"Hé ember, tudod, hogy soha nem jössz vissza A tér már a múlté, a híd már a múlté A nehézségek már a múlté, a máglyák már a múlté" (Nick Cave: Red Right Hand)
A 80-as 90-es évek és az új évezred underground színpadának meghatározó figurája, a több mint 10 hivatalos albummal, 25 éves zenei múlttal rendelkező Nicholas Edward Cave költő, író, zeneszerző és előadó egy személyben. Együttese a Bad Seeds zenéjében keveredik a post-punk, a blues, a rock, a dark, a folk és a soul egyfajta balladisztikus hangvétellel kiegészülve. Rendkívül változatos, a zongorától a hegedűn át az elektromos gitárig terjedő hangszerelés és a legkülönbözőbb hangulatú dalok jellemzőek rájuk, költeménynek is beillő szövegekkel, amelyek többsége a hit, a szerelem és halál témaköreit járja körül.
De ki ez a ma már közel 50 éves művész? Ahogyan hanyagul elszívott cigarettával a szájában, sovány testét borító sötét öltönyben kisétál a színpadra és fájdalommal telített baritonján a tomboló közönség felé kiáltja, hogy:..."Get ready for love!...", majd mögötte feldübörög a Bad Seeds hangszerkavalkádja, jóleső borzongás fut át rajtam. Megértem,hogy miért érdemes a 21.század egyre kommerszebb könnyűzenei palettáján is felvállalni valamit, ami magasabb célt szolgál a sekélyes szórakoztatásnál. Hangok nyelvén szőtt költészet, amely egy kivételes személyiség szenvedését és örömét, kétségbeesését és megbékélését közvetíti felénk, hogy önkéntelenül William Blake szavai jussanak eszembe: "Menny és Pokol házassága..."
A történet 1957-ben az ausztráliai Wangaratta-ban kezdődött....
A fiúk a szomszédból
Nick Cave egy irodalomtanár és egy könyvtáros fiaként látta meg a napvilágot, akik szigorú anglikán nevelésben részesítették a fiút, így a vallással, amely egész életében meghatározó szerepet játszott már nagyon fiatalon kapcsolatba került. Mick Harvey-vel még a középiskolában találkoztak és megalapítottak egy bandát, amely a "Boys Next Door" (Szomszéd Fiúk) nevet viselte. Az első single-jük címe: "These Boots Are Made For Walking" lett 1978-ban, amit hamarosan követett egy "Door Door" című album '79-ben. A tagok ekkor: Nick, Mick Harvey, Tracy Pew, Phillip Calvert and Rowland S. Howard. 1980-ban az új "Birthday Party" című albumukról nevezték el az együttest, és Ausztráliából Londonba költöztek. Botrányos életstílus, szex és drogok, a fiatal együttes berobbant a londoni undergroundba. Experimentális post-punkjuk vad volt és kaotikus, sötét és extrém. Hamarosan bizonyos tiszteletet vívtak ki a brit főváros forrongó zenei színterén, köszönhetően az olyan lemezeknek, mint a "Prayers On Fire" vagy a "Junkyard". Utolsó albumuk, a "Mutiny" után nyugat Berlinbe költöztek. 1983-ban Cave feloszlatta a bandát, és megalakította a Bad Seeds-t a hegedűs Blixa Bargeld-el, aki az industrial zene egyik legjelentősebb formációjának, az Einstünderzende Neubauten-nek vezetője volt. A "Bad Seeds" nevet Mervin Leeroy 1956-os filmjéból kölcsönözték.
From Her To Eternity - 1984
Az együttes első munkája 1984-ben jelent meg. A felállás: Nick Cave (ének), Blixa Bargeld (hegedű), Mick Harvey (dob), Barry Adamson (gitár és zongora), Hugo Race (gitár). Nyugodtan kijelenthetjük, hogy Nick számára a 80-as évek közepe nem a kommersz jegyében telt. Az első album a From Her To Eternity címet kapta, és nem sok kellemes, viszont annál több őrült és morbid pillanatot tartogat számunkra. Az album még nagyjából a Birthday Party hatását hordozza, azonban egy Leonard Cohen (Avalanche) és egy Elvis Presley (In The Ghetto) feldolgozás is megtalálható rajta a gyökerekre való utalásaként. A többi szám viszont egy iszonyatosan nyomasztó pokoljárás, nincs igazi refrén vagy énekelhető dallamok, a dob idegtépően kattog, az elkínzott gitárok és a disszonáns zongorahangok alatt. Erre jön rá Nick sátáni éneke amely goteszk suttogásból egy pillanat alatt hisztérikus üvöltéssé fajulva kergeti a kevéssé felkészült hallgatót az őrületbe. Nehéz elképzelni hogy Nick Cave-et ma inkább a gyönyörű érzelmes balladákról és a Kilye Minogue-al énekelt melankolikus duettről (Where The Wild Roses Grow) ismeri a nagyközönség.
