képi megfogalmazódásai. A kollázsszerűen alkalmazott anyagokkal nem modern assemblageokat hozott létre; a hangsúly épp, hogy nem a bevont tárgyak kontextusból kivontságán van; az összeépített (egyúttal össze is olvasztott) elemekből álló fraktúrák egyfajta geografikus lenyomatok. Jelentésrétegük felszínén ezek csupán spontán módon létrejött érdekes anyag-megfolyások, részben alakított dermedések, ám valójában nem mások, mint távlati tájképek, a vertikális pólus-pontból szemlélt, domborzati elemeket felidéző térképek, melyek az ember számára - közönségesen csak sejtett, de bizonyos tudati szinteken teljességgel – megismerhető (realizálható) toposzokon igazíthatnak el. Éppen ezen a ponton kerül művészete távol a Kandinszkij-féle, XX. századi szellemi művészettől: egyfelől híjával van a szám-alapú, konstruktív kimódoltságnak, de az öncélú, minden naturális utalás nélküli, esztétizálást is önkénytelenül elkerüli. Másfelől tekintve, pusztán témaválasztásaival is messze elhalad a jelenségek redukciójára törekvő, mégis a káprázat impressziókon alapuló prezentációját szem előtt tartó absztrakt művészet mellett.
Ahogyan oeuvrejére általánosan jellemző, az itt bemutatásra került művein sem az egyszerű formákkal jelöl, nem egyszerű színeket alkalmaz, s csak esetenként közvetít még csak nem is áradó érzelmeket: műveivel magasabb princípiumokról nyilatkoztat ki. Képeivel a tárgyi világ jelenségeit azok esszenciális alapjainál ragadja meg; szükségtelen a kényszerített (irányított) átszellemítés.
Lynda Stevens vegyes technikájú alkotásai tulajdonképpen a hermetikus mortifikáció olyan állapotképei, melyeken a külső (érzékelt, s együtt-álmodott) világ támasz értékű képei felbomlanak, elenyésznek, majd a kataleptikus állapot halál-pillanatában a disszolúciót követően a megértett képek már az eloldódottságot tükrözik. (A képeken a fehérek gyakorisága ezért lehet szintén szembetűnő.)
A haláltusában kicserélődnek az ismert formák, helyükre a borzalom megtapasztalásával a természet fénye szüremlik be! E földöntúli, új fény látható Lynda képein; őket nézve ezért nem a primér, dekoratív, modern festményeken megszokott színvilággal találkozunk. Tudatosan vagy tudattalanul akár: döntően az arany – a kvintesszencia - megőrzéséről, megtartásáról szólnak e képek.
A szétesés, a roncsolódás körülményei közt is uralni próbált tudatosság az applikációk valós háttere.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
