Az idei WGT bővelkedett olyan bandákban, amik abszolút bakancslistásak voltak a részemről. A Wardruna is ezen formációk közé került, ráadásul nem is gondoltam volna, hogy Mitternacht spezialként (kiemelt fellépőként) fognak feltűnni.
Be kell valljam, a Vikingek sorozatának köszönhetem, hogy felkeltették az érdeklődésemet, de ez részletkérdés. Magasztos, órákat lazán lefedő, ködként tudat alá bekúszó zenéjük sűrűn kerül a lejátszómra.
Fellépésükben nem lehetett csalódni, a hatalmas színpadon két óriási kürt harsogta a kezdetet. Majd csak egy óra mély vizekben való lebegés után vettem észre, hogy máris hiányzik ez a "pár perc". A norvég kiállást abszolút adta Einar "Kvitrafn" Selvik és Lindy Fay Hella hangja. Einar le se tagadhatná vérét, pont olyan átéléssel és áhitattal vezényli az északi kultúra és ezotéria hangjait, mintha csak a 10. századból tévedt volna a germán partokra.
A szemfülesek és hangszer szerető emberek sokféle csodát is felfedezhettek a zenészek kezei közt, sajnos én laikusként nem tudnám nevén nevezni a mindenféle csontból, fából és egyebekből készült archaizáló eszközöket. Ahogyan olvastam tőlük, a céljuk minden rúna lényegének megragadása. És ezt meg is teszik, dacolva az újkori hétköznapok sodrával.
Egy kis utánaolvasással közelebb kerülhetünk a zenei lényeghez, de enélkül is elbüvőlő a közvetítő nyelv és látvány. Érdekességként megemlíthető, hogy amúgy annak idején, 2003-ban az egyik alapító tag Gaahl volt, a Gorgorothból. Szerencsémre, a két banda között nem találtam párhuzamot, zeneileg legalábbis.
Nagy koncert, nagy hatás, az Agra sem volt terhes, társaim kicsit nyűgösnek tűntek az éjfélt meghaladván, de hála isteneknek a teljes másfél órás rituálét végighallgathattam. Skol!