The Firstborn Is Dead - 1985
A következő évben Cave egy regényen kezdett dolgozni ("And The Ass Saw The Angel/És Meglátá A Szamár Az Úr Angyalát") amelynek témái több helyen megjelennek a Bad Seeds következő albumán. A vallásos témájú de nagyon tragikus és kemény könyv számos irodalmi díjat gyűjtött be és 10 nyelvre lefordították. Az új album még a "From Her..."-hez hasonló megközelítésben született, de a dalok relatíve finomodtak (nehéz is lett volna túlszárnyalni az előző album kegyetlenségét). A "Firstborn" esetében is fölösleges könnyed perceket vagy akár egy kis megnyugvást keresnünk. A kezdő Tupelo a mai napig szívesen játszott szám koncerteken és egy kissé mellbevágja a hallgatót, hogy ne is keljen fel a földről az elkövetkező 40-45 percben. Torz Blues-ok, az extázisig fokozott nyugtalanság - Cave mély hangja mintha a pokolból szólna, sötétség, a kipréselt gitárhangok pengeként vágnak. Van egy elképesztően nyomott hangulatú ballada (Knocking On Joe) ami már mutat abból valamit, hogy milyen irányba fognak később elmozdulni.
Kicking Against The Pricks, Your Funeral... My Trial - 1986
A következő év igen aktívan telt a zenekar részéről ugyanis sikerült két albumot is elkészíteni, igaz, az első (Kicking Against The Pricks) csak feldolgozásokat tartalmazott. Nick leginkább klasszikus bluesdalokat dolgozott át az előző két album hangzásvilága után meglepően letisztult felfogásban. Vannak ugyan itt is meghökkentő darabok, de szokatlanul könnyedek és dallamosak is. Cave zseniálisan formálta át a saját világának megfelelően a számokat. Tim Rose "Hey Joe"-ja - amit a legtöbben még Jimmy Hendrix tolmácsolásában ismerhetnek - például egészen megragadóan "Cave-esre" sikerült, de a nyitó Muddy Waters sem marad el mögötte. A következő sorlemezen amely "Your Funeral....My Trial" címmel jelent meg szintén érezhető a változás. Nagyon sötét hangzás, de kissé hallgathatóbb dalok. Itt mutatkozik meg először a tipikusan balladisztikus megközelítés. A zene nyugodtabb és költőibb lett, habár ez csak a számok felére igaz. Itt is vannak azért bőven az előző korszakból ismerős hangzások. Baljós zongorafutamok, melankolikus gitár - erős dalok jellemzik a lemezt. Cave hangja iszonyú mennyiségű világfájdalmat közvetít az olyan tételekben mint pl. a Carny vagy a hátborzongatóan sötét Stranger Than Kindness, amely a Berlin Fölött Az Ég című Wim Wenders filmben is többször megjelenik. Maga az énekes is epizódszerepet vállalt az egyébként remek alkotásban.
Tender Prey - 1988
A Tender Prey a Bad Seeds zenéjének végleges megváltozásáról ad hírt. Az új album minden eddigi munkánál muzikálisabb és letisztultabb lett, igen jó dalokat tartalmaz. Cave hangja egyre biztosabb, a zenészek profik. Az új album esetében sem kell azonban valami könnyed hallgatnivalót várnunk. A zongorás, többségében sötét hangulatú balladákon át az egyetlen gitáron előadott bluesokon át a gospel-szerű dalokig minden megtalálható itt, amivel Nick Cave és a Bad Seeds valaha próbálkozott. A nyitó Mercy Seat az együttes legnagyobb számban eladott Single-je lett, a hegedű és gitár összjátéka talán még sosem volt ennyire tiszta. Az Upjumped the Devil című akasztófa-blues a 70-es évek olasz "spagetti" Westernjeinek hangulatát idézi, a Deanna pedig szokatlanul felszabadult. A melankolikus Mercy-ben Cave valami elképesztően fájdalmas éneket produkál a záró New Morning-ban pedig szokatlan nyugalommal búcsúzik. Nick és zenekara még ebben az évben játszott a már említett Wenders-filmben illetve Cave egy Ghosts...Of the Civil Dead című börtönfilmben is megjelent amelynek zenéjét is ő írta.Tint Ink (Tintakirály) címmel könyvet adott ki amely verseket és dalszövegeket tartalmazott. Nick ezután Berlinből Brazíliába költözött ahol egy turné folyamán megsimerkedett Vivienne Carneiro-val aki hamarosan Cave barátnője lett, 1991-ben fia született tőle, Luke.
