A Zsámbéki-medencében, a Zsámbékkal lényegében összeépült Tök északkeleti határában áll az Árpád-kori, feltehetően késő 13. századi templom régóta ismert, műemléki védelmet élvező romja, amely 2022-ben állagmegóváson esett át, és a környezetét is rendezték.
A templomtól körbenézve aligha fogunk csodálkozni azon, hogy a környék évezredek óta lakott: a medence közepéről kiválóan belátható a vidék a Budai-hegység csúcsaitól a Gerecse magaslataiig, míg északnyugat felé a töki szőlőhegy keretezi a láthatárt. A közelben, az 1920-as évekig működött vízimalom és a mára eltűnt Rossz-tó duzzasztógátjának romjai alatt ível át a Békás-patakon a szájhagyomány szerint eredetileg a rómaiak által emelt kétlyukú híd, amelyen át vezethetett a római „Nagy út”. Ha meglátogatjuk a romokat, érdemes tennünk egy rövid sétát Tök hangulatos pincéi között is. Forrás/részlet: Természetjáró.hu Fotók: Gyimesi Ildikó