A kép néz engem?

Tudomásom szerint Anitát gyermekkora óta foglalkoztatja a művészet, melynek több ágában is tevékenykedik. A kísérletező szellem hajtja, melyet alkotásai híven tükröznek.
Szívesen foglalkozik a színekkel, formákkal és különböző anyagokkal. Mi emberek is pont ilyenek vagyunk, sokfélét szeretnénk csinálni életünkben, de vonakodunk belekezdeni. Miért is? Félünk a kudarctól,a nehézségektől, az ismeretlentől, a visszautasítástól - pedig ezek elkerülhetetlen részei életünknek, a tanulás folyamatának. Anita belevágott abba, amire mindig is vágyott – a saját lelki állapotának kifejezésébe, a belső énjének efféle feltárására.

Munkáin keresztül egy egészen új, más embert ismerhetünk meg, mint a hétköznapokban, hiszen képei mély gondolatokat hordoznak magukban. Mintha a munka közben átlényegülne, egy másik világba lépne, mely csak az övé, és amelybe a kiállításon, ha körbenézünk, mi is bepillanthatunk. Véleményem szerint ehhez a bepillantáshoz a kulcs a szem. Végignézve a falon megfigyelhetjük, hogy az alkotások legnagyobb részét az emberek, ill. az emberi lélekkel való foglalkozás, az abban végbemenő változások, érzelemhullámok teszi ki.
Folyamatosan van egy olyan ambivalens érzésem a képeket nézve, hogy én szemlélem azt, vagy a kép néz engem? Nem tudom, hogy ki kit néz, belém látnak-e. Én fejtsem meg a kép mögötti érzéseket vagy engem fejtenek meg közben? Valószínű, hogy az erre adott válaszaink az adott lelkiállapotunktól is függnek majd. A város és az ember kapcsolatáról az gondolom, hogy furcsa, pláne ha a mi terünket is belevesszük. Az egyik ember kukucskál, a másik ferde szemmel néz, a harmadik összehúzza szemöldökét. De ugyanígy van ez a kitárt ablakoknálnál is, ahol látom, hogy a szomszéd szemből befelé néz, a helyiséget a magam terének érzem. És jönnek az újabb és újabb kérdések. Dupla tükör van elénktartva, hogy a szem a lélek tükre, fejezi ki mindazt, amit belülről megélünk. A gyermeké, a felnőtté, vagy esetleg a sajátomé? Vagy mindezeké, hiszen a gyermeket ábrázoló képeken úgy tűnik, hogy a gyermek kitekintve a felnőttek világába rádöbben bizonyos dolgokra. Szemében a döbbenet, az elkeseredés, a csüggedés, ugyanakkor a boldog élet felhőtlen pillanatai tükröződnek. Például a macit fogó kislány hátterében egy városrészlettel: szeméből az ártatlanság sugárzik.

Az alkotásokat szemlélve érdemes akár kétszer háromszor is körbemenni a tárlaton, hiszen van egy első benyomásunk a kép kapcsán, akár vegyük a macit ölelő leányt. Látszólag egy kedves kis kép, jól illik egy mesekönyvbe, azonban Anitánál az apró kis részleteken van a hangsúly, akár tudatosan, akár öntudatlanul. Ha a kerítést nézzük eszünkbe juthat, hogy az most őt megvédi vagy elzárja. Szív alakú motívumok sugallnak szeretetet, de miért vannak fordítva? Majd mindenhol az ilyen apró csavarokon van a hangsúly , és folyamatosan arra ösztönöz, hogy mélyebben szemlélődjünk, illetve hogy kérdéseket tegyünk fel önmagunknak.
Számtalan képen találkozunk a nő ezer arcával: a dögössel, a csábítóval, a magányossal, az elgyötörttel – a nő aspektusaival. Ilyennel találkozunk a cirkuszos képeknél is. Érdekes, hogy létezik egy színes és egy fekete-fehér változata.A színgazdagság és a színvakság – milyen fényben élni és nélküle. Az életünk csupán felfogás kérdése, minden lehet életteli.
Végezetül annyit mondanék még, hogy érdemes bizonyos szimbulikus elemeket szemlélni, mint pl. lámpa, szív, állatok, hal, pillangó, madár, de legfontosabb a szem, illetve érdemes a színhasználaton is elmerengeni. A három alapszín illetve 3 mellékszín dominál, kiegészülve a fehérrel, ami valami magasztosabb felé visz, egyfajta fókuszpont, ami megvezeti gondolatainkat.
Most pedig Király Lajos gondolataival fejezném be, melyben arról elmélkedik, hogy merre is menjen tovább:

Arra gondolok
Merre vegyem utam
Merre fordítsam arcom
Földre égre
Befele gomolyos titkaim felé
Vagy szembe
Az áttetsző végtelennek

Talán a dolgokat és az embereket nem olyannak látjuk, mint amilyenek, hanem amilyenek mi magunk vagyunk.

Bóbita, Bóbita játszik
Szárnyat igéz a malacra,
Ráül, ígér neki csókot,
Röpteti és kikacagja.

A tekintet igaz és ítélkezés nélküli.

Füry Anna