Hildesheimi Marienfriedhof temető

Az időpont 2023 augusztusa.  Az idén hét év után látogattam ismét Hildesheim városába, hogy megtekintsem a mára már kultikussá lett dark, goth  M'era Luna névre keresztelt fesztivált.  Azonban a legutóbbi látogatásom alkalmával nem volt időm, hogy megtekintsem a várost, most az idén ez pont kapóra jött, és hogy jó pár órás szabadidővel rendelkeztem a nulladik nap délutánján, úgy gondoltam, hogy nyakamba veszem a várost, mert vásárolnom is kellett még egy-két dolgot hogy valamennyire teljesebbé tegyem a komfortérzetemet.  A vasútállomástól elindulva amit útbaigazításként kaptam, hogy merre is találok majd egy jófajta boltot, egy park mellett haladtam el.  Kíváncsivá tett a fás, bozótos, szélein sűrűn borostyánnal benőtt terület, így hamarosan már a bent is találtam magam a picit vadregényes tájban. Jobban körülnézve nem másokra bukkantam, mint régi sírkövekre, melyekből még jó pár darab állt az erdős mezős területen.  Körbejártam hát a helyet és egy lenyűgözően szépen megformált táj bontakozott ki a szemeim előtt.  Hazatérvén a fesztivál után ott motoszkált bennem egy gondolat, hogy ilyen kialakítású, már régen nem használt temetőt még nem láttam sehol sem, így arra az elhatározásra jutottam, hogy egy kicsit kutakodok ezen hely után, vajon mi is lehet a története.
A temetőt 1834 Augusztus 12-én nyitották és szentelték fel a katolikus és a protestáns egyházak vezetői által, amely előtte termőföldként funkcionált.
Az akkori feljegyzések szerint több ezer ember vett részt a szertartáson, és már kora reggel megkondultak a város összes templomának a harangjai.
Kiépítése a népesség rohamos növekedése és a meglévő temetők szűkössége miatt vált szükségessé. A Marienfriedhof nevét nem Szűz Máriáról kapta, hanem az ott eltemetett első halottról, Marie Charlotte Herdtmann, kanonusról.  Találhatók itt híres személyiségek sírhelyei is, mint például Carl von Beaulieu - Marconnay /1777-1855/ altábornagy és erdész, a város díszpolgára, Friedrich Küsthardt, szobrász  /1830 - 1900/, vagy Ernst Ohlmer  /1847 - 1927/ a város tengerészeti vámigazgatója és patrónusa.  A temető ekkor még a város kapuján kívül volt, pár percnyi járásra.
1835-ben megépült az úgynevezett halottasház, amely többek között azt a célt is szolgálta az elhunytak tárolása mellett, hogy abban az időben még féltek attól, hogy esetlegesen nehogy élve temessenek el valakit, így pár napra úgymond megfigyelés céljából nem a kórházban, hanem itt a halottasházban helyezték el megboldogultakat a temetés előtt.  1945-ben a bombázások miatt az épület egy része megsemmisült, majd 1957-ben kertészházzá alakították át a klasszicista stílusban épült létesítményt, majd 1982-ben teljesen lebontották.
1844 Július 26-án történt a helyi vasút alapkövének letétele, amely vasútvonal a már meglévő temető felszentelt helyére épült, így nem tudott tovább bővülni, viszont a nyomvonalat és az állomási épületeket kicsit északabbra helyezték át annak érdekében, hogy a temető tovább működhessen.  Ez azonban még ötven évig volt lehetséges, ugyanis 1894 március 13 - án bezárták mert a temető megtelt.
1933 / 1934 - ben a temető egy részét eladták a helyi gépgyárnak, így a meglévő földterület felszámolásra került.
Az ott található sírhelyeket, ha volt rá igény a még élő hozzátartozók részéről újratemették más temetőkbe, vagy teljesen felszámolták azokat.  A gyár ma már nem létezik.  A megmaradt üzemcsarnokok épületeiben ma irodák, iskolák kaptak helyet.
Az 1930 - as években az akkori városvezetés elhatározta, hogy a megmaradt temetőt parkká és sírkertté alakítják át.
Elkészítették az ösvényeket, kialakítottak egy főbejáratot, a még megmaradt sírokat helyreállították.
A második világháború idején a temetőben nyolc óvóhelyet és egy tűzoltótavat építettek a gépgyár dolgozóinak, amelyeket 1947/48-ban eltávolítottak.
Az 1950-es években ismét helyreállították a megmaradt sírkertet. Újra parkosították és egy játszótér is helyet kapott itt.
Összesen 130 sírhelyet tudtak megmenteni az utókor számára.  Szerencsére az alapító kőkereszt is a mai napig a helyén áll.  A már használhatatlan sírköveket összezúzták, és ezt terítették a park járdáira, amely kitöltő rétegként szolgált.  Már ezekben az időkben elkezdődött a parkban és környékén a bűnözés kisebb felbukkanása.
Már az abban az időben a társadalom szélére sodródott emberek, akik ezen a részen töltötték napjaik nagy részét jó párszor zaklatták az iskolába járó diákokat, így a rendőrség kivonulása gyakori volt a helyszínre.
1970 és 1975 között többször is előfordult, hogy a megmaradt sírokat felborogatták, megrongálták.  A vandál pusztítások után körülbelül száz sírhelyet sikerült helyreállítani, amelyek a mai napig is állnak, igaz a többségük mára már igen csak megkopott mivoltát mutatja a jövőnek.  Sajnos a parknak igen rossz a hírneve a város lakóinak körében, ugyanis több évtizeden keresztül drogelosztó helyként működött, de történtek szexuális bűncselekmények is, mert sok kétes alak megfordult a környéken, ami nagy felháborodást keltett, illetve veszélyeztette a közbiztonságot is.
A zöldterületet többször, 2008-ban, 2010-ben és 2012-ben - költészeti parkká alakították át felolvasásokkal, installációs tevékenységekkel, amelyeket a látogatók a parkban sétálva fedezhettek fel. 2014-ben a „Kubus” kultúrgyár projekt művészműhellyé és kiállítótérré alakította a zöldterületet.
A Marienfriedhof korszerűsítése, nagyobb mértékű használata és népszerűsítése, a CDU városszövetségének szellemében. Mirco Weiss, a város kereszténydemokraták alelnöke szerint a park „gyöngyszem” kiaknázatlan lehetőségekkel. Már pusztán kegyességi okokból is megérdemli a temető korszerűsítését, például jobb világítás révén. Ez a szubjektív biztonságérzetet is növelné, a létesítményt jobban igénybe vennék a polgárok, és a városmarketingbe is be lehetne vonni.
Ami bizonyos, hogy az utóbbi években a migráns hullámáradat miatt, ezt a várost sem kerülték el az illetéktelen bevándorlók.
Itt arra utalok, amiket személyesen láttam, hogy a park tele van bevándorlókkal, afrikaiak, akikből vagy két tucatot láttam, afgánok, szírek, akik ebben az annak idején meghitt sírkertben azt csinálnak, amit éppen ők akarnak, de megfordulnak itt a helyi hajléktalanok és drogosok is, és ahogy történelem ismétli önmagát, ne adja az ég hogy visszatérjenek az ötvenes, hetvenes évekbeli sötét idők, amelyek rányomták a bélyegüket az akkori szebb időket megélt kegyeleti helynek.