The Good Son - 1990
Talán köszönhetően Vivienne-nek, a barátságos Sao Paolo-i időjárásnak, Nick legújabb kiadványa jóval lágyabbra sikerült mint az eddigiek.Azért a Good Son sincs híján annak a mélységnek és fájdalomnak (Sorrow's Child,The Hammer Song), amely az eddigi munkákat jellemezte, de egyre több a nyugodt, szinte már pozitív hangulatúnak nevezhető szerzemény. Ezen a lemezen található az igen meggyőző The Weeping Song című szerzemény, amit azóta szinte minden Bad Seeds-koncerten eljátszanak. A kezdő Foi Na Cruz akár Leonard Cohen is lehetne, nem is beszélve a lírai Ship Song-ról ahol Cave egyetlen zongora segítségével művel csodát. Az album egyébként szintén remekül sikerült, egy kerek, érett és letisztult munka. Érdekes, hogy hősünk élete éppen ekkortájt indult meg a lejtőn. Köztudott, hogy sohasem tartózkodott az italtól és a különböző tudatmódosító szerek használatától, végül heroin birtoklásáért letartóztatták és elvonókúrára ítélték. Ekkorra már drogfüggése annyira elhatalmasodott, hogy kérdésessé vált, egyeltalán túléli-e. Két év múlva adta hírül: túlélte.
Henry's Dream - 1992
Elképzelhetjük mit élhetett át a művész ebben a két évben, ha meghallgatjuk a Henry's Dream lemezt. Ismét egy dühös album, kemény és szimbolikus szövegekkel. Blixa hegedűjátéka minden eddiginél sziporkázóbb, a zongorajáték keményen odacsapva, Nick éneke pedig minden üres helyet betölt. A főként zongorára és akusztikus gitárra épülő dalok többsége rendkívül zaklatott, de a korai lemezekhez viszonyítva mégis jól látható a fejlődés a dalok megkomponálásában és a hangszerelésben. Nick nem akart visszatérni korábbi hangzásához. I Had a Dream Joe, Brother My Cup Is Empty, John Finn's Wife - mind tipikus, csak Nick Cave-re jellemző alkotások, ahol keveredik a misztikum, a balladisztikus homály a kemény realitással. Itt is vannak azért szép és nyugodt(abb) pillanatok, ahogy azt a Tender Prey óta megszokhattuk. Azért a záró Jack the Ripper meghallgatásakor érdemes elgondolkoznunk, hogy Cave valóban meggyógyult-e.
Let Love In - 1994
A Let Love In Nick Cave egyik legismertebb és legjobb munkája. Do You Love Me, Red Right Hand, Loverman az énekes legtöbbet emlegetett dalai. A Let Love In nem más mint Cave eddigi művészetének összefoglalása. A számok minden eddiginél erősebbek, a lemez minden érzést, színt és hangulatot felvonultat. Szerencsére az egyetlen dal ami kissé gyengére sikerült (Jangling Jack) mindössze két és fél perces. Többnyire szerelmesdalok szerepelnek itt a cave-i fájdalom nyelvén reprezentálva, minden magasságon és szakadékon, szenvedésen és boldogságon átvezetve, amit ez az érzés jelenthet számára. Az örök kérdés (Do You Love Me?/Szeretsz engem?) foglalja keretbe a művet (Part I és Part II). A Loverman-ben (amit még a Metallica is feldolgozott) Cave a mindent elégető szenvedély hangján szólal meg, az Ain't Gonna Rain Anymore-ban a szakítás fájdalmáról énekel, a Nobady's Baby Now-ban a férfi és a nő örök küzdelméről vall. Cave a természetfelettivel társalog miközben a végítélet harangjai zengenek. Lenyűgöző.
Murder Ballads - 1996
A Murder Ballads volt az első album, amivel Nick Cave mainstream sikereket aratott és 1996-ban átvehetette a legjobb férfi előadónak járó díjat. A Kylie Minogue-al énekelt duett (Where The Wild Roses Groes) az egész világ számára ismerté tette az eddig inkább underground státusú művészt. Maga az album a gyilkosság témakörét járja körbe, minden dal egy olyan történetet mond el ahol megölik az egyik szereplőt. A Murder Ballads minden igyekezet ellenére kissé üres és unalmas munka (főleg a megelőző lemezhez hasonlítva) nincs igazi kohézió a dalok között. Cave nyilatkozata szerint olyan eddig kiadatlan számok is rákerültek, amik eddig egyetlen lemezre sem fértek fel, mert annyira elütött a stílusuk az adott lemez koncepciójától. Úgy látszik, Nick ezen a lemezen beleszeretett a duettekbe mert P.J.Harvey-el is énekelt egyet (Henry Lee), akivel hamarosan viharos szerelmi viszonyba keveredett.
