Poe 200 - Programismertető

"S bús lelkem az árnyékból, mely padlómon szétfolyva jár,
Nem szabadul - Soha már!"

 

200 éve született és 160 esztendeje távozott el közülünk az amerikai romantika legnagyobb alakjaként számon tartott Edgar Allan Poe. Rövid és viszontagságos életet élt - ám annál temékenyebb életművet hagyott maga után. Október 9-én a Nekromantika keretein belül emlékezünk filmmel, kiállítással az elhunyt íróra.

Az alábbiakban az alkotóról, a kiállítókról és az általános tudnivalókról bővebben...

EDGAR ALLAN POE

Edgar Allan Poe 1809. január 19-én, Bostonban látta meg a napvilágot, egy vándorszínész házaspár (David Poe Jr. és Elizabeth Arnold Hopkins) gyermekeként. Szüleit azonban nem ismerhette meg: alig volt két éves, amikor tragikus körülmények közt mindketten elhunytak, őt pedig a család egy jóságos barátja, egy dohánykereskedő (John Allan) és annak felesége (Fanny) vette magához. Örömmel vállalták el a nevelését, s bár törvényesen sosem fogadták örökbe, de a nevüket (Allan) megkapta tőlük.
Angliában – amit a kis Poe szívből utált – járatták iskolába, ahol is igen jóeszűnek bizonyult: sokat tanult, olvasott és már egészen korán fogékony volt a nyelvekre és az irodalomra is. Ettől függetlenül nem számított jó gyereknek: amikor ugyanis kamaszként a nevelőszülei a Virginiai Egyetemre küldték, hogy ott folytathassa tanulmányait, rossz társaságba keveredett, s az idő múlásával egyre közelebbi kapcsolatba került a különböző szerencsejátékokkal és az alkohollal, majd az ópiummal is...

A FILM - Különleges történetek

A Különleges történetek 1968-ban készült színes, olasz–francia filmdráma. Eredeti címe: Tre passi nel delirio / Histoires extraordinaires. A szkeccsfilm 3 epizódja Edgar Allan Poe egy-egy novelláján alapul. Raymond Eger producer eredetileg Orson Wellest, Joseph Losey-t és Luchino Viscontit szemelte ki a rendezésre, de ők különböző okokból visszaléptek. Végül Roger Vadim, Louis Malle és Federico Fellini forgatta le az epizódokat. Hármójuk közül Fellini volt az egyetlen, aki modernizálta a kiválasztott Poe-novellát. A Különleges történetek narrátorai: Vincent Price, Maurice Ronet és Clement Biddle Wood.

„Roger Vadim igazán testhezálló novellát választott magának. […] A film a változtatások ellenére… inkább illusztratív, mint eredeti, Vadim még az elbeszélés narrátorát is megtartja, és csupán a Jane Fonda idomait villantó jelenetekbe visz némi személyességet. Hasonló félsiker Louis Malle szórványosan Hitchcock Szédülését idéző doppelgänger-variációja (William Wilson), ráadásul itt az elidegenítő effektusokkal teli cselekményszövés is nehézkes: néhol részletező, másutt enigmatikus… Ezzel szemben Federico Fellini a maga szerzői vehemenciájával teljes egészében újraírta a választott novellát. […] Víziószerűsége és stilizált képei a Fellini-életmű teljes értékű darabjává emelik: egyszerre Az édes élet, valamint a Nyolc és fél utójátéka, illetve előtanulmány a Rómához.” (Pápai Zsolt: Különleges történetek. In: Filmvilág 2007/5, 62. oldal)

ABSINTHE EST - "POE TÓSZT"

Mi rejtőzik hát a sok szóbeszéd mögött? Gyönyörű látomások és kitágult tudat? Az abszintrészegség okozta állítólag Van Gogh-nál a sárga időszakot, Picasso megfestette az Abszintivót, és maga a Zöld Tündér név Oskar Wilde-től ered. Olyan írók és költők, mint Charles Baudelaire, Artur Rimbaud, Alfred Jarry, Guillame Apollinaire és Paul Verlaine is az abszinttal fokozták olykor a kreativitásukat. Az angol költő Ernest Dowson afrodizáló hatását is dicsérte: - Úgy tapasztaltam, az abszint még édesebbé teszi a mézes csuprot..." Úgy tartják, E. A. Poe írásainak egy részén is maradandó nyomot hagyott az abszint élvezete, az abszint lelkes hívei szerint ezen ital nélkül szegényebb lenne a világirodalom. Poe-ról külön abszint alapú koktélt is neveztek el.

KIÁLLÍTÁS

Kiss Csitári Péter alkotása
Kórós Tamás festményei
Rásonyi Ábel képregénye és festménye
Vajna Nikolett portréja és alkotása
Varjú Krisztián grafikái
A Gothic.hu-n Poe-ról publikált írások
Tablók

ZENE

A Nekromantika klub szelektorai gondoskodnak a zenéről. Akasha, Gelka, Tifereth, Xian áll a pult mögött, a stílus gothic-dark-wave-electroindustrial-deathrock. Éjfélkor Poe emlékóra, a műfaj Poe-ra emlékező zenekarainak (pl: the House of Usher, Corpus Delicti stb.) szerzeményeiből válogatunk.

PROGRAMMENET:

21.00 - Nyitás
21.15 - Filmvetítés
23.00 - Poe válogatás
00.00 - Szelektorok

A kisteremben életkép és kiállítás!
Helyszín: Gyár
Időpont: 2009. IX. 09.
Cím/megközelíthetőség: Soroksári út 160. A FÉG fegyvergyárnál a 23-as busszal megközelíthető a Boráros térről.
Hozzájárulás: 800 Ft


A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2013. 03. 22. - 08:57 | © szerzőség: Gelka