Tibeti Halottaskönyv

A halottaskönyvekről általában

Majdnem minden vallásnak van halottaskönyve. Ha nem is így nevezik, még akkor is találunk mindenütt olyan iratokat, amelyek túlvilági kalauzként segítik az elhunyt lelkét. Ezek a művek átmenetet képeznek a népi vallásosság irodalma és a komoly vallási iratok között. A Tibeti Halottaskönyv mellett – amely a szigorúan vett tudományos irodalom része -, van halottaskönyve a hinduknak, a perzsáknak és a muszlimoknak is.
A kereszténységben is megvolt az igény egy ilyen jellegű műre, így születtek az úgynevezett Ars Moriendi – k, azaz a meghalás tudományával foglalkozó írások. Mégis a legismertebb és egyben a legnagyobb hatású ilyen jellegű alkotás a Tibeti Halottaskönyv. Fontos azonban még egy klasszikus művet megemlítenünk, az Egyiptomi halottaskönyvet (Pert Em Heru), mert azt általában összefüggésbe hozták tibeti párjával. Ennek az összekötésnek az egyik oka az, hogy nagyjából egy időben kerültek a művelt európai gondolkodás véráramába és a felületes, és a kontextust pontosan nem ismerő ember számára sok ponton rokonítható a két könyv tanítása. A tárgyalt szerzők közül Julius Evola nem kapcsolja össze a két művet, ugyanakkor annak tanítása miatt számos más misztérium vallás gondolkodásával párhuzamot von.(1) Sir John Woodroffe is említ hasonló, a meghalás művészetével foglalkozó könyveket. Ide sorolja azt az orphikus írást, amelynek a témája a Hadesbe való leszállás, valamint a hindu Gurada – Purana. Ez utóbbi a halotti szertartásokkal, a halál pillanatával, a temetkezési szertartásokkal és az új test kialakításával foglalkozik.(2)

A tibeti vallás

A tibeti buddhizmus minden keletkutató álma. Olyan vallás ez, amelyet a XV. sz. után kevés lényeges változás érintett, s így közel ötszáz éven keresztül majdnem változatlan formában maradt fenn. Tanulmányozásával olyan vallási viselkedési formákat lelhetünk fel, amelyek az európai vallásokból több száz éve kivesztek. Az egyetlen olyan vallás, amely szinkretikus keveréke, a Közép-Ázsiára mindenütt jellemző samanizmusnak, és a dél-ázsiai hinduizmusnak és buddhizmusnak. Így talán az egyetlen olyan vallás, amely két magaskultúra vallási eszméinek és a természeti népek ösztönös hiedelmeinek a keverékéből áll. Kialakulásának története rendkívül érdekes, és számos olyan elemet rejt magában, amelyre eddig egyetlen keletkutató, buddhológus vagy tibetológus sem hívta fel a figyelmet. Ennek minden valószínűséggel a kutatásuk módszere volt az oka. Az közismert tény, hogy a legelső tibetológusok, mint például Kőrösi Csoma Sándor, elsősorban filológusok voltak. A tibeti kultúrát, és annak történelmét, illetve keletkezését elsősorban magukon a tibeti szövegeken keresztül tárták fel. Éppen ezért az általuk rekonstruált tibeti történelem, a tibeti történetírók szemléletmódját tükrözi. A keleti kultúrák történetírása azonban hatalmas mértékben különbözik az európai történelem írástól. Egy ilyen történeti feljegyzésben nem szerepelnek pontos évszámok, de még pontos nevek sem, így ezek alapján pontos, kronologikus tényekből álló sorozat felállítása lehetetlen. Így az európai történelemhez hasonlatos objektív eseménytörténet nem létezik a legtöbb keleti kultúrában.
Tibet története és a tibeti vallásos kultúra megalapítóinak életrajza éppen ezért tele van számos meseszerű és mitologikus elemmel. E miatt, a korai tibetológusok által felállított eseménytörténet csak rendkívül vázlatos. Ezek a kutatók hitelesen jártak el, amikor azt az utat választották, hogy étikusan tárják fel a tibeti kultúra keletkezését.(4) Hiszen számukra kihámozhatatlan volt, hogy a tibeti történetekből mi tekinthető ‘valós’ eseménynek, és mi az, ami pusztán a tibetiek ajkán élő legenda. A későbbi kutatók ugyan megpróbálták émikusan feltárni a tibeti kultúra keletkezéstörténetét, de a túlzott szcientizmussal fertőzött kutatási módszerük miatt a tibeti történetek puszta csontváza maradt kezükben.(5)
Nagyon leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy a tibeti vallásnak az ősi helyi bon (Hamvas szóhasználatában: bön) vallásra rátelepedett buddhizmus, és az ebből később kialakult lámaizmus az alapja. Források szerint a buddhizmus a VI. században honosodott meg Tibetben Srong-bstan sgam-po király alatt.(6) Hamvas szerint a „Bön tulajdonképpen gyakorlat és pedig az ember és a természetfölötti Hatalmak között levő rituális érintkezésnek részletes, pontos, rendszeres gyakorlata. A Bön a misztikus aszkéta praxisa; a láthatatlan erőkkel való kapcsolatot ezzel tartja fenn. A praktikus eljárások gyökerében levő vallásos metafizika itt sem más, mint egyebütt, kivétel nélkül minden őskori népnél. Metafizikai hagyomány csak egy van.”(7)

