Sturmast

"Sosem volt konkrét igazodási pont"

Az alábbi néhány kérdést az októberi Frontvonalra ellátogató Sturmast frontemberének tettem fel. A Nekromantika rendezvényen a Gyár kistermében lesznek láthatóak-hallhatóak, hogy pontosan miről van szó, az a lentebb olvasható sorokból kiderül.

 - Hosszabb idő telt el a bemutatkozó album megjelenése óta, sokan várják az új anyagot. Hogy halad a munka?

Sturmast:: - Sajnos különféle okok miatt kissé elhúzódtak a második album munkálatai, de most,hogy rendeződni látszanak ezek, megújult energiával vetem bele magam a munkába! Az alapok többnyire készen vannak, illetve finomításra szorulnak, és hamarosan elkezdjük felvenni az élő dolgokat is! Éppen most leveleztem Roger-rel (Cold Meat Industry), és ő szintén várja már az új albumot! Reményeim szerint ebben az évben kijön az új Sturmast-lemez!

- A martial industrial-ban jól csengő név nemzetközi viszonylatban is a Sturmasté. Mennyire igazodási pont ezen műfaji keret jelenleg, merre tart hangzás és szellemiség szempontjából az utad?

Sturmast: - Sosem volt konkrét igazodási pont és a "zenélésnek" nem is feltétlenül tesz jót az, ha karámok közé szorítjuk! Természetesen vannak műfajok, melyek hatottak rám és ez visszaköszön(het) a számokon, de leginkább engedem folyni azt, ami belőlem jön. Hangzás tekintetében lesznek "letisztultabb" darabok is, de összességébe véve követem azt az irányt, amit elkezdtem az első albummal!
Szellemiség szempontjából vannak állandó és sziklaszilárd alapok, melyeket magaménak vallok, amiket megfogalmaztam az első albumban is, de ott van az a tényező, melyet változónak nevezünk, ami pozitív esetben a szellemi fejlődés irányába vezethet! Telnek-múlnak az évek és a dolgok letisztulnak, de a lényeg, hogy a belső tűz sosem alszik ki...

- Nemcsak a Sturmast-al fonódik egybe a neved, hanem egy rendezvénysorozattal is. Hogyan sikerült az augusztus 20-a alkalmából szervezett XII. Hyperborea, és mi szerepel a jövő terveiben?

Sturmast: - Augusztus 20-án most először csak magyar zenekarok léptek a Hyperborea fesztiválon fel, illetve a rendezvényen bemutatkozott az Iloncsuk szabadcsapat (kun hagyományőrzők), és katonai újrajátszók szerveztek egy kiállítást és előadást! Összességében meglepően pozitív volt a fogadtatás ahhoz képest, hogy most nem volt külföldi fellépő. Vendégekkel együtt kb 110-en lehettünk, és ez magyar viszonylatban nem egy rossz szám! Sajnos az estét árnyalta, hogy technikai problémák miatt végül két koncert elmaradt, amit nagyon sajnálok..
Most, hogy sikerült a Gyár klub dolgait stabilizálni, újra belevetem magam a külföldi zenekarok szervezésébe! Több terv is van: például Die Weisse Rose, Jannerwein, TriORE, Larrnakh-lemezbemutató, de konkrétumokat majd csak később tudok mondani.

- Október 8-án a Frontvonal (Gyár kisterem) keretein belül lépsz fel, zenekar nélkül szólóban. Mi árulható el erről az alkalomról, meglepetéseket is hagyva az oda látogatónak?

Sturmast: - Nagyon sok dologgal kísérletezgetek, és ezt szeretném egy élő, improvizatív előadásba átültetni, fél-zenekari felállásban dobbal (Sörös Gergő) és gitárral (Kis Balázs) kiegészülve! Egy-két új Sturmast-dal is fel fog csendülni, de többnyire kísérleti produkció várható, egy mini kiállítással és némi vizuállal karöltve!


A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2013. 04. 21. - 12:29 | © szerzőség: Gelka