Wave-Gotik-Treffen 2018.

Az első előadók nyilvánossá hozatala után már látszott, a neofolk, dark ambient műfaj kedvelői erős mezőnyt tekinthetnek majd meg. A fesztivál még nem teljes névsora alatt szubjektív ajánló a Neofolk.hu olvasói számára. Az idei gothic-neofolk-industrial-mediaeval találkozó immár a 27. a sorban, május 18 és 21 között kerül megrendezésre számtalan helyszínen szerte Lipcse klubjaiban és koncerttermeiben.

SZUBJEKTÍV AJÁNLÓ A NEOFOLK.HU OLVASÓINAK:

Arcana: Elképzelhető, hogy írásom elfogult, mégis számomra a Raspail olyan, mint egy könnyű folyású kis patak, amely gyengéden elviszi a hétköznapok sarát, nincsenek rajta külön kiemelendő dalok, így egységében szép és megragadó az egész. (folytatás)

Ataraxia: Az olasz Ataraxia patinás név a neoklasszikus zenét szeretők körében, 1985 óta a kimeríthetetlen európai legendák, mítoszok énekes-zarándokai, dalaik ősi és modern nyelvek tucatján szólalnak meg. (folytatás)

Jo Quail (GB): A 2013-as év vége újabb hírrel szolgált, de még nem az új Sieben-albumról van szó, RASP néven újabb mellékszállal gazdagodik a Howden univerzum. Az izgalmasnak ígérkező új albumot Jo Quail csellistával élőben rögzítették. (folytatás)

Raison d'etre:  Mintha az idő megtorpanna egy-egy pillanatra és maga mögé lesne. Ásítozó lyuk tátong ott, a múltba pillanthatok ilyenkor. Az esztendő elején ismét ilyen alkalom adódott, az újabb Raison d'être album hallgatása során. Mintha a fogaskerekek nem előre, hanem visszafelé csikorognának az Időmben. (folytatás)

Rome (L): Jérôme Reuter esetében fordított arányosság áll fenn hazájának területe és új lemezének sikere között. A luxemburgi zenész nálam ezzel a lemezzel érett be, és írta be nevét a neofolk nagykönyvébe. (folytatás)

Trepaneringsritualen (S): A Cold Spring frissen kasztrált üdvöskéje a legnyomasztóbb szférák visítozó halálmadara, mely énekét a fizikai halál küszöbén károgja a vérző fülünkbe. Búgó, zakatoló, fémesen zörgő rituális pszichedélia ez, sivár és apokaliptikus.Tökéletesség és állandóság? Fekete torz tükör. (folytatás)

Wardruna (N): A Wardruna egy 2003-ban alakult neofolk/ambient zenekar Norvégiából, Bergenből,[1] alapítói Kvitrafn és Gaahl a Gorgorothból, továbbá Lindy Fay Hella. Alkotásaik alapjai az ősi északi/germán gondolatvilág és az idősebb futhark rúnái. (folytatás)

Az előadók száma a pünkösdi fesztiválon 150 és 200 közé tehető. Az eddig nyilvánossá tett fellépők:

A Projection (S) - Actors (CDN) - Aeon Rings (USA) - Aeverium (D) - All Gone Dead (USA) exclusive European reunion show in 2018 - Arcana (S) - Ash Code (I) - Ataraxia (I) - Autobahn (GB) - Beinhaus (D) - Black Light Ascension (GB) - Black Line (GB/USA) - Bootblacks (USA) - Boy Harsher (USA) - Buzz Kull (AUS) - Centhron (D) - Cesair (NL) - Chameleons Vox (GB) - Confrontational (GB) - Crisis (GB) - Crying Vessel (CH) - Dageist (F) - De/Vision (D) - Dead Leaf Echo (USA) - Detachments (GB) - Die Kammer (D) - Diorama (D) - Dive (B) - Drifter (S) - Eden Weint Im Grab (D) - Einar Selvik (N) - Elegant Machinery (S) - Ext!ze (D) - Fabrik C (D) - Fairytale (D) - Feuerschwanz (D) - Formalin (D) - Frank The Baptist (USA) - Front Line Assembly (CDN) - God Module (USA) - Grave Pleasures (FIN) - Grendel (NL) - Greyhound (D) - Grimner (S) - Guerre Froide (F) - Hekate (D) - Heldmaschine (D) - Hexheart (USA) - Illuminate (D) - Imminent & Synapscape (B/D) - Imperium Dekadenz (D) - Ingrimm (D) - Japan Suicide (I) - Jo Quail (GB) - Joy/Disaster (F) - Kaizer (D) - Kiew (D) - Les Discrets (F) - Merciful Nuns (D) - Model Kaos (D) - Monica Jeffries (D) - Mono No Aware (D) - Monolith (B) - Mr. Kitty (USA) - Nachtsucher (D) - Oberer Totpunkt (D) - Ost+Front (D) - Paddy And The Rats (H) - Palast (D) - Phil Shoenfelt & Southern Cross (GB/CZ) - Phosgore (D) - Principe Valiente (S) - Pyogenesis (D) - Raison D'être (S) - Randolph's Grin (USA/A) - Rapalje (NL) - Readership Hostile (USA) - Rome (L) - Sardh (D) - Sarin (IR) - Scarlet And The Spooky Spiders (I) - Schandmaul (D) - Scheuber (D) - Second Still (USA) - Seelennacht (D) - Seigmen (N) - Silent Runners (NL) - Siva Six (GR) - Solitary Experiments (D) - Spark! (S) - Stahlr (NL) - Still Patient? (D) 30th anniversary show - Sturm Café (S) - Suir (D) - Suld (CHN) - Sulpher (GB) - Svartsinn (N) - The Beauty Of Gemina (CH) - The Crimson Ghosts (D) - The Fright (D) - The Jesus And Mary Chain (GB) - The KVB (GB) - The Last Cry (GB) - The Other (D) - Then Comes Silence (S) - Tiamat (S) perform songs from the albums „Wildhoney“ and „Clouds“ - Totus Gaudeo (D) - Traitrs (CDN) - Traumtaenzer (D) - Trepaneringsritualen (S) - Trisomie 21 (F) - Undertheskin (PL) - Unterschicht (D) - Vocame (D) - Vogon Poetry (S) - Vomito Negro (B) - Wardruna (N) - Xenturion Prime (N) - Zanias (AUS) - Zeromancer (N) - [:SITD:] (D)

A folyamatosan adagolt friss információk a fesztivál hivatalos oldalán!


A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2018. 03. 23. - 05:41 | © szerzőség: Gelka