Lucretia

 - Novák Tünde kiállítása a Picasso Point kávézóban MMXII. X. XXV. -

Alternativa Lucretiae: Veritas Lucretiae

”Tudom, atyám, hogy te vigasztalni akarsz,

  de az én számomra nincs vigasz.

  Ha föl is mentem magamat a bűn alól,

  a büntetés alól nem.”

 Boronkay Iván: Római regék és mondák

Leszögezhetjük, hogy Novák Tünde itt bemutatásra kerülő koncepciózus fényképsorozata, egy hosszan tartó, messzemenően kiérlelt ön-reflektív belső folyamat végső lenyomata. Ilyen tekintetben e válogatott anyag közel áll korábbi, - a jelenlévők közül talán sokak által már megismert - lírai hangvételű, s mégis szigorúan dokumentarista ’fény-pillanat-képeihez’; mert hiszen azokon is a művész szemében tükröződő profán események, lét-pillanatok töltődtek fel, kerültek magasabb esztétikai szintre egy személyes választás miatt.

A vizuális forma kiválasztásakor most a művész tudatosan egy - számára meghatározó - rendkívül megrendítő előképhez, egy tizenhatodik századi festményhez nyúlt vissza: a dél-németalföldön tevékenykedő Szent Vér Mesterének öngyilkos Lukréciájához.

Az idén elkészült Lukrécia-stációk tekintetében különösen fontosnak tarthatjuk hát a választás cselekedetét s nem csak azért, mert Novák Tünde az Igazság hiteles közvetítőjeként az archaikus Róma egyik történelmi hősnőjét választotta, a műtermi képek közül hosszas mérlegelést követően pedig éppen ezt az öt párost; hanem azért is, mert egy válsághelyzetbe került emblematikus individuum sztoikus választásának bemutatásával kényszeríti gondolkozásra a ’ma’ rezignált emberét. Az igazság felismerése ugyanis jobb esetben feltárja a lehetséges utat a személyiség feletti magasabb princípiumok tisztelete felé.

Az antik hagyomány erényességre vonatkozó talán máig legismertebb választás – paradigmája a Xenophonnál fennmaradt Prodikosz példázatból ered. A héraklészi, - jelentős lemondással járó - választás Lucretia Collatina alakjában olyan női szempontot mutat meg, melyben a tévedés lehetőségét is magába foglaló akaratnyilvánítás kétségtelenül felmagasztosul; a suicidium következményei pedig, ahogyan Ovidiustól és Titus Liviustól megtudjuk, egy exoteriális Birodalom megrendüléséhez vezetnek. A tükörben észlelt, fény-árnyékokból álló perszona ideális esetben a megélt élettapasztalatok hatására felépült égi igazodású kép /imago dei(?)/. Amennyiben a realizált, törékeny felépítmény nem felel meg a bensőleg elvárt ideának, a törekvés kudarca bizonyosságot nyer, tragédia történik. Az itt, erőteljes pillanatképekkel elmesélt történet valódi lényege tehát az, hogy változtathatatlan ideához hű, fiatal patríciusnő belső királysága korrumpálódott, így bukása önmaga számára nyilvánvaló! A folytatás tekintetében érzelmes emberek számára rettenetes, mégis az egyetlen igaz választásra kényszerül. (S valójában ezzel együtt esik meg külső szinten, hogy a tarquiniuszi királyság kezdethez hűtlenné vált eltorzult volta Lukrécia igazságán keresztül válik fájóan érzékelhetővé a római nemesség számára.)

Az egyszeri, nagy-választás végzetszerűen megismételhetetlen praxisához normális esetben Megrendülés vezet. Ez a tremendum perszonális szinten Novák Tündénél is, - ahogyan a szellemi tartalmakkal élénken foglalkozó létbe vetetteknél rendszerint - a ciklikus Jupiter-visszatérés pillanatában következett be. Vizuális művészetében az ezt követő néhány évben forrott ki s csapódott le az önmaga felé (e kiállítással pedig a felénk) prezentálható válasz.

A kiállított húsz képen látható magányos Lukrécia, (sok esetben a hatásos pátoszformulákkal bemutatott,) nemes ideát felidéző alakja a historia részleteinek visszafogott kibontásával lesz szemünk láttára az erényességet meghazudtoló (alá) bukott nő! – s mint médium – egyszerre korkritika! A csak finom utalások szintjén érzékeltetett – (Novák szerint ”nem is annyira fontos”) - testi aktust követően a hősnő eszmél, majd lelkileg már meghalva, fekete gyászruhában jut el saját maga könyörtelen feloldozásához (- számára az érzelmek terén tanúsított családi-megbocsájtás teljesen irreleváns).

Lukrécia (és a fotóművész) választása tehát didaktikusan korunk kritikája is: Novák a sorozattal rámutat arra, hogy az emocionalitástól túlzottan áthatott, negatív értelemben elnőiesedő modern világunkban környezetünktől többnyire megkaphatjuk a vágyva várt mentségeket: az érzelmi megváltást; ám egy szigorúbb, transzcendentális igazodású, archaikus eszméket beteljesítő korszakban a (nő-) ideát megtestesítő makulátlan személy beszennyeződés esetén, minthogy többé nem reprezentálhatott égi rendet, nem élhetett tovább.

Az egyetemes Igazság - jelen kori, főként értelmezésből adódó - válsághelyzetében Novák Tünde a választás lehetőségét tekintve mégis megengedőbb. Fényképekkel közvetített szemléletében nagyon fontos a választás és példamutatás, azonban az archaikus alternatívát nem erőlteti ránk. Önálló kiállításával poétikusan mutatja meg, hogy a kimozdítottságra reagálni (megalkuvást nem tűrve) úgy is lehet, ahogyan Lukrécia cselekedett. Egy, a kiállítást megelőző személyes beszélgetés alkalmával - Lukrécia választása kapcsán - Novák összegzésként így fogalmazott: "Tisztelem, hogy volt ilyen. Oda kell figyelni rá, de a mai ember nem feltétlenül kell, hogy (e problémát) így oldja meg."

Vagyis a jelen tárlatot szemlélve észben kell tartanunk, hogy Novák Tünde Lukrécia passiójával semmit nem erőltet, okulásként csupán egy elgondolkoztató VÁLASZTÁSI lehetőséget mutat meg!

Tessék hát választani!