"...Az egyszeri, nagy-választás végzetszerűen megismételhetetlen praxisához normális esetben Megrendülés vezet. Ez a tremendum perszonális szinten Novák Tündénél is, - ahogyan a szellemi tartalmakkal élénken foglalkozó létbe vetetteknél rendszerint - a ciklikus Jupiter-visszatérés pillanatában következett be. Vizuális művészetében az ezt követő néhány évben forrott ki s csapódott le az önmaga felé (e kiállítással pedig a felénk) prezentálható válasz.
A kiállított húsz képen látható magányos Lukrécia, (sok esetben a hatásos pátoszformulákkal bemutatott,) nemes ideát felidéző alakja a historia részleteinek visszafogott kibontásával lesz szemünk láttára az erényességet meghazudtoló (alá) bukott nő! – s mint médium – egyszerre korkritika! A csak finom utalások szintjén érzékeltetett – (Novák szerint ”nem is annyira fontos”) - testi aktust követően a hősnő eszmél, majd lelkileg már meghalva, fekete gyászruhában jut el saját maga könyörtelen feloldozásához (- számára az érzelmek terén tanúsított családi-megbocsájtás teljesen irreleváns).
Lukrécia (és a fotóművész) választása tehát didaktikusan korunk kritikája is: Novák a sorozattal rámutat arra, hogy az emocionalitástól túlzottan áthatott, negatív értelemben elnőiesedő modern világunkban környezetünktől többnyire megkaphatjuk a vágyva várt mentségeket: az érzelmi megváltást; ám egy szigorúbb, transzcendentális igazodású, archaikus eszméket beteljesítő korszakban a (nő-) ideát megtestesítő makulátlan személy beszennyeződés esetén, minthogy többé nem reprezentálhatott égi rendet, nem élhetett tovább..."
Izsák Anikó fotói
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