A Halottaskönyv rövid története

A könyv a Tibeti Halottaskönyv címet viseli, noha az eredeti cím a Bardo Thödol Csenmo (bar-do thos-sgrol chen-mo)(8) jelentése: „A köztes létből hallás útján való szabadulás”. Ezért is lett a másik magyar fordítás címe a „Köztes Lét Könyvei”.(9) Vagy Alexandra David – Neel fordításában: „Hallása annak, ami a bardoból kiszabadít ”(10) Hogy Halottaskönyv lett a Bardo Thödol használatos címe, az W.Y. Evans – Wentz angol orientalistának köszönhető, aki 1910 – ben kapta a kéziratot egy dardzsilingli kolostor lámájától. Kazi Dawa – Samdup személyében tudós lámát talált Evans – Wentz, akivel közösen fordították angolra a szöveget. 1927 – ben Oxfordban jelent meg először az Egyiptomi Halottaskönyv mintájára, Tibeti Halottaskönyv címen, noha az egyiptomi eszkatológia semmiben sem hasonlít a Tibetihez.
A két magyar fordítás között alapvető különbség van, mert mindegyik másik szövegből indul ki. Ennek oka, hogy a Bardo Thödolnak sok változata maradt fenn, nemcsak a szöveg régisége és a szövegromlás miatt, hanem azért is, mert a különböző buddhista iskolák többféleképpen értelmezték, így több hagyománylánc részeként is ránkmaradt.(11) A másik alapvető különbség inkább technikai jellegű, ugyanis Kara György tibetológus professzor fordítása sokkal szöveghűbb és nem adja meg a nyugati gondolkodású olvasónak azt a nagy előnyt, hogy a nyugati terminusokat használja a tibeti fogalmakra, még akkor sem, ha ezáltal az amúgy is elég ködös megértését a szövegnek tovább nehezíti.(12) Az eredeti szöveget a legenda szerint Padmasambhava, nagy buddhista tudós, a lámaista iskola tulajdonképpeni megalapítója fektette le.(13)