Boatman's Call - 1997
Míg a Murder Ballads-on a hangszereseké volt a főszerep, a Boatman's Call-on Nick háttérbe szorította a Bad Seeds-t. Ez talán az énekes legszemélyesebb dalgyűjteménye. Az összes szám kivétel nélkül ballada, amit Cave zongora és Blixa Bargeld hegedűjátéka segítségével ad elő. Nyoma sincs agressziónak vagy heves indulatoknak, ódon szobrokkal teli kertekben kalandozunk, ahová Nick Cave eddigi legszebb szövegeivel invitál. Azért megvan a kellő súly és mélység megbújva a gyönyörű és atmoszférikus zongoratémák alatt, de csak hogy kitörölhetetlenül belénk szivárogjon a Boatman's Call minden egyes meghallgatásakor. Az album elkészítése után az énekes úgy érezte, mindent elmondott és pihenésre van szüksége. Nem is csoda,hiszen a 80-as évek óta alig telt el év, hogy meg ne jelentetett volna valamit. A következő évben egy remek válogatáslemezt adtak ki, 1999-ben pedig Cave a Bad Seeds-nélkül Warren Ellis-el és a Dirty Tree együttessel turnézott. Az új Bad Seeds albumra bizony elég sokáig kellett várni, de most már biztos: megérte.
No More Shall We Part - 2001
5 év pihenőidő után Cave-nek és a Bad Seeds-nek megint sikerült egy szinte tökéletes albumot összehozni. Nincs egyetlen üresjárat vagy töltelékszám, minden a helyén van. Az intim hangulatú, szomorkás számoktól (As I Sat Sadly By Her Side) a szenvedélyes stadionrock-ba csapó szerzeményekig (Oh my Lord) minden megtalálható itt. A szövegek talán minden eddiginél többet foglalkoznak Istennel (Halleluja, God Is In The House, Gates to Garden,Oh My Lord) leginkább a Let Love In szimbolikájához hasonlóan. Mitikus zongoratémák, a gitárok újra hangsúlyosak, Nick a már említett lemez óta nem írt ilyen jó számokat. Cave megnősült és a lemezt feleségének ajánlotta. A 2002-es év folyamán megjelent egy Songs For A November Night című lemez amely kiadatlan és b-oldalas felvételeket tartalmazott.
Nocturama - 2003
A következő album elsőre némileg szürkének tűnhet a megelőző fényének tükrében, ami persze nem azt jelenti, hogy immár leírhatjuk az együttest. A Nocturama inkább többszöri hallgatás után adja ki a rejtett kincseket. A nagyjából a Boatman's Call-t idéző Leonard Cohen-esen andalító zongorás dalok között kalapácsütésként hat a Dead Man In My Bed ős-rock & roll-ja (a 80-as évek óta nem hoztak ilyen témákat a fiúk). Távolságtartó, mégis a lélek mélységeit fürkésző zene ez, a szövegek ezúttal főleg az emberi kapcsolatok traumáit boncolgatják az elmaradhatatlan szerelmes és istenes számok mellett. Az elképesztően hosszú (15 perces), utolsó számban (Baby I'm On Fire) Cave tárgyilagosan mégis hátborzongató őszinteséggel adja tudtunkra: az idő bizony mindenkit és mindent felőröl.
Abbatoir Blues/ Lyre Of Orpheus - 2004
Úgy látszik még mindig bőséges energia maradt ebben az ötven felé járó emberben és zenekarában, annak ellenére, hogy Blixa Bargeld, aki az első album óta jelentős szerepet vállalt, kiszállt az együttesből. A Bad Seeds első duplalemezes kiadványa nem okoz csalódást. Olyan mintha két teljesen különböző albumot tartalmazna a gyanúsan rózsaszínű virágokat ábrázoló doboz. Az első rész-t (Abbatoir Blues) akár rock & roll-nak is lehetne nevezni. Húzós kissé soul-os beütésű dalok sorakoznak (Cave az album felvétele közben egy Gospel-kórussal dolgozott) a lemezen. Persze mindegyiknek megvan az a bizonyos igazi Cave-es hangulata, igaz ezúttal néhány kivételtől eltekintve (Messiah Ward, Fable Of The Brown Ape) nélkülözik a fájdalmas felhangokat. Inkább a második rész (Lyre Of Orpheus) tartalmazza a már megszokott hangulatvilágú zongorás-hegedűs szép-szomorú (és persze nagyon jó) darabokat (Easy Money, Spell, Carry Me). Így végül is sikerült egy nagyon változatos, és lendületes lemezt összehozniuk. 2005-ben B Sides And Rarities címmel dalgyűjtemény jelent meg a ki nem adott számokból. A zenekar aktívabb mint valaha, idén a Szigeten is adtak koncertet (4.alkalommal Magyarországon). Úgy tűnik még nincs itt az ideje, hogy a Bad Seeds átadja a helyét a fiataloknak. Nick, várjuk a következő felvonást.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