Bardo fogalma

A bardo átmeneti állapotot jelent. Mint ahogy az éjszakai alvás az átmenet a tegnap és a ma ébrenléte között, úgy a két élet között az átmenet a bardo, a túlvilági vándorlás éjszakája. A Bön, a Veda s később a buddhizmus tanítása szerint a lélek a halál után csak akkor kerül végleges helyére vissza, ha önmagát megváltotta. Éppen ezért a bardo egyben egy tudatállapotot is jelöl, amelyben az ember éppen tartózkodik. Profán értelmezésben azt mondhatjuk, hogy amikor az ember mérges, akkor a harag bardojában tartózkodik, amikor viszont kiegyensúlyozott, akkor a kiegyensúlyozottság bardojában. Egyik állapot sem tart örökké. A buddhista felfogás szerint az életünk állapotváltozásit nyugodtan leírhatjuk úgy, hogy a tudatállapotok változásairól beszélünk, azaz az egyik tudatosulási pillanatból meghatározott törvényszerűségek irányítása mellett, a következő tudatosulási pillanatba hullunk. A tudatállapot váltás folyamata az átlagos tudatműködés mellett nem irányított, ezért gondolják általában az emberek, hogy az életük eseményei sorsszerűek, vagy esetlegesek. Az automatikus tudatműködés esetében ugyanis, az adott személy tudattalan elvárásai, megszokásai és indítékai határozzák meg, hogy a következő másodpercben mi is az, amit érzékel. Ha a tudati beidegződéseket felismerjük, és azokat módosítjuk, például meditációval, akkor a tapasztalás folyamata is megváltoztatható, és így lehetségessé válhat olyan tudatrégiók megismerése, amelyek például az ‘élet’ utáni tudatállapotokhoz tartozik. Az egyes tudatállapotokat a tibetiek hat nagy csoportba sorolják éppen ezért, hat bardo létezik, amely a tudati működés hatféle alaptípusát írják le. Ezeket is két csoportra osztják, a halál előtti három bardora és a halál utáni háromra. A halál előtti három bardo „ Az emberi világ bardoja”, „Az álom bardoja”, „A meditációs állapotok bardoja”.
A halál utáni három bardo lényegében az a három átmeneti szakasz, amivel a Halottaskönyv foglalkozik. Ezek a „Haldoklás bardoja”, „A valóságos átélésének bardoja”, és „az újászületések bardoja.” Evola indeterminált síkoknak nevezi őket, amelyek egyúttal három, egymással hierarchikus viszonyban álló „válaszútnak” vagy sorsfordulónak is megfelelnek: ezek tibetiül a chikai-bardo, a chönyid-bardo és a sidpa-bardo. Mindhárom szint „kapuk” sorozata. . Aki képtelen megmaradni az első bardoban, annak a másodikban újabb lehetőségek nyílhatnak meg; ha a második bardoban sem állja ki a próbákat, fennállnak még bizonyos lehetőségek – a már sokkal feltételesebb megnyilvánulást képező – harmadik bardoban. De a harmadik bardoban is megtörténhet a bukás. Mégpedig akkor, ha a samsarai maradványok olyan erőteljesek, hogy az Én-princípium kezdeményezéseit hatálytalanítani tudják. Lényegében a cél az, hogy a láma segítségével, aki hallás útján, azaz a könyv olvasásával segíti a távozóban lévő lelket, hogy a különböző rémségektől nem rémüljön meg, hanem mindent tegyen meg azért, hogy a samsaraból kikerülhessen, de ha ez nem megy legalább egy magasabb rendű testben szülessen újjá.

A tibeti halálfogalom

A halál, a tibeti buddhista felfogás szerint nem más, mint állapotváltozás - a tudat állapotának radikális megváltozása. Miután jelenlegi tudatállapotunk a fizikai testhez kötött tudati működéshez kötődik a leginkább, a fizikai test halálával gyökeresen megváltozik. Minél kevésbé kötődik jelenlegi tudatunk a testhez, így az érzékszervi tapasztaláshoz, annál kevésbé viseli meg a testtől való elválás. A test a tudat számára amúgy is az ötféle érzékszervi tudatosságon keresztül van jelen, így a testiség is tekinthető a tudati működés egyik aspektusának. A halál, amely az emberi tudatosság világának végét jelenti, egyben a következő köztes lét kapuja. Nincs végső pusztulás, vagy végső megszűnés, csak átmenet van az egyik köztes létből a másikba. A buddhizmus szempontjából az átmenet folyamata, illetve az átmeneti időszakok a legértékesebbek (pl. az ébrenlétből az elalvás, illetve az ébredés folyamata), mert ilyenkor láthatja meg a tudat, hogy valójában mi is tartozik tiszta természetéhez. Mi az, ami csak az egyik vagy másik tudatfunkció következtében van jelen a tudatban és mi az, ami valóban van. Ezért kitűntetett időszak a haldoklás és a meghalás folyamata. Ezért nevezhetnénk az „igazság pillanatának”; nem azért, mert majd itt „bennünket” igazolnak, hanem azért mert itt a valóság természete igazolódik. Itt láthat rá az ember arra, hogy a szilárdnak hitt világ valójában tudati konstrukciók kusza halmaza. Ezért kell tudatosan készülni a halálra, megérteni folyamatait, és uralni azokat.
A halálra való készülődés határozza meg minden buddhista vallásgyakorló életét. Valójában minden meditációs gyakorlat végső értelme az, hogy a tudati folyamatok feltérképezésével megtanulják azokat uralni. Az uralomban való jártasság teszi lehetővé a halállal szembekerülő láma számára, hogy a halál utáni cselekvőképességét megőrizze. Az olyan emberek, akik nem végeznek vallásgyakorlatokat, nem meditálnak, azok számára a halál kaotikus erők feltámadása, amelyek elragadják sekélyes tudatát.

A tradicionális iskola megközelítése

Julius Evola és Hamvas Béla is a beavatottság fontosságáról ír. Hamvas szerint, akit életében a Bardo misztériumába avattak, annak dolga könnyebb: a vele történő események jelentőségét felismeri. De, akit nem avattak be, azt is befolyásolni lehet. Az Ősfényt az is felismerheti és megszabadulhat. A bardoban a sangsarából sokkal könnyebben ki lehet lépni, mint a földi világban, mert az emberi lelket az anyagi világ káprázata nem köti.(16) Evola gondolatai erősen összecsengenek Hamvas gondolataival. A különbség mindössze annyi, hogy Evola sokkal radikálisabban ragadja meg a beavatottság tudat fontosságát. Szerinte a szöveg kizárólag annak szól, aki földi életében már jócskán előrehaladt az Úton, és aki az „éberség” magas szintjét – ha nem is a végső beavatottságot – már elérte. Különösen nagy jelentőségű a halál pillanatában felvett magatartás (hogy a beálló halál „mennyiben enged elegendő fényt”) abban a környezetben, amiben a szóban forgó szöveget összeállították. Az elhunytra a halál utáni állapotokban váró élményekkel kapcsolatos tanításokat, e tapasztalatok igazi természetét és értelmét, valamint a tanítások befogadásához szükséges hozzáállást a haldokló számára egy mester vagy láma eleveníti fel. Egy lámára még a beavatottak esetében is szükség van, csak nagyon kevés olyan emberről tudni, akik valószínűsíthetően azonnal a vágyott nirvanaba jutottak és azonnal kikerültek a sangsaraból. Evola hozzáteszi még azt is, hogy csak olyan ember láthatja át tisztán ezt a bonyolult rendszert, aki már életében kiemelkedő volt a jógában, vagy egyéb misztikus tudományban. Csak az ilyen elme képes, az imagináció feletti uralmat, a teljes rendíthetetlenséget, a félelem, a rettegés, a vágyak és az ellenszenvek feletti korlátlan befolyást uralni. „A szöveg hátterében a Végső Azonosság ezoterikus tana ál.. E tanítás szerint az ember első és végső lényege szerint a Princípiummal egy, lényének felépítése pedig a különféle isteni hatalmakkal áll összefüggésben”(17)
Mircea Eliade nem tartozott ezen gondolkodó sorába, mégis úgy értelmezi a Bardo Thödolt, mint egy újabb és egyben utolsó lehetőséget a beavatásra, természetesen annak kínjaival együtt. Ez az utolsó és egyben a legnehezebb próbatétel.(18)
A tradicionális iskola gondolkodóinak értelmezését leginkább vizsgált kérdéssel szemben tanúsított teljesen émikus felfogás hatja át. Nem minden tekintetben tarthatóak gondolatiak a szigorúan vett tudományosság keretei között. Erre azonban azért van nagy szükség, mert egy ilyen típusú szövegnél, mint a Tibeti Halottaskönyv, a szigorú klasszika – filológiai megközelítés nem mindig visz közelebb a leírtak mögött rejlő valósághoz. Az arányokat természetesen meg kell találni, de mivel maga a szöveg is alapvetően misztikus és általában nélkülözi a racionalitást, megengedhető az európai tudományos paradigma valamivel lazább alkalmazása.

A Halottaskönyv pszichológiai megközelítése

Carl Gustav Jung is azon nyugati értelmezők közé tartozott, akire erősen hatott a könyv. Miként írja, „filozófiája a buddhista és pszichológiai kritika kvinteszenciája, és mint ilyen hallatlanul magasrendű.” A különböző bardokban előkerülő istenségeket, az emberi lélek vetületeinek tekinti, úgy mint a könyv eredeti szerzője, aki arra bíztatja a köztes létben járó lelket, hogy ne féljen a megjelenő szörnyektől, mert azok csak az ő elméjében léteznek és nem a valóság. Mivel a metafizikai megállapítások a lélek közlései, és ezért a pszichológia tárgykörébe tartoznak. A lélek az, amely veleszületett teremtő erejénél fogva a metafizikai kijelentéseket teszi. Nem csupán feltétele a metafizikai valóságnak, de ő maga ez a valóság. Jung is kiemeli a beavatottság fontosságát, sőt magát a folyamatot is beavatásnak tartja, melynek célja az, hogy a lélekben a születés által elveszített isteniséget ismét megteremtse.(19)
Jung elsősorban pszichológus volt, de a vallástörténetnek, ezen belül is elsősorban a komparatív vallástudománynak is nagy szolgálatot tett, az archetípus elméletével. Természetesen be tudta illeszteni a Bardo Thödolt is ebbe a gondolati rendszerbe. A pszichikai átöröklődésnek van egy bizonyos osztálya, amelyet sem családi, sem faji hovatartozás nem befolyásol.(20) E képek és az általuk kifejezett ideák csodálatos paralellizmusa gyakran merész népvándorlási hipotézisek felállítására adott alkalmat, pedig kézenfekvőbb lett volna az emberi lélek minden időben és minden helyen mutatkozó figyelemre méltó hasonlatosságára gondolni. Az archetípus fantáziaformái valóban mindenkor és mindenütt spontán reprodukálhatnak, anélkül, hogy közvetlen hagyományt feltételezhetnénk. Ezek a jelenségek mindenütt hasonló vonásokat mutatnak.(21)
A másik pszichológus, akinek a neve többször felmerült a könyvvel kapcsolatban, az Sigmund Freud. Freud azon kijelentése, hogy az én a rettegés birodalma, több helyen beigazolódik a lélek utazásainak során. Az a szorongás, majd később az a félelem, ami lelket eltölti amikor az egyik bardobol a másikba átjut, nem más mint a nehezen féken tartott tudattalan azon igénye, hogy kibontakozhasson.(22) Freud neve még egy ponton előkerül, méghozzá a lélek utazásának egyik végső fázisában, amikor a karma úgy dönt, hogy férfiként szülessen újra, a szeretkező párnál gyűlöletet érez a férfi (apa) iránt, és rokonszenvet a nő (anya) iránt, mintha csak az Oedipusz komplexus elméletét akarná igazolni.
Természetesen a Bardo Thödol se nem pszichológiai, se nem szépirodalmi alkotás, hanem egy racionálisan csak foltokban magyarázható misztikus kalauz, ami valóban számos olyan kérdést érint, amire a nyugati pszichológia, csak a pszichoanalízis idején jött rá, mégsem szabad tisztán pszichológiailag értékelnünk, még akkor sem a halottaskönyvek közül leginkább a tibeti adna erre okot.

Befejezés

A Bardo Thödol az egyik leismertebb tibeti szöveg nyugaton. A legnagyobb népszerűségre nem is az első angol kiadásakor tett szert, hanem az 1960 – as években, amikor sok fiatal kedvenc olvasmányává vált. Az a széleskörű érdeklődés, ami pszichológusokat, filozófusokat, vallástörténészeket és számos laikust jellemez, nemcsak a könyv páratlanságára hívja fel a figyelmet, hanem a nyugati társadalomra vonatkozóan tünet értékű. Jelzi, hogy a halál csaknem teljes szentségét elvesztette a nyugati társadalmakban, és azt az elkeseredett vágyakozást, hogy – vallásilag vagy filozófiailag – ismét értékkel ruházzuk föl ezt az eseményt, ami bevégzi s egyszersmind kétségbe vonja az emberi létezést.

Felhasznált irodalom:
Tibeti halottaskönyv, ford.: Dr.Hetényi Ernő, Háttér kiadó, Bp., (1991)
A köztes lét könyvei, ford.: Kara György, Európa könyvkiadó, Bp., (1986)
Tarr Bence László: A Nyingma kialakulása, Tan Kapuja Buddhista Főiskola, Bp., (1997)
Mircea Eliade: Vallási eszmék és hiedelmek története, Osiris kiadó, Bp., (2002)
Tibeti misztériumok, ford.: Hamvas Béla, Pesti szalon könyvkiadó, Bp., (1990)

Elektronikus források:
http://www.tradicio.org/kvintesszencia/bardo.htm
http://www.tradicio.org/kvintesszencia/beavtudat.htm

(1) „túlvilágról szóló tanításai miatt részben e körhöz lehet vonni a görög orphikát, valamint a gnósztikus és gnósztikus–kabbalisztikus misztériumokat is”
Julius Evola: http://www.tradicio.org/kvintesszencia/beavtudat.htm
(2) Tibeti halottaskönyv, ford.: Dr.Hetényi Ernő, Háttér kiadó, Bp., (1991) 60.p.
(3) Tibeti halottaskönyv, ford.: Dr.Hetényi Ernő, Háttér kiadó, Bp., (1991) 60.p.
(4) Az émikus - étikus feltárási módszer megkülönböztetése a kulturális antropológia érdeme. Émikusnak nevezik azt a módszert, amikor egy kutató beletemetkezik egy adott kultúrába és teljesen azonosul a kultúra tagjainak látásmódjával. Így az általa közölt tények a kultúra tagjainak látásmódját tükrözi. Étikusnak nevezik azt a látásmódot, amikor egy kutató nem azonosul a vizsgált kultúra látásmódjával, hanem megpróbálja azt egy másik (saját) kultúrának a tükrében vizsgálni.
(5) Tarr Bence László: A Nyingma kialakulása, Tan Kapuja Buddhista Főiskola. (1997), 2.p
(6) Mircea Eliade: Vallási eszmék és hiedelmek története, Osiris kiadó, Bp., (2002), 230.p.
(7) Tibeti misztériumok, ford.: Hamvas Béla, Pesti szalon könyvkiadó, Bp., (1990), 5.p
(8) A Bardo jelentésének megértése kulcsfontosságú a tibeti halálfelfogás megértéséhez, míg a tödol, a megszabadulás módszerére utal.
(9) A köztes lét könyvei, ford.: Kara György, Európa könyvkiadó, Bp., (1986)
(10) Tibeti halottaskönyv, ford.: Dr.Hetényi Ernő, Háttér kiadó, Bp., (1991) 60.p.
(11) Tibeti halottaskönyv, ford.: Dr.Hetényi Ernő, Háttér kiadó, Bp., (1991), 16.p.
(12) A köztes lét könyvei, ford.: Kara György, Európa könyvkiadó, Bp., (1986), 8.p
(13) Tibeti halottaskönyv, ford.: Dr.Hetényi Ernő, Háttér kiadó, Bp., (1991), 29.p
(14) Tibeti misztériumok, ford.: Hamvas Béla, Pesti szalon könyvkiadó, Bp., (1990), 21.p
(15) http://www.tradicio.org/kvintesszencia/bardo.htm
(16) Tibeti misztériumok, ford.: Hamvas Béla, Pesti szalon könyvkiadó, Bp., (1990), 22.p
(17) http://www.tradicio.org/kvintesszencia/beavtudat.htm
(18) Mircea Eliade: Vallási eszmék és hiedelmek története, Osiris kiadó, Bp., (2002), 237.p
(19) Tibeti halottaskönyv, ford.: Dr.Hetényi Ernő, Háttér kiadó, Bp., (1991), 44.p
(20) Tibeti halottaskönyv, ford.: Dr.Hetényi Ernő, Háttér kiadó, Bp., (1991), 46.p.
(21) Tibeti halottaskönyv, ford.: Dr.Hetényi Ernő, Háttér kiadó, Bp., (1991), 47.p (22) Mircea Eliade: Vallási eszmék és hiedelmek története, Osiris kiadó, Bp., (2002), 237.p
(23) Mircea Eliade: Vallási eszmék és hiedelmek története, Osiris kiadó, Bp., (2002), 238.p